2025.05.26. 14:26

Donald Trump egyelőre elállt az EU-val szembeni 50 százalékos vámtarifáktól

Donald Trump egyelőre elállt az EU-val szembeni 50 százalékos vámtarifáktól

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy július 9-ig elhalasztja az Európai Unióban gyártott termékekre korábban már bejelentett 50 százalékos vámtarifák bevezetését, miután egy megfogalmazása szerint  „nagyon kellemes beszélgetésben” volt része Ursula von der Leyennel. Trump azt is mondta, hogy az Európai Bizottság elnöke arról biztosította, hogy komoly tárgyalásokat akar vele folytatni. 

„Von der Leyen megesküdött, hogy gyorsan összeülünk, és meglátjuk, hogy ki tudunk-e találni valamit” – jelentette ki vasárnap Trump a New Jersey állambeli Morristownban a sajtó munkatársainak, mielőtt felszállt volna a Washingtonba tartó elnöki gépre. A halasztásról egyébként az Európai Bizottság elnöke is hírt adott; ő úgy fogalmazott a posztjában, hogy így mindkét félnek több ideje lesz majd gondolkodni. 

„Európa készen áll arra, hogy gyorsan és határozottan előmozdítsa a tárgyalásokat” – írta von der Leyen. „Ahhoz, hogy jó megállapodásra jussunk, szükségünk lesz a július 9-ig tartó időre”. Donald Trump pénteken még egészen más véleményen volt, akkor még amellett kardoskodott, hogy az 50 százalékos vámot június elsején kell bevezetni, mert csalódott volt amiatt, hogy nem haladnak elég gyorsan a tárgyalások az EU-val – írja a Guardian

Az amerikai elnök ezen kijelentése elég nagy vihart kavart a globális pénzügyi piacokon, felerősítve a folyamatban lévő kereskedelmi háborút is. Brüsszel és Washington annak érdekében tárgyalnak egymással, hogy el tudják kerülni a teljes kereskedelmi háborút, miután Trump pénteki kijelentése kissé felforrósította a hangulatot. 

Az amerikai elnök azt is megismételte pénteken, hogy Európa összefogott annak érdekében, hogy kihasználja az Egyesült Államokat. Lars Klingbeil német pénzügyminiszter vasárnap azt mondta, amerikai kollégájával, Scott Bessenttel is egyeztetett már a kérdésben. 

"Nem további provokációkra van szükségünk, hanem komoly tárgyalásokra" – fogalmazott a Bild-nek, hozzátéve, hogy "az amerikai vámok ugyanúgy veszélyeztetik az amerikai gazdaságot, mint a német és az európai gazdaságot". Trump korábban három hónapos határidőt adott a vámok bevezetéséig, ekkor tűzte ki a júliust, mint a türelmi idő lejártát. Az EU Washington egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, tavaly több mint 600 milliárd dollár értékben küldött árut, 370 milliárd dollár értékben pedig vásárolt. 

Kína a technológiai szektor fejlesztésével reagált Trump vámjaira 

A Bloomberg egy névtelenséget kérő forrás alapján arról írt: tíz évre előre tervező kínai terv van készülőben, ami a technológiai szektor beruházásait támogatná elsősorban az olyan területeken, mint a chipgyártás. Peking jelenleg épp a 2026-ban induló következő ötéves tervet készíti elő, amely kiemelt módon figyelne arra, hogy a feldolgozóipart a jelenlegi szinten tartsák a GDP-ben. 

Emellett azonban a fogyasztást is növelnék, akár úgy is, hogy konkrét elérni kívánt számarányt jelölnek meg a GDP arányában. Jelenleg a fogyasztás a kínai bruttó össztermék mintegy 40%-át teszi ki, miközben a fejlett országokban ez az arány 50-70% körülre tehető. 

Kína 2015-ben hirdette meg a „Made in China 2025” tervet, amely arra vonatkozóan tartalmaz terveket, hogy az ország globális vezető legyen az elektromos autók, kereskedelmi repülők, félvezetők és robotok gyártása területén. 2035-re közepes feldolgozóipari központtá válna az ország, legalábbis a tervek szerint, 2049-re pedig vezető feldolgozóipari központ lennének. 

Fotó: YouTube / FoxNews

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak