Ma 17:22

A Magyar Posta is megerősítette, Donald Trump miatt továbbra is szünetel az Amerikába irányuló csomagküldés

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A Magyar Posta is megerősítette, Donald Trump miatt továbbra is szünetel az Amerikába irányuló csomagküldés

Augusztus végén jelentős változás állt az Egyesült Államokba irányuló csomagküldésben. Donald Trump ugyanis úgy döntött, megszünteti a minimális küszöbérték alatti vámmentességet, vagyis innentől kezdve a 800 dollárnál kisebb értékű, árut tartalmazó küldeményekre is érvényes lett az importvám. Ez pedig az EU, így tehát Magyarország esetében is 15 százalék. 

Az intézkedés azt is tartalmazta, hogy a magánszemélyek között elküldött, 100 dollárnál kisebb ajándékokat továbbra sem adóztatják meg. Az amerikai elnök azonban a feladó országok postaszolgálatainak is jó sok feladatot adott, akiket azonban ez kissé váratlanul ért – írja a HVG. Ennek következtében számtalan országból most nem lehet csomagot küldeni az Egyesült Államokba, így Magyarországról sem. A problémát most jelenleg csak a futárcégek tudják áthidalni. 

A Magyar Posta közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben úgy fogalmaztak: „a jogszabály végrehajtásával összefüggő kritikus kérdések és folyamatok, például a vámok beszedése, a gyűjtendő adatok, valamint az USA Vám- és Határvédelmi Hivatalával való együttműködés, még nincsenek egyértelműen meghatározva”. Ezen felbuzdulva a portál is kérdésekkel fordult a Magyar Postához, akik a következő választ adták: 

„A jelenlegi nemzetközi postai előírások szerint küldeményeket felvevő posta feladata, hogy a célország postája számára megküldje a vonatkozó adatokat, amelyek alapján a célország postája elvégzi a vámkezelést és beszedi a vámmal kapcsolatos díjakat a címzettektől. Azonban az új, amerikai vámrendelet a küldeményekkel kapcsolatos vámadminisztrációt és a vámok beszedését a küldemények szállítását végző gazdasági szereplőre, azaz a feladó postára hárítja. Ez a változás az addigi folyamatot jelentősen megváltoztatja. Mivel a feladó, a nemzetközi posták rendszerei nincsenek felkészítve a vámok beszedésére és az ehhez kapcsolódó adatküldésre, ezért vezetett be számos légitársaság és a nemzetközi posta – köztük a Magyar Posta is – ideiglenes korlátozásokat”. 

Arról is írtak, hogy felvették a kapcsolatot a nemzetközi postai szervezetekkel, annak érdekében, hogy mielőbb megkezdődhessen az amerikai export áruforgalom újraindításához szükséges folyamatok kialakítása.

A szolgáltatás még kedden reggel sem volt visszaállítva, így az Amerikába szánt csomagokat továbbra is az Egyesült Államokban jelen lévő futárcégek, például a hazai partnerek útján itthon is elérhető UPS, FedEx vagy TNT tudják kivinni. A Magyar Posta a magánleveleket továbbra is kiszállítja.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak