Szuverenitásvédelem, avagy mit is véd a Lánczi Tamás-féle Hivatal?

Véleménycikkünk szerzője, Bajkó-Sokoray István politológus szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Stasi, vagyis az NDK Állambiztonsági Minisztériumának módszereit alkalmazza. Így Magyarországon sem bebörtönözni fogják a másképp gondolkodókat, hanem tönkreteszik az életüket. 

Igen sok szó esett az utóbbi hetekben a Szuverenitásvédelmi Hivatalról (SzH). Gyakorlatilag a mindennapi közbeszéd része lett, esősorban „a közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezet kapcsán, amely többletjogokat biztosítana az adott hivatalnak. Én most nem elsősorban a törvénytervezettel, sokkal inkább a Szuverenitásvédelmi Hivatallal foglalkoznék. Mit csinál, mire jó a valóságban? És mire szolgálhatna a jövőben? Ezt járjuk most körül egy kicsit. 

Azt már talán rögtön az elején leszögezhetjük, hogy nem hazánk szuverenitását védik, és akkor itt be is fejezhetnénk. De fontos, hogy – legalább nagy vonalakban – végigvegyük, miért is jött létre ez a szervezet, és hogy milyen célt is szolgál. 

Kezdjük az elején. Mit jelent a szakirodalomban a szuverenitás, mint fogalom? Röviden: egy állam vagy egyén hatalmának önállóságát és függetlenségét jelenti, azt a képességet, hogy külső beavatkozás nélkül hozhasson döntéseket. 

Jó másfél éve – alkotmánymódosítást követően – fogadta el a kormánytöbbség a 2023. évi LXXXVIII. törvény a nemzeti szuverenitás védelméről, amely az SzH működésének alapját biztosítja.  

Jogilag 2024. január 1-én kezdte meg működését, a valóságban ez februárra tehető. A Hivatal élére Lánczi Tamást – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkárát, a Figyelő volt főszerkesztőjét – nevezte ki a köztársasági elnök, a miniszterelnök javaslatára. Lánczi egyébként havi (bruttó) 5 és félmillió forintért plusz egyéb juttatásokért tölti be ezt a pozíciót. Helyettesei 3,7 millióért szolgálnak, a kádári belügyminisztérium volt III/III-as tisztje, Horváth József – a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetőjeként – két és fél milliót visz haza, de ez már egy másik történet. 

2024 tavaszán, mintegy harminc fő dolgozott az SzH-nál. Az év végére ez meghaladta a száz alkalmazottat. Ennél újabb adatok nem állnak rendelkezésünkre. De a 2025-ös állami költségvetésből 6 milliárd 245 millió forintból gazdálkodhatnak, ebből személyi juttatásokra több mind két milliárdot költhetnek. Ebből vonhatunk le azért következtetéseket. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal eddigi jelentéseiben olyan megállapításokra jutott, hogy például a Transparency International vagy az Átlátszó oknyomozó portál tevékenysége „sérti a magyar nemzetállami szuverenitást”, de vizsgálta már a 2022-es ellenzéki kampánypénzeket, illetve a kínai oltás elleni narratíva magyarországi jelenlétét is. Ahogy most éppen azon "dolgoznak", hogy listázzák az Ukrajnát támogató cikkeket, írásokat, médiumokat és újságírókat. Ebbe a körbe tartozik már a legutóbbi Válasz Online Zelenszkij-interjúval kapcsolatos állásfoglalásuk is. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nemcsak ellenzéki politikusok jóérzését zavarja, nemcsak újságírók vagy éppen politológusok demokrácia felfogásával ütközik. A Hivatalt létrehozó szuverenitásvédelmi törvény miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, mert az sérti az uniós jogot. Ez ügyben az Európai Bíróság döntésére várunk. 

Az imént érintőlegesen említettem a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézetet. Innen kiindulva, engedjenek meg nekem egy kis kitérőt: Alapjogokért Központ. Mert ilyen is van, teljesen függetlenül az SzH-tól.  Az ember – normális demokratikus viszonyokból kiindulva – azt gondolná, hogy az „Alapjogokért Központ” egy olyan állami szerv, vagy intézmény lehet, ahol mondjuk, segítenek a hozzájuk forduló állampolgároknak alkotmányos jogaik védelmében. Mint pl. egy ombudsmani hivatal. Mint tudjuk, itt sem ez a helyzet. Sokkal inkább egy – közpénzből finanszírozott – ideológiai műhelyről van szó. Lásd CPAC Hungary (CPAC - Konzervatív Politikai Akció Konferencia), amelynek az Alapjogokért Központ volt a hazai szervezője, finanszírozója. Ami valahol egyszerre paradox és megdöbbentő. Legalábbis számomra. De gyanítom, hogy vagyunk ezzel páran így. Mert alapjogokért, alkotmányos jogokért való küzdelem helyett ideológiával foglalkoznak. 

És akkor elővehetnénk még néhány alapítványt vagy intézetet. Például a Klímapolitikai Intézetet. Amelynek nem a megoldások keresése, vagy az adott terület közpolitikai eredményeinek bemutatása a feladata. Sokkal inkább cáfolni, hogy ezzel egyáltalán foglalkozni kellene, vagy ha mégis, akkor megnyugtatni mindenkit, hogy nem olyan nagy a baj. De ők azok, akiknél néha még az is előfordul, hogy magát a klímaváltozás tényét is kétségbe vonják. A cél szentesíti az eszközt. 

Létezik Migránskutató Intézet is. Nem nehéz kitalálni, hogy nekik mi a feladatuk, és folytathatnánk.  De kanyarodjunk vissza a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz. 

Miért volt szükség a létrehozására? Vagy feltehetném a kérdést úgy is, miért volt szükség egy új szervezet létrehozására? Hiszen van idehaza Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), van – a Külügyminisztérium alá tartozó – Információs Hivatal (IH), létezik Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) és Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ), valamint Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK), és akkor például a TEK-ről még nem is beszéltünk. Miért nem voltak jók erre a célra – mármint a szuverenitásunk védelmére – a meglévő szolgálatok? 

Egyrészt, mert ezek átalakítása nehézségekbe ütközött volna. Gondolok itt elsősorban egyfajta ellenállásra az állomány részéről, illetve egy átszervezéssel, az „új feladatokkal” kapcsolatos információk esetleges kiszivárogtatására. Egy meglévő struktúrát nehezebb lett volna átalakítani, a célra alkalmassá tenni, mint egy újat létrehozni. Egy ilyen átszervezés sajtóvisszhangot, politikai ellenállást eredményezhetett volna.  

Az eredményül kapott szervezet pedig nem feltétlenül lett volna megbízható az állampárt szemszögéből, hiszen minden korábbi átalakítások, átszervezések, kinevezések ellenére a meglévő szolgálatok tagjai az alaptörvényre, a Haza és nem egy párt védelmére esküdtek fel. Körükben létezik egyfajta szakmai etikett. Ami gondot okozhatott volna a Fidesz számára. Így pedig egy pártkatonát tehettek a szervezetük élére, és vele úgy töltethették fel az SzH-t, akivel csak akarták, vagy a jövőben akarják. Már, ameddig még megtehetik.

Már utaltam rá, de mi is a Szuverenitásvédelmi Hivatal feladata? Mármint, a valóságban. Ennek kifejtéséhez kénytelen vagyok újra elkanyarodni egy kicsit, vissza a múltba. A XX. századi kelet-európai pártállami rendszerek uralmuk második időszakában hatalmuk megtartásához a korábbiakhoz képest más, új módszereket kezdtek alkalmazni. Erről az időszakról gondolják sokan, hogy lazítottak a gyeplőn, miközben tulajdonképpen csak az eszközök változtak. 

A Stasi, vagyis az NDK Állambiztonsági Minisztériuma ezeket a titkosszolgálati módszereket nevezte összefoglalónéven „Zersetzung”-nak. Amit valahogy úgy fordíthatnánk, hogy „szétszedés” vagy „bomlasztás”. Az 1970-es évek közepétől ezek a pszichológiai eszközök jelentették a Stasi elsődleges operatív irányvonalát, módszereit. 

Ezek lényege, hogy nem letartóztatják, jogi koncepciós eljárás alá helyezik, bebörtönzik a "másképp gondolkodókat", hanem különböző eszközökkel beavatkoznak a célszemélyek – ellenzékiek, destruktív elemek, stb. – életébe. Így téve őket hiteltelenné, vagy így ártalmatlanítva azokat. .

Az eszközök tárháza igen széles volt. Személyes kapcsolatok szétverésétől (házasságok, szülő-gyermek vagy baráti kapcsolatok), munkahelyi feszültségek keltésén át, megbélyegzésen, hazugságok terjesztésén keresztül, egészen a különböző módszerekkel folytatott pszichológiai terrorig (látható megfigyelés, követés, zaklatás, fizikai behatolás a személyes életterekbe és így tovább). Ezeket alkalmazták ellenzéki csoportokkal és egyénekkel szemben egyaránt. Igen hatékonyan. Feltérképezték, hogy kikkel szemben mit "érdemes" alkalmazni. Majd belekezdtek. Ezek egy részét neveznénk ma pl. karaktergyilkosságnak. De pontosan ide tartoznak a különböző tiltó, korlátózó listák is. Ezeket használták – ha korlátozottabb mértékben is, de – a Kádár-korszakban is. 

Ilyen viszonylatban az sem vet jó fényt az SzH-ra, hogy a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet élére egy egykori pártállami III/III-as tisztet neveztek ki Horváth József személyében, miközben egy olyan kutatót, Somkuti Bálintot is alkalmaztak, aki arról beszélt korábban, hogy az 56-os forradalmárok nem hősök, hanem bolondok voltak, amikor szembeszálltak a túlerőben lévő szovjet hadsereggel. 

A Lánczi vezette Hivatalnak tehát a propaganda támogatásán túl az a kifejezett feladata, hogy segítsen megbélyegezni, listázni, ellehetetleníteni újságírókat, médiumokat, politikai szereplőket. Az úgynevezett „átláthatósági törvény” ehhez nyit újabb kiskaput, ad eszközt a Szuverenitásvédelmi Hivatal kezébe. Itt nem Magyarország szuverenitása a lényeg, hanem egy újabb politikai fegyver került a kormány kezébe, amit ők maguk alkottak. 

Sokszor jut eszembe mostanában, hogy valamikor azt tanultuk az egyetemen, hogy az már egy politikai rendszer vergődését mutatja, amikor már alapvető kifejezések jelentéstartalmában sem értünk egyet. Itt látunk egy nagyon jó példát. 

Ahogy azt sem akarják megérteni, elfogadni, hogy a demokrácia nem egy állapot, hanem egy folyamat. Azt az államhatalmat, azt a politikai rendszert, amely nem engedni, hogy állampolgárai kifejtsék véleményüket, hogy részt vegyenek a politika alakításában, azt diktatúrának nevezzük. 

Elsősorban az a kérdés, hogy mindezt hagyjuk-e? Megállítjuk az állampártot 2026-ban, és véget vetünk-e ennek a rendszernek? Vagy tényleg úgy fogunk élni, hogy a hatalom – szuverenitását az állampolgároktól védve – uralkodik felettünk? 

Mindettől függetlenül. Nem a félelemkeltéssel kell foglalkozni. Nem szabad félni. Mert, ahogy Bibó István fogalmazott: „a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” Fontos, hogy ne a Fidesz által bedobott újabb témákra reagáljunk, hanem az ország és a társadalom közpolitikai problémáival, az állam hibás működével kell foglalkozni. Így lehet megbuktatni őket.  Menni kell előre. A választások után pedig majd meg lehet szüntetni a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, visszaszerezve az önrendelkezésünket és – ahogy Magyar Péter fogalmazott – aztán majd be lehet sóval hinteni az egészet.

Szerző: Bajkó-Sokoray István okleveles politológus, független önkormányzati képviselő

(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)

Fotó: YouTube / HírTV