Százéves rablóüzlet: Trump ráteszi a kezét Venezuela olajára

Miután amerikai kommandósok elfogták Venezuela autoriter elnökét, Washington most száz évre ráteszi a kezét az ország 17 stratégiai olajmezőjére. Trump történelmi sikert ünnepel, pedig az egyezség sokkal inkább hasonlít egy katonai erővel megtámogatott rablószerződésre, mintsem két szuverén állam szabad alkujára.

Donald Trump bejelentése szerint az Egyesült Államok részt vesz 17 stratégiai venezuelai olajmező fejlesztésében, amelyek kitermelhető készletét több mint 65 milliárd hordóra becsülik. A mezőket működtető vegyesvállalatban Washington 55 százalékos részesedést és ezzel tényleges ellenőrzést kap, a koncesszió pedig száz évre szól.

Trump a tőle megszokott tipográfiai visszafogottsággal,és csupa nagybetűvel ünnepelte a „történelmi tranzakciót”, amely szerinte több mint kétszeresére növeli az amerikai olajtartalékokat, bővíti az ellátást, és csökkenti majd a benzin árát. Hogy mindez mit jelent Venezuela szuverenitására nézve, az már nem fért bele a győzelmi jelentésbe.

Delcy Rodríguez ideiglenes venezuelai elnök szintén támogatja az üzletet. Kormánya több mint százmilliárd dollárnyi beruházást és 209 milliárd dollárt meghaladó adóbevételt remél, Marco Rubio amerikai külügyminiszter pedig „óriási győzelemnek” nevezte a megállapodást mindkét ország számára. Igaz, az egyik félnek száz évnyi ellenőrzés és több tízmilliárd hordó olaj jut, a másiknak egyelőre főként ígéretek.

Venezuela mintegy 303 milliárd hordós bizonyított készletével a világ leggazdagabb olajállama, ezt a vagyont azonban egyre kevésbé tudja kiaknázni. A termelés az 1990-es évek vége óta jelentősen visszaesett, az infrastruktúra leromlott, a venezuelai nehézolaj kitermelése pedig költséges, így papíron az amerikai pénz és technológia valóban segíthetne talpra állítani az ágazatot, ettől azonban még nehéz figyelmen kívül hagyni, hogyan jutottak el a felek a megállapodásig.

Az Egyesült Államok januárban katonai műveletben elfogta Madurót és feleségét, majd amerikai bíróság elé vitte őket. Maduro autoriter rendszerét aligha kell mentegetni, csakhogy demokratikus rendszerváltás sem történt: az ország élére korábbi alelnöke, Rodríguez került, Washington pedig néhány hónappal később megszerezte azt, amiről Trump már a beavatkozás után nyíltan beszélt – Venezuela olaját.

Szintén beszédes, hogy az Egyesült Államok még a 2003-as iraki invázió után sem kapott ilyen széles rendelkezési jogot egy másik ország olajkincse felett. Pedig George W. Bush kormánya azt a háborút az iraki tömegpusztító fegyverek meséjével adta el a világnak, az állítólagos készleteket azonban soha nem találták meg. A hamis állításokra felépített invázió szétverte Irakot és hosszú időre destabilizálta az egész térséget – Trump most még az akkori amerikai terjeszkedésen is túltesz. Ráadásul az sem világos, hogy a venezuelai olajüzlet megfelel-e az ország alkotmányának, milyen jogokat kapnak az amerikai vállalatok, illetve marad-e bármilyen garancia Venezuela érdekeinek védelmére.

Trump így máris olcsóbb benzint ígérhet az amerikaiaknak, miközben Venezuela gazdasági megmentéseként beszél az egyezségről. 

Az események sorrendje azonban nehezen félreérthető: előbb jött a katonai beavatkozás, aztán az olajüzlet, végül pedig a bejelentés arról, hogy mindezzel mindkét ország nyert.

Fotó: Kontroll