A Minden vagy a Semmi a jobb? Elefántdübörgés Óbuda szívében

Erős lezárása volt a júliusnak az Elefánt teltházas koncertje a Kobuciban. Az alapvetően besorolhatatlan műfajban utazó zenekar huszonkét számmal bombázta meg a közönséget, akik most is elégedett biccentéssel indulhattak haza este tízkor a tikkasztó kánikulában. Október elején még lesz itt különleges duplázás is.

A zenekar Paulinával rúgta rá az ajtót a rajongókra, amit a melankolikus Én követett. Az, hogy ennyire bekategorizálhatatlan az Elefánt, az az élő fellépéseiket is kifejezetten változatossá teszi, ahol a legdurvább zúzást simán követheti egy pszichedelikus, merengős, kontemplatív szerzemény, illetve fordítva. A banda legerősebbnek tartott albumáról (EL) hét dal is felcsendült, e mögött alig maradt el a szintén nagy becsben tartott Minden a maga hat számával.

A legutóbbi nagylemezről elsőként a Szerelem csendült fel, aminek a melankóliája érdekes módon egyáltalán nem lehúzza, hanem feltölti lelkileg az embert, főleg, ha egy ilyen atmoszférájú koncerten kap el. A Semmi híveit sem hanyagolta el a csapat, hiszen erről is játszottak öt tételt. Ez az a korong, amihez a Szendrői Csaba talán a legtöbbet teszi hozzá vokális fronton. 

A hatodikként érkező Tó diszkós húzására önkéntelenül is John Travoltává változtunk, hiába van szó „középszar közérzetről” benne, az teljesen megtévesztő.

Engem az Elefánt három évvel ezelőtt vett meg a Strand fesztiválon, amelynek az egyik csúcspontja az Ég veled volt, és ez a Kobuciban sem volt másként. Ennek a számnak egyszerűen olyan hangulata és húzása van, amitől nagyon könnyű rágyógyulni erre a zenekarra. Ennél mívesebben leírt szerelmi szakítást pedig még Adynál sem olvastam:

Az én városom tartja a mennyet is, tartja a poklot lent, amíg lehet.
Tél van, az ablakra lehelem ki neked éppen a lelkemet.

A koncert csúcspontja számomra a Nincs harag/Van harag kombó volt. Utóbbiban a gyűlölet, a haragtartás, az egymásra neheztelés a vezérmotívum: „Átlátszóra ittuk magunkat talán, árnyékbokszolgatnak a pázsittal a lombkoronák. Nagyon nagy baj van veled, ha belém habarodtál, az egészet basszuk el rögtön már itt az alapoknál!” A 2019-es Nincs haragnak intelligens folytatása és tovább gondolása az öt évvel később kijövő „kisöccse”, a két dal pedig eszméletlen jól működik egymás mellett élőben.

444 vs 888

A humor sem elhanyagolható szempont a srácoknál, aminek ékes példája a 444888 című, NER-ihlette dal. A 888 már a névadásában sem volt túl eredeti, ami pedig a tartalmat illeti, azt inkább hagyjuk is. Arra viszont jó volt a szépemlékű portál, hogy egy ilyen gunyoros számnak az ihletadója, hogy mást ne mondjak az „igeforrása” legyen. Az Elefánt egyáltalán nem egy apolitikus zenekar, a rendszerbontó nagykoncerten is odatették magukat rendesen, úgy is mondhatnám, hogy nem mentek át Bëlgába...

Az első lemezről (Vérkeringő) a kihagyhatatlan Bordahajtogató fért be a setlistbe, ami egy Napra-dalcsokorból se lógott volna ki, ha ők írták volna, és Both Miklós telepakolja a brutális sebességű gitárszólóival. A mostani szaunakoncert utolsó blokkjában a legnagyobb slágerek sorakoztak: Bocs, Kár és Kösz. Milyen jó lehet egy olyan zenekarban játszani, ahol ilyen egyszerű számcímek, ennyire erős dalokat rejtenek? 

A Kösz már nyolcmilliós Spotify-meghallgatásnál jár, amire feltételezhetően még Dopeman is csettintene, de a többi szám is sok milliós mutató felett hasít

Szaporíthatnám még a szót, de nem akarom túldicsérni az Elefántot, nehogy a fejükbe szálljon. A lényeg annyi, hogy legyen az a Sziget, a Strand vagy a SZIN, ezzel a bandával képtelenség mellé lőni ezen a nyáron is. Az alábbi fesztiválokon még beléjük futhattok nagy lendülettel. A Kobuciban pedig egy különleges dupla koncerttel zárják a szabadtéri szezont: október 2-án a Vérkeringőt, október 3-án a Gomolyt játsszák el elejétől a végéig. Mindkét este megszólalnak majd a mostani koncertekről ismert dalok is, ezt a két lemezt viszont ebben a formában csak ott nyomják le.