46 perce

Pattanásig feszült a helyzet az Operettszínházban, a minisztériumtól várnak iránymutatást

Pattanásig feszült a helyzet az Operettszínházban, a minisztériumtól várnak iránymutatást

Titkos társulati ülést tartottak a Budapesti Operettszínház dolgozói. A színészek korábban a közösségi médiában jelentették be, hogy nem lépnek fel az Operett Forgatagon. A tiltakozók szerint Kiss-B. Atilla igazgatása alatt megfeleződött az előadások száma, visszaesett a színvonal, párbeszéd pedig nincs, ezért most a minisztériumtól kérik az intézmény átvilágítását.

A társulat tagjai a Facebookon tették közzé akciójukat, amelynek keretében ujjaikkal O betűt formálva készítettek szelfiket, és azt írták, hogy nem vesznek részt az Operett Forgatagon, amivel a szolidaritásukat fejezik ki a színház vezetősége ellen tiltakozókkal. A bejegyzést többek között Gubik Petra, Janza Kata és Peller Károly is megosztotta – számolt be róla az Index.

Az intézmény igazgatója, Kiss-B. Atilla korábban úgy nyilatkozott, a társulatnak csak egy szűk része elégedetlenkedik, holott a vezetőségnek címzett nyílt levelet már nyáron több mint ötven dolgozó aláírta. A színház öt tagja azt állította a Telexnek, hogy 

az elégedetlenek ötvennél jóval többen vannak, sokan viszont még mindig tartanak a direktor retorziójától, mivel eddig is gyakran élt a bosszú eszközével. Az egyik színész viszont megjegyezte, hogy „az Operett társulata soha nem állt még ki ennyire magáért”.

Peller Anna is részt vett a hétfői társulati ülésen, és közölte, hogy minden területen érzékelnek szakmaiatlanságokat. A színésznőnek vérzik a szíve a színházáért. Vásári Mónika szerint az Orbán János Dénesnek kifizetett százmilliók csak katalizálták az ellenállásukat, valójában már jóval korábban, a 2023-as igazgatóválasztásnál jelezték az elégedetlenségüket az akkori kormányzatnak azzal, hogy a tagságuk több mint kétharmada az igazgatói posztot öt év után újra megpályázó Kiss-B. Atilla ellen szavazott.

A kormányváltás után Tarr Zoltánhoz fordultak a protestáló színészek

A kormányváltást követően megkeresték az illetékes szaktárcát azzal, hogy nem kapnak kielégítő válaszokat kérdéseikre, és a szakszervezettel együtt azt kérték Tarr Zoltán tárcájától, hogy gazdasági és szakmai szempontok alapján világítsák át az intézményt. Erre azonban egyelőre nem kaptak választ.

Már nyolc évünk ráment erre. Azt szeretnénk elérni, hogy a minisztérium előrevegye az ügyünket

– közölte az egyik színész, aki a neve elhallgatását kérte. A dolgozók főbb problémái a következők:

  • alacsony előadásszámok: forráshiányra hivatkozva építették le a bemutató- és előadásszámot, öt év alatt megfeleződött utóbbiak száma, pedig állami támogatásuk kétmilliárd forinttal nőtt. A dolgozók viszont évente 80 előadást teljesítettek, sokszor a hármas szereposztások miatt.
  • alacsony nézőszámok: pontos számadat nincsen, de a színészek szerint alaposan megcsappant az Operettszínház nézőinek száma.
  • nem megfeleő színvonal: a tiltakozók szerint Kiss-B. Atilla igazgatása alatt a színház új produkcióinak művészi minősége is jelentősen visszaesett. Több színész is kiemelte, hogy a jelenlegi vezetéssel nem látnak esélyt arra, hogy visszakerüljenek a szakmába.
  • gyenge fizetések: az igazgató állítása szerint hét év alatt több mint a duplájára emelkedtek a személyi juttatások. Ezt azonban Vásári Mónika cáfolta, bár a szerződésük miatt nem hozhatják nyilvánosságra fizetésüket. Szerinte néhány alkotó a jogdíjakból való részesedése miatt alaposan felhúzza az átlagbéreket.
  • zaklatási botrány: a társulat tagjai problémának tartják, hogy olyan igazgató vezeti az intézményt, aki korábban aktívan részt vett komoly zaklatási esetek eltussolásában. 2020-ban több munkatárs azt állította, hogy a Kiss-B. Atilla mellett dolgozó ügyvezető igazgató, Kriza Zsigmond szexuálisan zaklatta, verbálisan bántalmazta őket. A sértettek szerint többször is segítséget kértek Kiss-B.-től, aki erre nem volt hajlandó, és csak azután ismerte el a zaklatás tényét, hogy több tucat dolgozó felmondott a színházban.
  • a párbeszéd hiánya: az igazgató korábban jelezte, hogy megérti a felháborodást, de párbeszédre kéri a dolgozókat, és minden alkalommal megválaszolja a tiltakozókban felmerülő kérdéseket. Ezzel szemben a dolgozók az ellenkezőjéről számoltak be, és szerintük sokszor még azt sem tudják, milyen produkcióban fognak játszani.

Peller Anna szerint nemcsak az igazgató személyéről van szó, hanem az operettszínházi tradíciót kellene most megmenteni. „Ez a színház nem olyan régen még Európa-szerte elismert intézmény volt. Bűn lenne elveszni hagyni azt a szellemiséget, amit a Latabárok és Honthy Hannák alapoztak meg.”

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak