Így vált az európai szabadság helyett a NER rombolásának szimbólumává a Fertő-tó

„Az itt-tartózkodó NDK állampolgárok saját, tehát NDK úti okmánnyal eltávozhatnak abba az országba, amely befogadja őket.” – jelentette be Horn Gyula külügyminiszter éppen napjainkban 36 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 10-én, a közszolgálati televízió A Hét című műsorában. Minderre azután került sor, hogy hazánkban lezajlott a 21. századba átlépni készülő Európa talán legfontosabb eseménye, a Páneurópai Piknik, az év augusztus 19-én. Hogy miért nevezem ezt a modern Európa hajnala legfontosabb eseményének? Az Európai Unió létrehozása régóta dédelgetett terv volt Nyugat-Európában, melyet fémjelzett többek között a már 1951-ben felálló Európai Szén- és Acélközösség, majd az 1957-ben megalakult Európai Gazdasági Közösség. Egy egész Európára kiterjedő Unió azonban továbbra is csak álom maradt, annak ellenére, hogy annak keretében visszaállt volna Európa régi, természetes, a világháborúkat megelőző rendje, egysége és átjárhatósága. Csakhogy éppen ez az, ami a Szovjetunió népekre erőltetett egységét vezető orosz hatalomnak nem állt érdekében.

Aztán megtörtént, amire senki nem számított. A Fertő-tó volt ugyanis a vasfüggöny gyenge pontja, az a természetes határ, mely minden politikai akarat ellenére összekötötte Magyarországot Ausztriával. Éppen ezért sokan próbálkoztak a Fertő-tó átúszásával a szabad világba jutni. Emiatt volt a tó és Sopron környéke szigorúan lezárt és ellenőrzött terület. A vidékre szándékosan nagyszámú, megbízható katonaságot és állambiztonsági alkalmazottat telepítettek be. A nem ott lakók pedig kizárólag hosszú előkészületek és szigorú ellenőrzések után, esetlegesen megkapott, egyszeri beutazási engedéllyel léphettek be ide. A Fertő-tó környéke a legtöbb magyar állampolgár számára tiltott terület maradt. Nem egy honfitársunk lelte itt halálát vagy számíthatott hosszú börtönévekre, amiért megszegte ezt a tilalmat.

1989. augusztus 19-én aztán egy korábban engedélyezett, tábortűz melletti, Európa jövőjéről szóló vitát tartottak volna a Fertőrákoshoz tartozó Piuszpusztán, Habsburg Ottó részvételével. Csakhogy a határ mentén váratlanul több helyen is felgyulladó tábortüzek melletti összejövetelek békés demonstrációkká alakultak. Ennek vége az lett, hogy az ott tartózkodó sokszáz keletnémet turista, Trabantjaikat és Wartburgjaikat hátrahagyva, gyalogosan áttörte a határkerítést. A hatalom pedig tehetetlenségbe dermedt, hiszen a fegyveres határőrök a békés demonstrálók igazságos vágya mellé állt, pusztán azzal, hogy nem voltak hajlandóak a kibontakozó eseményeknek útját állni. Rés üttetett az addig áthághatatlannak hitt vasfüggönyön, a 20. század embertelenségeinek utolsó, ördögi szimbólumán.

Csak ezután kerülhetett sor arra, hogy 1989. novemberében leomoljon a berlini fal, a Szovjetunió kelet-európai kliensállamai szabaddá váljanak, és azokból az elnyomó orosz katonák kivonuljanak. Megnyílt az út azelőtt is, hogy 1993-ban végre megalakulhasson az Európai Unió, melynek több lépcsőben szinte valamennyi európai állam tagja lett, köztük 2004-ben az orosz függőségből felszabadult Magyarország.

Ezért gondolom, hogy a páneurópai piknik a közelmúltunk történelmének legfontosabb európai eseménye volt. Szimbolikus jelentőségű ebből a szempontból, hogy 2024. augusztus 25-én, az akkoriban megalakult Tisza Párt elnöke, több európai parlamenti képviselőtársával együtt, családi pikniket és megemlékezést tartott a Páneurópai Piknik emlékhelyén. Ahogy szimbolikus az is, amiként a jelenlegi állampárt vezetői ezt a helyet és az itt történt eseményeket elfelejteni látszanak.

Annak ellenére, hogy a Fertő-táj vidéke az UNESCO világörökségének része, valamint a Natura 2000 környezetvédelmi hálózatba tartozik, itt az utóbbi években hihetetlen mértékű rombolás zajlott, a terület magyar oldala pedig újra látogathatatlan és tiltott területté vált. Számos, segélykiáltásnak beillő cikk, videó, interjú és megszólalás tanúskodik a Fertő-part magyar oldalán zajló égbekiáltó társadalmi igazságtalanságokról, melyek során például honfitársaink otthonait rombolták le, kárpótlás nélkül. Ők földönfutóvá válva kényszerültek végignézni, ahogy értékeik az enyészeté lettek. Leírhatatlan az a természetrombolás is, amely a kormányközeli vállalkozók nagyravágyó tervei nyomán lezajlott. A kiemelt védettséget élvező természeti környezetben a különleges, tájjellegű növények és állatok sokasága pusztult ki, pusztán azért, hogy helyüket betonból épült torzóknak adják át. Mindebből senki másnak nem származott haszna, mint az építtetést végző vállalkozónak, akit sokan a miniszterelnök strómanjaként emlegetnek. Ennek során pedig megszűnt létezni az a kivételes természeti környezet, mely Magyarországnak és a magyar embereknek felbecsülhetetlen értéke volt. Mindezzel a fertő-tavi beruházás az Orbán-rendszer öncélú, a magyarokkal szemben kizárólag saját hasznát kereső, ennek érdekében bármin arcátlanul átgázoló, képmutató gonoszságának szimbóluma lett, még mielőtt a széles közvélemény Hatvanpusztáról egyáltalán tudomást szerzett volna.

A gonoszság párhuzamainak azonban ezzel sincs vége. Nem elég ugyanis a pusztítás, az Orbán-kormány azt is elérte, hogy napjainkban a Fertő-tó partja a magyarok számára újra tiltott terület legyen, akárcsak volt a kommunizmus évtizedeiben. A magyaroknak ugyanis ma Ausztriába kell menniük, ha a Fertő csodáit élvezni szeretnék. Ausztriában gyönyörűen kialakított, a természetbe illeszkedő strandok és ezekhez alkalmazkodó, magas színvonalú szolgáltatások várják a turistákat. Ezzel szemben a magyar oldalon csupán kerítések zárják el a kíváncsi szemek elől a közös értékeink elpusztításának betonból készült emlékoszlopait. Turistaként ideérkezni felesleges lenne, hiszen az itt korábban virágzó, a magyarok számára kikapcsolódást nyújtó helyek nem léteznek többé. De még ha valaki ennek ellenére szeretné is a Fertő-tavat meglátogatni, nem teheti meg. Noha a beruházás a mi pénzünkből valósult meg, átlagos magyar embernek tilos ide a lábát betennie.

Úgy tűnik, a Fertő-tó kihasználása és tiltása olyan szovjet hagyaték, amelyet az Orbán-kormány nem tud maga mögött hagyni. Talán nem is akar. A jelenlegi állampárt ugyanis az elmúlt években kifejezetten igyekezett az újszovjet álmokat dédelgető, és ennek megfelelően csápjait újra Kelet-Európa felé nyújtogató oroszokkal a lehető legbarátibb kapcsolatokat kialakítani. A kormány ezt nyíltan felvállalja, de vannak jelek, amelyek a rendes, napi politikai jó kapcsolatokon is túlmutatnak. Ilyen például, hogy Budapest adott otthont a sokak által orosz „kémbanknak” csúfolt Nemzetközi Beruházási Bank központjának. A Bank vezető tisztviselőinek a magyar állam diplomáciai immunitást biztosított. Ezenkívül a magyar külügyminiszter 2021-ben Barátságért kitüntetést kapott, ami korábban a legmagasabb, külföldieknek adható szovjet elismerés volt. Az is nyilvánvaló, hogy az állampárt értelmiségi holdudvarában többen vannak, akik az oroszok számára kedvező, de nyilvánvaló csúsztatásokat tartalmazó véleményeket fogalmaznak, akárha azok tények lennének, ám a tudományosság próbáját nem állják ki. Ugyanakkor az Oroszország iránti puszta tudományos érdeklődésen túlmutatnak, ráadásul könnyen terjeszthetők. Terjesztésükről pedig az állami propaganda gondoskodik is.

Ne felejtsük azt sem, hogy legújabban Magyarország elmulasztotta elítélni a magyarok által is lakott Kárpátalját ért orosz rakétatámadást. Sőt, ebben az ügyben a köztársasági elnökünk nevetségessé tette magát, abbéli nagy igyekezetében, hogy a hivatalos vélemény irányvonalának megfeleljen. Hazánk felvállaltan szálka a szövetségeseink körme alatt, de ezt a szerepet az orosz aspirációkkal szemben korántsem tölti be, hanem éppen ellenkezőleg. Ennek jelei olyan elszaporodottak és nyilvánvalóak, hogy az ellenzék pártokhoz nem tartozó értelmiség körei egyre nyíltabban mondják ki: a jelenlegi magyar kormány orosz érdekeket szolgál. Esetleg pedig még az is elképzelhető szerintük, hogy az állampárt véleményformálói vagy akár rangos kormányzati tisztviselők közül többen orosz zsoldban is állhatnak.

Bárhogy is, az bizonyított tény, hogy az orosz szolgálatok szabadon járhatnak be a magyar külügyminisztérium rendszereibe, miközben a magyar polgároknak a szovjet időket idéző módon tilos a Fertő-tó partjára bejárniuk. Ezért is gondolhatjuk, hogy a jövő évi választásokon alapvető fontosságú olyan politikai erőt választani, mely a szuveNERitásunk helyett szuverenitásunk megőrzését tűzi zászlajára, és a Fertő-tavat is visszaadja jogos tulajdonosainak, a magyar embereknek.

Szerző: Csercsa Balázs történész

(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)

Fotó: Facebook / Greenpeace