A muszlim bevándorló, aki választ adott a Demokrata Párt legnagyobb válságára

A 2024. novemberi választások óta a Demokrata Párt saját vereségének árnyékában rekedt. Trump győzelme óta megfigyelhető, hogy a kétpártrendszer másik meghatározó politikai ereje képtelen önmagának egy megfogható identitást kreálni, vagy csak minimálisan is felvenni a harcot Trumppal. Majd szinte a semmiből megérkezett a harminchárom éves Zohran Mamdani.

Sokat foglalkoztak az elemzők azzal, hogy mi a legnagyobb probléma a Demokrata Párttal. Mikor a választások után épp a Kontroll műsorában merült fel ez a kérdés, a saját megfejtésem az volt – amivel akkor sokan egyetértettek, tőlem függetlenül is –, hogy a párt elvesztette identitását, legfőbb szavazótáborát, és olyan választói bázist igyekezett megszólítani, akik valójában nem léteznek. A demokraták egyszerre viselték magukon a szélsőséges woke kultúra okozta sebeket, kezdtek el jobbra sodródni (Kamala Harris például a méltán hírhedt Bush-alelnök, Dick Cheney feleségével kampányolt és a fegyvereiről beszélt), továbbá nem ajánlottak semmit – legalábbis semmi érzékelhetőt, tematizálhatót.

Úgy néz ki, most érkezett egy válasz erre a krízisre. A válaszadót pedig Zohran Mamdaninak hívják. Mamdani egy harminchárom éves politikus, aki Ugandában látta meg a napvilágot, egy értelmiségi család gyermekeként. Édesapja egyetemi professzor, édesanyja pedig filmrendezőként keresi kenyerét. Öt éves volt, amikor családja előbb Dél-Afrikába, majd két évvel később New Yorkba költözött. A család úgy döntött, a városban fog letelepedni, tehát Zohran életének jelentős részét New Yorkban töltötte.

Zohran tehát bevándorló, aki ráadásul rendkívül büszke arra, hogy muszlim. Ez már önmagában megnehezíti egy ember politikai pályafutását az Államokban, még akkor is, ha New York az egyik klasszikusan liberális bástyája az országnak. Mégis, miután 2018-ban állampolgárságot szerzett, egy évvel később a város törvényhozásának alsóházában találta magát, Queensben jutott mandátumhoz.

Zohran önmagát mint demokratikus szocialista (democratic socialist) tartja számon. Ezen ideológia a Demokrata Párt progresszív, baloldali szárnyához tartozik. 

Prominens képviselője például Bernie Sanders vermonti szenátor vagy Alexandria Ocasio-Cortez, röviden AOC, aki New York államban jutott képviselőházi mandátumhoz. Ezen gondolatfolyam kulturális síkon progresszív, míg gazdasági szempontból populista: a gazdagabb réteg megadóztatásáért kiált, amiből az állami szolgáltatásokat fejlesztené. Sanders esetében ilyen például a mindenki számára ingyenesen elérhető állami egészségügyi rendszer.

(Politikai) csillag születik

Zohran Mamdani Trump győzelme után egy mikrofonnal kiment New York utcáira, hogy megkérdezze az embereket: miért szavaztak Donald Trumpra? A választási térképeken látszott, hogy hiába nyerte meg Harris New York államot, Trump nagyban tudott közelíteni a demokrata jelölthöz. Az itt megkérdezettek válaszából egy dolog volt leszűrhető: egy olyan országban akarnak élni, ahol képesek megélni a fizetésükből. Trump legnagyobb ereje tehát a megélhetési kérdések tematizálásában volt – szűrhette le a tanulságot Mamdani.

Kampányát legfőképp erre a problémára fűzte fel. Egy az egyben azt a politikai eliten kívülálló, az átlag szavazót képviselő politikai karaktert alkotta meg, amelyet sokan a milliárdos Trumpba vizionáltak. Mamdani üzenetei egyszerűek voltak: megválasztása esetén befagyasztja az albérletek árát, gyorsítja a New York városában közlekedő buszokat és ingyenessé teszi őket, a város által működtetett közérteket nyit, emeli a minimálbért, továbbá a gyermekek egészségügyi ellátását ingyenessé teszi minden New York-i lakos számára.

Ezeket a jóléti intézkedéseket Mamdani terve szerint egy új, 2 százalékos adónem bevezetéséből finanszírozná a város, amelyet az egymillió dollár felett keresőkre vetne ki az önkormányzat. 

Emellett a vállalatokra kivetett adót is emelné a jelölt: ezt New Jersey állam adókulcsához igazítaná, így tehát ez 7,2 százalékról 11,5 százalékra nőne. Éppen ez az a gazdasági populizmus, ami a demokratikus szocialistákat jellemzi: fizessenek a gazdagok. New York városában ez pedig jelenleg működni látszik.

A demokrata előválasztási kampány kezdetén Mamdanit sokszor 0–1 százalék közé mérték. Ekkor úgy nézett ki, az állam egykori kormányzója, a 2021-ben történt lemondása után a politikába visszatérő Andrew Cuomo a legesélyesebb arra, hogy a jelöltséget elnyerje. Cuomót akkor tizenegy hölgy vádolta meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket. Az egykori kormányzó ezen botránya ellenére még áprilisban is magabiztosan vezetett. Itt fontos kitérni az előválasztás különlegesebb választási rendszerére.

A választók New Yorkban ahelyett, hogy egy emberre voksolnának, az összes jelöltből egy preferencialistát állítanak fel. Először azt számolják meg, hogy kit hányszor helyeztek az első helyre. Ha ebben valaki ötven százalékot elér, automatikusan megnyerte a választásokat. Ha nincs meg ez a százalékpont, akkor a legutolsó helyen befutó jelöltet nem veszik számításba, így tehát akik a kieső jelöltet tették első helyre, az általuk másodiknak megnevezett politikus örökli meg ezt a pozíciót.

A pártelit és mindenki más

Két dolog vált egyértelművé a kampányban: hogy a klasszikusan demokrata pártelit Cuomo mögött áll, és hogy a már említett baloldali szárny, Sanders és AOC vezetésével Mamdanit biztosították támogatásukról. Amíg Cuomót olyan üzletemberek támogatták, mint a milliárdos Michael Bloomberg, addig Mamdani – megőrizve az eliten kívüli szerepét – arra fektette a hangsúlyt, hogy őt a New Yorkban lakók támogatják adományaikkal.

Mamdani egyik erőssége a közösségi médiában folytatott tevékenysége. A rövid, a kampányban fontos üzeneteket hatásosan közvetítő videók jelentős népszerűségre tettek szert, ezzel megszólítva a fiatalabb szavazói réteget is. Emellett Mamdani olyan ügyeket is zászlajára tűzött, amelyek ezen választók számára meghatározók: elítéli például Izrael Gázában végrehajtott katonai hadműveleteit, ezeket illegális megszállásnak tartja. Ha csak a Columbia Egyetemen végbemenő folyamatokra gondolunk, nagyban lehet következtetni arra, hogy a fiatalok számára a palesztinok helyzete egy meghatározó probléma. Cuomo ezzel szemben évtizedes támogatója Izraelnek – ebben a kérdéskörben tehát ütközött a két jelölt álláspontja.

A queensi képviselő kampányának ereje ebből a stratégiából érkezett. Mamdani minden egyes megszólalásából az érződött, hogy ez egy alulról szerveződő projekt, ahol a városlakók maguk veszik vissza az irányítást a korrupt elittől. Így tehát végül július elsején hivatalossá vált, hogy Zohran Mamdani lesz a demokrata jelölt, aki kihívja majd a jelenlegi polgármestert, a független Eric Adamst. Adams elleni esélyeit nagyban erősíti, hogy a jelenlegi polgármestert olyan korrupciós botrányok fémjelzik, amelyek adhatnak egy lökést Mamdani alulról szerveződő bázisának.

Ez volna a kulcs?

Mamdani a semmiből vált a demokraták jelöltjévé, köszönhetően a fentebb bemutatott, rendkívül energikus kampányának. Éppen emiatt felmerülhet a kérdés: ez volna a kiút a demokraták válságából? Meglátásom szerint jelenleg ez az egyetlen kézzel fogható ajánlat egy baloldali politikustól, ami kézzel fogható politikai cselekvést tartalmaz. Már a 2024-es választások után látszott, hogy a választók ráuntak az identitásalapú politizálásra, és úgy érezték, hogy ebben az ügyben a demokraták túlságosan balra vándoroltak. Ebből született meg a megoldás: vissza kell térni középre.

Ez a legrosszabb forgatókönyv, amit a demokraták tehetnek. Mint arra Mamdani is rájött, a legnagyobb tematizáló ereje a megélhetési kérdéseknek van – éppen a demokraták táborában született meg az „It’s the economy, stupid!” mottó, utalva arra, hogy a gazdasági kérdések megválaszolása adja a választási győzelem kulcsát. A demokrata jelölt ezt egészítette ki azzal a populizmussal, amely többek között Bernie Sanderst is jellemzi. Ez pedig úgy néz ki, hogy lokális szinten egy győztes recept.

Hogy ezt át lehet-e ültetni egy elnökválasztásra? Meglátásom szerint ennyire radikálisan hiba volna – Bernie Sanders sem véletlenül nem lett soha elnökjelölt. 

Trump már most kihasználja a Mamdani háttere és politikája nyújtotta lehetőségeket: kommunistának bélyegzi és azzal fenyegeti, hogy letartóztatja és deportáltatja az országból, ha megakadályozza az ICE munkáját. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok politikájában a Sanders és Mamdani által javasolt lépések radikálisnak tekintendők, ezt az országos szinten nehéz lenne kivédeni.

Ugyanakkor Mamdani győzelmének egy intő jelnek kell lennie a demokraták számára: vissza kell térni a megélhetési kérdésekhez, a gazdasághoz, és arra igenis egy, a munkásosztály érdekeit képviselő választ kell adni. Ez az az identitás, ami újra egy győztes erővé teheti a demokratákat.