59 perce

NKA-botrány: Tudatosan késleltethették a döntések nyilvánosságra hozatalát

Kontroll.hu
Kontroll.hu
NKA-botrány: Tudatosan késleltethették a döntések nyilvánosságra hozatalát

Molnár Áron pénteken egy olyan NKA-s belső levelezését tett közzé, amely az Alap botrányos pénzosztásával áll összefüggésben. A dokumentumok alapján felmerül a gyanú, hogy egyes döntéseket szándékosan csak késve hoztak nyilvánosságra, és az is elképzelhető, hogy a közzététel halasztása is a főigazgató utasítására történt.

A színész a Facebook videóban bemutatott levelezés mellett elmondta, hogy a kedvezményezetti döntéseket csak azután hozták nyilvánosságra, hogy ő felszólalt az ügyben, ha ez nem történik meg, a döntések továbbra sem lennének nyilvánosak.

Molnár egy másik e-mail képét is megmutatta a videóban, melyben az általános főigazgató-helyettes arra kérte a beosztottját, hogy mentse le a főigazgató levelét.

„Ha nem jelenti a törvénytelenségeket, ha nem hozza nyilvánosságra a törvénytelenségeket, az bűncselekmény. Nagyon remélem, hogy ez nem áll fenn. Várjuk a bizonyítékokat az általános főigazgató részéről” – mondta Molnár Áron, aki független vizsgálatot sürget az ügyben Tarr Zoltán kinevezését követően. 

Molnár a videóban követeli a főigazgató azonnali távozását is az Alap éléről, és azt, hogy a vizsgálat ideje alatt az érintettek vezetői jogköreit is függesszék föl a vizsgálat pártatlansága érdekében. 

Ezentúl azt is kéri Molnár, hogy a Városliget Zrt. 1 milliárd 250 milliós támogatásával kapcsolatos összes dokumentumot is adják ki, amivel kapcsolatban korábban már benyújtott közérdekű adatigénylést, de azt az érintett szervezet azóta sem teljesítette. 

Molnár Áron az elmúlt időszakban több súlyos visszaélésre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásaival kapcsolatban.

Először, hogy az NKA alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) 17 milliárd forintot osztott ki 2025-ben a nyilvánosság kizárásával. A kedvezményezettek között pedig több fideszes celeb influenszer is volt.

Később leleplezte, hogy Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a saját miniszteri keretéből is százmilliókat osztott ki, szinte kivétel nélkül egyedi kérelmeket támogatott, amihez csak az ő jóváhagyása kellett. Így kapott többek között Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüliett cége több mint 100 millió forintot.

A botrány kirobbanása óta lemondott az NKA több tisztségviselője, Tarr Zoltán a kultusztárca várományosa pedig vizsgálatot ígért az ügyben.

Kép: Molnár Áron/Facebook 

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre