43 perce

Így kerülhet minden eddiginél közelebb Kanada az Európai Unióhoz

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Így kerülhet minden eddiginél közelebb Kanada az Európai Unióhoz

Az Európai Unió a kereskedelmen messze túlmutató, komplex kapcsolatot építene ki Ottawával: a védelemtől és a kritikus nyersanyagoktól a mesterséges intelligencián át az energetikáig számos stratégiai területen szorosabbra fűznék az együttműködést. A részletek még kidolgozásra várnak, de az Európai Tanács elnöke szerint a cél egyértelmű.

A lehető legszorosabb kapcsolatot akarja kialakítani Kanadával az Európai Unió – erről António Costa, az Európai Tanács elnöke beszélt a Politicónak adott interjújában. A portugál politikus szerint Brüsszel „többet akar tenni”, és a lehető legtöbb területen együtt akar működni az ottawai vezetéssel. Arra a kérdésre, mit jelentene a gyakorlatban Kanada sokat emlegetett „társult tagsága”, úgy fogalmazott: lényegében azt, hogy az EU a jelenleginél jóval tovább menne a kapcsolatok elmélyítésében.

António Costa ugyanakkor egy eléggé nyilvánvaló korlátra is felhívta a figyelmet: mivel Kanada nem európai ország, ezért a hagyományos értelemben nem kérheti felvételét az Európai Unióba. A most formálódó kapcsolat tehát nem teljes jogú uniós tagságot jelentene, hanem egy új, különleges együttműködési modellt. Ennek részletes jogi és intézményi tartalma egyelőre nem ismert, sőt az „EU társult tagja” elnevezés jelenleg nem is létező uniós státusz.

A Politico beszámolója alapján ugyanakkor már jól körvonalazódik, milyen tartalommal töltenék meg ezt az új együttműködést. Costa főleg a védelmet és biztonságot, a mesterséges intelligenciát, a kvantumtechnológiát, valamint a demokrácia megerősítését emelte ki. Az Európai Bizottság pedig még ennél is szélesebb körű kooperációban gondolkodik: az energetika, a kritikus nyersanyagok, az akkumulátorgyártás, a kiberbiztonság, a gazdasági biztonság és a védelmi ipar összekapcsolása is napirenden van.

Ha ezek a tervek megvalósulnak, Kanada nem csak kedvezőbb kereskedelmi feltételeket érne el. A célok egy olyan stratégiai partnerség irányába mutatnak, amelyben a két fél biztonsági és gazdasági szempontból is támaszkodhatna egymásra. Kanada jelentős energia- és nyersanyagkészletei fontosak lehetnek Európának, miközben Ottawa az európai technológiai, kutatási, ipari és védelmi együttműködéshez kerülhetne közelebb. A felek digitális kereskedelmi megállapodásról is tárgyalnak.

Jön az EU–Kanada-csúcs

Az elképzelés következő fontos állomása az október végére tervezett, montreali EU–Kanada-csúcstalálkozó lehet. António Costa is ezt az eseményt nevezte meg olyan alkalomként, ahol már konkrétabban meghatározhatják a kapcsolat jövőjét. Az együttműködés politikai oldala is egyre inkább erősödik: a tervek szerint Costa Mark Carney kanadai miniszterelnökkel és William Ruto kenyai elnökkel egy közös sajtótájékoztatón áll majd ki a multilaterális, szabályokon alapuló nemzetközi együttműködés mellett az ENSZ Közgyűlése keretében, melyet ezen a héten tartanak New Yorkban.

A mostani folyamat néhány nappal korábban kapott igazán nagy lendületet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szeptember 16-i évértékelő beszédében azt javasolta, hogy Kanada legyen az Európai Unió első „társult tagja”. A strasbourgi beszédet Mark Carney személyesen hallgatta végig. Von der Leyen szerint az EU és Kanada a mesterséges intelligenciától a klímaváltozáson és az Északi-sarkvidéken át a geopolitikáig számos kérdésben hasonlóan látja a főbb problémákat, illetve tennivalókat.

Az Európai Bizottság elnöke egy „jövőbeli szövetségről” beszélt, amely a már létező CETA kereskedelmi egyezményre épülne. Elképzelése szerint közös gazdasági, biztonsági tér felé mozdulnának el, összekapcsolnák a védelmi ipart, technológiai szövetséget építenének, és közösen dolgoznának az intelligens gyártás, az energia, a kritikus nyersanyagok, az akkumulátorok, az AI, a kvantumtechnológia és a kiberbiztonság területén. Az Északi-sarkvidéket pedig az együttműködés egyik kiemelt közös projektjévé tennék.

A közeledés már jóval korábban elkezdődött

Az ötlet ugyanakkor még korántsem kész megállapodás. A Reuters és az AP beszámolói szerint több uniós kormányt is meglepett von der Leyen bejelentése, és egyelőre Brüsszelben sem teljesen tisztázott, milyen jogokat és kötelezettségeket jelentene a társult tagság. Egy ilyen új konstrukció kialakításához ráadásul a tagállamok teljes támogatására is szükség lenne.

Az alapokat viszont már korábban lefektették, így van mire építkezni. Az EU és Kanada 2025 júniusában új biztonsági és védelmi partnerségről szóló egyezményt írt alá. Ez többek között a védelmi iparra, a katonai mobilitásra, a kiberbiztonságra, a hibrid fenyegetések elleni fellépésre, a világűr biztonságára, az új technológiákra, a válságkezelésre és Ukrajna támogatására terjed ki. A dokumentum azt is rögzíti, hogy Kanada és az uniós NATO-tagállamok számára továbbra is a NATO a kollektív védelem alapja.

A védelmi együttműködés azóta kézzelfoghatóbbá vált. Kanada lett az első Európán kívüli ország, amely bekapcsolódhatott az EU 150 milliárd eurós SAFE védelmi finanszírozási rendszerébe. A program célja, hogy közös beszerzésekkel és beruházásokkal gyorsítsa az európai védelmi ipar fejlesztését. A kanadai részvétel pedig azt jelzi, hogy Ottawa már most is jóval szorosabban kapcsolódik az európai biztonságpolitikához, mint néhány évvel ezelőtt.

A gazdasági alapokat a CETA biztosítja, amelyet 2016-ban írtak alá, és 2017 szeptembere óta ideiglenesen alkalmaznak. A megállapodás célja, hogy megkönnyítse az EU és Kanada közötti kereskedelmet: többek között eltörli vagy csökkenti a vámok jelentős részét, könnyíti a vállalkozások piacra jutását, és szabályokat állapít meg a szolgáltatások, a beruházások és a közbeszerzések területén. A megállapodás életbe lépése előtti 2016-os szinthez képest az EU és Kanada kétoldalú áru- és szolgáltatáskereskedelme 2025-re mintegy 80 százalékkal, 130 milliárd euróra nőtt. A CETA teljes ratifikációja ugyanakkor továbbra sem zárult le minden uniós tagállamban.

Donald Trump figyelmét sem kerülte el Kanada európai nyitása

Kanada európai nyitását az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatának romlása is gyorsítja. Mark Carney kormánya igyekszik csökkenteni az ország rendkívül erős amerikai gazdasági függőségét, miközben Washingtonnal az utóbbi időben komolyabb kereskedelmi konfliktusa alakult ki. Ez azonban hosszú folyamat lehet: a kanadai statisztikai hivatal adatai szerint 2025-ben Kanada áruexportjának még mindig több mint a 70 százaléka az USA-ba irányult.

A közeledés Washingtonban is komoly figyelmet kapott. Donald Trump amerikai elnök az EU kanadai nyitását bírálta, és kereskedelmi következményeket is kilátásba helyezett. Carney ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az európai kapcsolat megerősítése nem az Egyesült Államok ellen irányul: Kanada ellenállóbbá és önállóbbá akar válni, miközben továbbra is együttműködne déli szomszédjával.

Éppen ezért a „társult tagság” kifejezésnél fontosabb lehet, milyen konkrét megállapodások születnek mögötte. A jelenlegi tervek alapján az EU és Kanada a védelmi beszerzésektől és az energiabiztonságtól a kritikus ásványkincseken, a digitális kereskedelmen és a kutatáson át egészen az AI-ig olyan területeken építene közös rendszereket, egyezményeket, amelyek korábban jóval kevésbé tartoztak a hagyományos kereskedelmi partnerséghez.

A következő hetek nagy kérdése így nem az, hogy Kanada belép-e az Európai Unióba – erről ugyanis szó sincs –, hanem az, hogy Brüsszel és Ottawa milyen tartalommal tölti meg ezt a példátlanul szoros partnerséget. António Costa mostani nyilatkozata alapján az uniós vezetés célja már világos: a kereskedelmi kapcsolatból olyan stratégiai együttműködést építenének, amely a gazdaságot, a technológiát, az energiát és a biztonságot egyszerre fogja át. A konkrét keretekről várhatóan az október végi, montreali csúcson tudhatunk meg többet.

Fotó: Mark Carney / Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak