Nincs jelölt? – A Fidesz saját narratívájába botlott bele

Deutsch Tamás hangzatosan „selejtnek” minősítette a Tisza Párt jelöltjeit, miközben a párt bemutatta a jelölt-jelöltjeit. A Fidesznél viszont januárig nem lesz hivatalos névsor. Így állt elő az a sajátos helyzet, hogy a kormányzati mantra – miszerint „nincs jelöltje a Tiszának” – pillanatok alatt fordult vissza a saját szellemi atyáira.

A legutóbbi Bayer Showban Deutsch Tamás élesen támadta a Tisza Párt jelöltjeit, hanyag eleganciával „selejtnek”, „biodíszletnek”, „roncsderbis maradéknak”, valamint „politikai mosodából frissen kivett baloldali figuráknak” nevezte őket. Sugallva ezzel a legújabb fideszes mantrát, miszerint a Tisza Párt valójában a baloldal régi szereplőit gyűjtötte össze: aktivistákat, korábbi ellenzékieket és olyanokat, akiket ugyan pártfüggetlennek mondtak, de Deutsch szerint egyértelműen kötődnek a baloldalhoz. Bayer Zsolt mély egyetértése közepette az EP-képviselő hangsúlyozta is: amit a Tisza épít, az nem új politikai projekt, csak a régi ellenzék új csomagolásban. Ezt konkretizálta is, amikor azt mondta „a jelöltek 90 százaléka az elmúlt tíz év baloldali selejtjéből állt össze”.

Fontos látni, hogy Deutsch narratívája pontosan illeszkedik ahhoz a kommunikációs stratégiához, amelyet a Fidesz hónapok óta következetesen épít. Ennek az ívnek az első szakaszát Menczer Tamás fideszes kommunikációs igazgató alapozta meg, amikor már július 13-án az Origónak azt mondta, „a Tisza Pártnak nincsenek jelöltjei… csupán egy digitális blöff.”

Októberre és novemberre ez az üzenet tovább erősödött. Menczer november 3-án a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy „a Tiszánál ukránok vannak, jelöltek nincsenek… Ma sincsenek. Még mindig nincsenek.” Néhány nappal később, november 7-én a TV2 Tények című műsorában szintén ezt ismételte: „Én itt vagyok, a Tiszának nincs jelöltje. A kutya sem akar Tisza-jelölt lenni.”
Ugyanezt a logikát vitte tovább a Facebookon is, amikor azt írta, „akinek nincs jelöltje, azt a pártot az itt élők nem érdeklik.”

Innentől tulajdonképpen világos a felosztás: amint egyértelművé vált, hogy a Tisza Pártnak valóban vannak jelöltjei, a fideszes kommunikáció hirtelen irányt váltott. A „nincs jelöltje a Tiszának” állítása tarthatatlanná vált, a hangsúly pedig azonnal a jelöltek minőségére került át. A korábbi érvelést felváltotta az új üzenet: „kár, hogy egyáltalán lettek jelöltjeik, mert ezek rosszak”.

Miközben azonban a fideszes retorika a Tisza jelöltjeinek minőségét támadja, a valóság egy újabb, nehezen elhanyagolható iróniát hordoz: a Fidesznek hivatalosan 2026 januárjáig nem lesznek nyilvános jelöltjei. Ez a párt saját bejelentése, és így érdemes újragondolni Menczer Tamás szavait is, miszerint „akinek nincs jelöltje, azt a választókerület nem érdekli”.

A politikai térben a helyzet jelenleg úgy írható le, hogy a Tisza Párt december elejéig tervezi nyilvánosságra hozni a teljes, 106 fős jelöltlistáját – miután lezárul az előválasztási procedúra –, miközben a Fidesz saját közlése szerint csak 2026 januárjában mutatja be a jelöltjeit. Vagyis addig hivatalosan egyetlen fideszes jelöltnév sem kerül elő, ami különösen azért érdekes, mert hónapokon át éppen ők kérték számon másokon ennek hiányát. Ez önmagában még puszta időzítési kérdés, de kommunikációs szempontból nehéz elmenni amellett, hogy a Tisza már rendelkezik névvel és listával, a Fidesz pedig egyelőre nem. Éppen az a párt, amelyik korábban a „nincs jelöltjük” toposzra építette a kritikáit.

Kommunikációs értelemben mindez azt is jelenti, hogy a választókerületi kampányok első szakasza – a bemutatkozások, az adott körzetben való megjelenés  – a Tiszánál már megkezdődhet. A Fidesznél viszont ez a fázis későbbre tolódik. A különbség eredménye ugyanaz: a kormánypárt átmenetileg kisebb kerületi láthatósággal rendelkezik, miközben korábban épp a láthatóság hiányát rótta fel ellenfelének.

Ez természetesen önmagában még nem mond semmit a kampány végkimeneteléről. Arra viszont élesen rávilágít, hogy a jelöltállítás időpontja önálló politikai tényezővé válik: aki korábban lép, nagyobb mozgástérrel építheti a helyi jelenlétet, míg aki későbbre időzíti a bemutatást, szükségszerűen arra épít, hogy a korai láthatóság nem lesz döntő. 

Márpedig ha valaki hónapokon át a „nincs jelöltje” narratívát használja, akkor az időzítés ilyen mértékű eltérése különösen éles és kellemetlen kontrasztot teremt. Ha rosszindulatú lennék, azt is mondhatnám, hogy a pókerasztalnál nem feltétlenül az bukik le, akire mutogatnak, hanem az, aki közben a leghangosabb volt…

Fotó: Hír TV/YouTube