Ma 17:06

Barátság Robert Ficóval, vagy kiállás a szlovákiai magyarokért – ez Orbán dilemmája a szlovák ellenzéki politikus szerint

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Barátság Robert Ficóval, vagy kiállás a szlovákiai magyarokért – ez Orbán dilemmája a szlovák ellenzéki politikus szerint

Terjedelmes interjút jelentetett meg a Válasz Online Martin Dubécivel, a szlovák parlament alelnökével a Beneš-dekrétumok körül kialakult helyzetről. A Progresszív Szlovákia erős embere többek között felidézte azt, miként is születhetett meg a szégyenletes Btk. módosítás, de beszélt arról is, hogy ez az ügy – paradox módon - ismét egy táborba terelheti a szlovák és a magyar demokratikus erőket, hasonlóan a Bársonyos forradalomhoz, illetve Meciar megbuktatásához. 

Mint ismeretes a Progresszív Szlovákia volt az, amely még azelőtt foglalkozott a dekrétumokkal, hogy a szlovák parlament megszavazta volna a törvénymódosítást, amely fél éves börtönnel fenyegette mindazokat, akik meg merik kérdőjelezni azt. 

Dubéci mindenekelőtt szégyenletesnek nevezte a beszélgetés során, hogy egyáltalán felmerülhet egy ilyen kérdés, miközben maga sem tudott egyértelmű választ adni arra, pontosan milyen cselekményért járhat büntetés. Szerinte a törvény jogtechnikailag annyira hibás, hogy azt nem is lehet betartani. Dubeci úgy fogalmazott, amennyiben kormányra kerülne, első dolguk közt lesz azt eltörölni.

A Btk.-módosításról Dubéci azt mondta: szerinte a Fico-kormány figyelemelterelési céllal fogadta el, egy olyan salátatörvény részeként, amely alapvetően a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést gyengíti, illetve bűncselekménynek nevezi a választási kampány „külföldi hatalom” általi akadályozását – ez pedig praktikusan a civil szervezetek ellen irányul. 

Szerinte a dekrétumokra vonatkozó passzus „abszurd módon” került bele a jogszabályba, az ellenzék pedig elsősorban azért vitte az ügyet az alkotmánybíróság elé, mert az alapvetően sérti a szabadságjogokat, közte a szólásszabadságot és a tudomány szabadságát.

A Progresszív Szlovákia komáromi nyilatkozatáról azt mondta: az nem kizárólag a Beneš-dekrétumokról szólt, hanem Dél-Szlovákia siralmas gazdasági állapotáról. Ugyanakkor elismerte, hogy a magyar közösségel találkozva rendszeresen előkerült a kollektív bűnösséget kimondó dekrétumok ügye, ezért történt, hogy a párt ezt a témát is beemelte az állásfoglalásba. 

Az interjúban hangsúlyozta: nem gondolja, hogy a szlovák társadalom többsége másodrendű állampolgárként tekintene a magyarokra, ugyanakkor indokoltnak nevezte, hogy a nyilatkozat külön rögzítette a szlovákiai magyarok teljes jogú állampolgári státuszát. 

A magyar kormánnyal kapcsolatban Dubéci úgy fogalmazott: a Progresszív Szlovákia egy cseh–német mintájú megbékélési folyamatban való közös részvételt várna el Budapesttől is. Szerinte a szlovák–magyar alapszerződés szelleme is ezt indokolná. 

A Beneš-dekrétumok mai státuszával kapcsolatban egyértelművé tette, hogy nem támogatják a dekrétumok kivezetését a szlovák jogrendszerből, ezzel ugyanis kinyitnák a jóvátétel kérdését, ami pedig beláthatatlan következményekkel járna. Helyette azt javasolják, hogy a dekrétumok maradjanak a jogrendszer részei, viszont ne alkalmazzák azokat.

A magyar aktivisták önfeljelentő petíciójával kapcsolatban azt mondta, hogy az, hogy kevés szlovák közszereplő csatlakozott ahhoz, inkább az általános társadalmi apátiát mutatja, és azt, hogy a kisebbségi kérdések ma keveseket érdekelnek Szlovákiában. Ő azonban támogatólag aláírta, ezzel is Jelezni akarta, mennyire méltatlan, ami történt.

A Progresszív Szlovákia kiállását a magyar közösség mellett ugyanakkor azzal is indokolta, hogy ezzel a gesztussal talán egy olyan párbeszédet indítanak el a magyarokkal, amelynek végén ez a közösség – és annak pártja – újra a demokratikus tábor részese lehet majd, hasonlóan a Bársonyos forradalomhoz, illetve Meciar megbuktatásához. 

Ezzel kapcsolatban elhangzott az a kérdés is, vajon a Progresszív Szlovákia potenciális koalíciós partnernek tekinti-e a Magyar Szövetséget, amire Dubéci annyit jegyzett meg, hogy most még nem tudja, de jó lenne belátható időn belül látni, kik azok, akikre számíthatnak. Szerinte az első pozitív lépéseket megtették. 

A Btk. módosítást követő „nagy budapesti csönddel” kapcsolatban a szlovák politikus úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor dolga eldönteni, mi a fontosabb: a barátság Robert Ficóval vagy a kiállás a szlovákiai magyarokért.”

A két politikus közötti viszonyról Dubéci azt mondta: a kapcsolatot elsősorban a két politikus közös politikai érdekei tartják össze, brüsszeli pozíciójuk köti össze őket, ugyanis Fico hasznos partner abban, hogy Orbán Viktor ne legyen egyedül. Úgy vélte, a látványos barátság ellenére a szlovák–magyar kapcsolatokban kevés kézzelfogható, konstruktív előrelépés történt, különösen a szlovákiai magyar közösség szempontjából.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak