Ma 11:21

Leáll a romániai atomerőmű a Duna kritikusan alacsony vízállása miatt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Leáll a romániai atomerőmű a Duna kritikusan alacsony vízállása miatt

Nem sok időt tudott nyerni Románia a Duna elterelésére szolgáló munkálatokkal.  A Duna vízállása kritikusan alacsony, ezért az első reaktor már állt, most a másodikat is le kell állítani. A 700 megawatt termelésére képes reaktorokat alternatív energiaforrásokkal próbálják pótolni a jövőben.

0

A csernavodai atomerőmű második reaktora is leáll Romániában. Már korábban le kellett volna állítani, de a Duna elterelésével egy kis időt tudott nyerni a Román állam.

Csütörtökön kezdik meg az atomerőmű leállítását. Erőfeszítéseik a teljes leállás elkerülésének érdekében nem hozták a kívánt eredményt, mert a Duna ezen a héten rekordalacsony vízállásra süllyedt.

Közleményében a bukaresti energiaügyi minisztérium közölte: „A csernavodai atomerőmű 2. blokkját a jelenlegi vízügyi körülmények miatt holnaptól kezdve ellenőrzött módon leállítják” - írja a 24.hu.

Közleményükben azt is megemlítik, hogy az atomreaktor leállásával az ország energiaigénye alternatív energiaforrásokból, mint például a szélenergia-termelés fogják biztosítani, import módokhoz is folyamodnak emellett.

Az Euroactiv információi szerint a két reaktormag egyikét már a múlt hónapban megállították. A második reaktormag leállításkényszerét igyekezett Románia a Duna vizének elterelésével megelőzni. A 700 megawatt termelésére képes reaktormagok teszik ki az ország energiaszükségletének egyötödét.

A második reaktort is le kellett volna állítani egy hónappal ezelőtt. Négy kövekkel megtöltött bárka elsüllyesztése és egy szikla felrobbantásával igyekezetek a Duna vizét az atomerőmű irányába terelni, mely kevés időt nyert, de a Duna vízállása rohamosan csökkent tovább.

A paksi kihelyezett kormányülésen Magyar Péter bejelentette, hogy azonnal megkezdik a dunai fenékküszöb építését az atomerőmű és Dunaszentbenedek között.

A munkálatokhoz 150 ezer köbméter kőfelhasználásra lesz szükség a mederben, ehhez a honvédelmi miniszter száz katonát rendelt ki 24 órás munkavégzéssel.

A kritikus vízállás miatt kőgát építését rendelte el a kormány és két bárka esetleges elsüllyesztését, hogy biztosítani tudják a paksi atomerőmű hűtővízellátását. Ezeknek célja biztosítani, hogy a Duna vízállása ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, egyelőre biztosítva az atomerőmű teljeskörű működését.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak