Hitegetnek, ámítanak, áltatnak, ígérgetnek, csábítanak, fogadkoznak…

Új év, új élet. Az első napok a sikeres év megteremtéséhez köthető tervek, elképzelések, elköteleződések, fogadkozások időszaka. Lefogyunk, sportolunk, tanulunk, szorgalmasabbak leszünk, gazdagok leszünk, stb, stb. Szinte kivétel nélkül olyan fogadalmakat teszünk, amikről saját magunk is tudjuk, hogy évek óta képtelenek vagyunk kivitelezni és nagy eséllyel most sem fogjuk megcsinálni. Pedig kellene, de a realitás ettől távol áll. Mégis lódítunk magunknak és „merünk nagyot álmodni”. Na, pont ugyanígy hülyítenek minket a vezetőink is.

Nem sorolnám a rendszerváltás óta hány eszméletlen nagy lódítást, fogadkozást, ígéretet kellett elszenvednünk, mert itt verhetném a klaviatúrát jövő karácsonyig. Ami sokkal borzalmasabb, hogy ezeknek az ígéreteknek simán bedőltünk. 

Csak egy példa: annak idején az MSZP beígérte a 13. havi nyugdíjat és a Fidesz azonnal rátromfolva már 14. havi nyugdíjról hadovált. Nekik nem került semmibe ígérni, hiszen nem az ő pénzüket osztogatták, hanem a miénket, azaz a Tiédet is. Ez olyan, mintha anyu és apu versengenének a kegyeidért, hogy mit vegyenek neked karácsonyra, hogy eldöntsd, melyiket szereted jobban és ezért simán elszórják a család megtakarításait és ezzel a te biztonságos jövődet. Kit érdekel, a fontos, hogy te eldöntsd, hogy apu vagy anyu a jobb számodra. 

Szóval lesz pónilovad és kis Ferrarid, rád irigykedik minden kölyök az iskolában, apád vigyorog, mert ő nyerte a versenyt, viszont anyád gyűlöl téged és apádat, mert nem őt választottad és mivel egy árva vas sincs már otthon, így holnaptól üres kenyeret eszel csapvízzel Karácsonyig, amikor kezdődik az egész tortúra előröl. 

De mi lenne, ha egyszer az életben reális célokat tűznénk ki? Mi lenne, ha nem szétszakítanánk a családot, hanem lennének közös pontok, célok, amikben nincs és sosem lehet vita? 

Mi lenne, ha nem teremtenénk olyan helyzetet, hogy a család szétszakad apa és anya pártján állókra? Mi lenne, ha nem ostoba, átverhető kölyökként viselkednénk, hanem végre felnőttként ordítanánk rá a mi pénzünkből, a mi jövőnket elkótyavetyélő ígérgetőkre, hogy fejezzék be ezt az acsargást és a család megosztását, a jövőnk elherdálását? 

Mi lenne, ha végre felfognánk, hogy egy család vagyunk?

Ha legközelebb valaki azzal jön, hogy ő látja a számokat és pontosan tudja, hogy fantasztikus évünk lesz, repülőrajttal, majd szárnyalással, miközben az elmúlt négy évben háromszorosára nőttek az állam kamatterhei, mert annyi kölcsönt vett fel a kedves ígérgető – amely kölcsönt persze neked kell majd visszafizetned kamatostul -, akkor kivételesen gondolkozz el ezen és ne dőlj be a csodaígérgető hantásnak, aki csak azt akarja, hogy őt válaszd. 

Az egyetlen helyes választás a teljesíthető cél. Ahogy a népi bölcsesség is tartja: lassan jár az Isten, mégis elérkezik. Lépésről lépésre.

Szerző: Nemes György