Ami a kötcsei beszédekből kimaradt: MAGÁNBŰNÖK, KÖZERKÖLCSÖK

Hála az égnek, hogy idén, Kötcsén, előbb Magyar Péter, majd Orbán Viktor is beszédet mondtak, mert ha ez nem következik be, miről írhatott volna az Index, a Magyar Nemzet, a 444, vagy a Népszava?! Ha nem mondanak beszédet, kenyér nélkül maradt volna szegény Hír TV és ATV, és velük együtt éhen maradt volna a kávézaccban is értelmet találó politológusok sokasága: Török Gábortól egészen Nagy Attila Tiborig.

Hölgyeim és Uraim!

Valljuk, be ezt még elképzelni is rossz!

Pedig bizony bekövetkezhetett volna, mivel az elmúlt hetekben szinte a csapból is Magyar és Orbán urak folytak, kétségtelen, hogy utóbbi ezzel komoly meglepetést okozott.

Amíg Magyar a 80 napos - térképen nehezen követhető - túrájának pont a felén, Őszödről, addig Orbán Dublinból, az Írország-Magyarország focimeccsről érkezett a Balaton partjára. 

Amíg Magyar gyalogolt, addig Orbán repcsizett, majd autóba ült.

Nem emlékszem, hogy a zaccban turkálók közül bárki is szóvá tette volna, hogy Orbán 2 fapados utazás után nem restellt ismét magángépet igénybe venni. Márpediglen amennyiben az előbbi 2 azért történt, mert a luxizásnak még a látszatát is el akarta kerülni, üzenem: most, ezzel az oda-vissza úttal sikerült nullára írnia a kreditjeit, és a továbbiakban szerintem nem kellene a látszat kedvéért 2 szalmaszálat is keresztbe tenni, hogy a szerénység látszatát keltse, azt mutatván: Ő is csak egy a sok magyar között. 

Miközben persze az.

A kötcsei piknik a FIDESZ őszi-téli politikai szezon-nyitánya.

Volt. 

Eddig. 

Szigorúan zártkörű, és nem sajtónyilvános.

Volt.

Eddig.

Tavaly ugyan volt egy kis reform, hiszen még az esemény előtt válaszolt a miniszterelnök újságírói kérdésekre, ez azonban édeskevés volt ahhoz, hogy a helyi aszfalt ne változzon át rövid időre Cannes vagy Velence piros szőnyegévé, csak itt politikusokat rohanták le a riporterek a szó szoros értelmében mikrofonokkal és kamerákkal a kezükben, amire a meghívottak egy része kényszeredetten kötélnek állt, a másik része pedig a badar érdeklődés kiiktatása érdekébe erősen fülhöz tartott mobiltelefonokkal védekezett.

Azzal, hogy idén valaki úgy döntött: közvetítik a miniszterelnök beszédét, sajnos elejét vették a kiszivárogtatásnak, és ezzel tehermentesítettek azokat a kiszivárogtatókat is, akik korábban eljátszhatták a jólértesültet, hiszen ezt megelőzően mindig volt egy Csuhaj Ildikó, aki elmondhatta: úgy tudom, hogy....

Szegény-szegény Csontos János, ha ezt megérhette volna... hiszen anno a főszerkesztői állásába került, hogy a Nagyítás lehozta a miniszterelnöki kötcsei beszédét.

Én, a szegény pára, másfél nappal a beszédek elhangzása után most is kapkodom a fejem, amikor arról hallok vagy olvasok: ki nyerte a vasárnapot? A politikai elemzők ugyanis úgy beszélnek/írnak a két beszédről, mintha azokat valamilyen módon ki lehetne vonni egymásból, hogy a különbözetet eredményként lehessen felmutatni: ő győzött.

Egy biztos: Orbán Viktor nem változtatott a korábban leírtakon, mert emlékezetem szerint egy utalása sem volt a néhány órával korábban elhangzott másik beszédre.

Improvizálni veszélyes dolog!

A nem eléggé tájékozottak kedvéért mondom el, hogy amíg Magyar főleg identitásról & utolsó esélyről, addig Orbán alapvetően pénzről & külpolitikáról beszélt.

Koós Boglárkát egyikük sem említette.

Koós Boglárka, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője volt, aki a múlt héten önkezével próbált véget vetni életének.

Hartai Petra találta meg felakasztva, ő vágta le a kötélről, és próbálta újraéleszteni. Kórházba került, de a kómából nem ébredt fel, napokkal később meghalt.

Véletlenül pont a kötcsei beszédek napján.

Búcsúlevelet hagyott, ebből pofátlan firkászok idézni voltak képesek, hogy ezután kérdéseket lehessen intézni a színházhoz és az önkormányzathoz, de választ nem kaptak.

Milyen kérdésre, milyen választ? 

Előbb az "emberi méltóság védelme a legfontosabb" címmel a Magyar Színházi Társaság, a Színházi Dolgozók Szakszervezete és a MASZK Országos Színészegyesület közleményét lehetett olvasni, amiben egyebek közt szóvá tették, hogy a hírversenynek is van határa, hogy a kattintás-, és nézettségvadászatnak súlyos következményei lehetnek, utánuk szólalt meg a Magyar Teátrumi Társaság - de ez sem verseny! -, akik közös gondolkodásra hívták a szakmai szervezeteket, és arra kérték az anyaszínház vezetését: indítsanak vizsgálatot. 

/Szíves elnézést, ki fogom hagyni a ziccert, hogy polemizáljak a Nemzeti Színházban korábban bekövetkezett baleset kapcsán.../

Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója azonban nálam sokkal vehemensebb volt, és tovább lépett- hova? -, amikor arról elmélkedett Facebook-bejegyzésében, hogy: "a balliberális színházcsinálók az alkotás hevében elvesztették azt, ami a színház lelkét adja: az élet szeretetét és tiszteletét", hogy ezt követően a "balliberális színházcsinálók" közül néhányat - Csáki Juditot, Alföldi Róbertet, Lengyel Tamást is néven nevezve - tetemre hívott:

"mi tudjuk, hol vannak, a saját kulturális közegük védelmében a sikolyokat suttogássá, majd a suttogást kompromisszumra váltják, ezt teszik - vagy félelemből vagy szolgálatból".

Sem Magyar Péter, sem Orbán Viktor beszédében nem kapott helyet a történet. Kihagyták a kínálkozó lehetőséget, hogy csendre intsék a hangoskodókat. A perlekedő társadalmat. A sajtót. 

A Tisza Szigetek és a Harcosok Klubja menüjében úgy tűnik olyan nincs, hogy: CSEND.

Pedig volt idő, ugyan több mint 21 évvel ezelőtt, amikor Orbán Viktor még képes volt erre - igaz ellenzékben, de van ennek jelentősége? -, amikor Nagy Richárd, az iraki magyar kontingens szakaszvezetője halálos sebet kapott. Akkor ugyanis részvétét és együttérzését fejezte ki az Irakban hősi halált halt magyar katona családjának, a sajtó további érdeklődését pedig azzal hárította el, hogy: "Irak ügyében, a magyar katonák ott-tartózkodásának megítélésében nem változott a Fidesz véleménye, de a napot nem tartja alkalmasnak arra, hogy erről politikai vita folyjon".

Így.

Szerző: Fiala János