Bizakodás az Ipolyságban és Nógrádban – Országjáráson a Kontroll
A Börzsönyt és az Ipolyságot is nyakába vette a Kontroll munkatársa, hogy eljusson végül a nógrádi megyeszékhelyre is a riportsorozatának folytatása érdekében.
Na, végre! Dombok, hegyek! Mindjárt jobb az ember közérzete. Más kérdés, hogy már az elején elvették a kedvemet azzal, hogy Vámosmikolára Budapestről a legrövidebb út Esztergomon-Párkányon és Szlovákián vezet át. Persze lehet ezt úgy is nézni, hogy Vámosmikola és környéke az egyik legzöldebb, legnagyobb természetvédelmi terület, mert a fél Börzsönyön alig vezet út, de ennek a világtól elszigetelt környékbeli települések nem igazán tudnak örülni.
A helyiek megélhetési gondjairól sokat elmond, hogy Szlovákiába járnak át vásárolni, mert szinte minden olcsóbb. Némelyek dolgozni is. A 19. században Fényes Elek, a magyar közgazdasági statisztika jeles képviselője ezt írta Vámosmikoláról és környékéről: „Határa mindennel megáldatott, réttye, legelője sok, földei első osztálybeliek. Szőlőhegye nagy. Tágas erdeje vadakkal bővelkedik.” A szőlőt leszámítva a többi ma is stimmel, de a kihasználtsága már legalábbis vitatott. A fideszes nagyurak ugyanis ma már inkább a saját gyarapodásukat helyezik előtérbe a térség és a lakosság igényeivel szemben.
A tiszás jelölt, Tóthmajor Balázs nem helyi, hanem szentendrei születésű és nagyon szeretné fejlesztésekkel ráncba szedni a körzetének ipolysági részét is. Szép terveket sorol a hallgatóságnak pergola alól, ami mellett egy temetkezési vállalkozó épülete áll. Adja az ég, hogy az új képviselő betemesse a politikai oldalak közötti árkokat és olyan fejlődést hozzon Vámosmikolának, amitől ez a meseszép vidék új erőre kap és kivirágzik.
Az út Balassagyarmat felé, ha lehet még vonzóbb, mint eddig, pedig már attól is mámoros hangulatba kerültem. Aztán a város betetőzte a jókedvemet. Csinos település, szép házakkal, takaros épületekkel… és nekem, lelkes haspóknak az Orchidea cukrászdával. Habár egy helybéli szerint sokat romlott a színvonala, de ha ez igaz, akkor mennyei lehetett korábban, mert most is kiváló krémest adnak. Kávézás után egy jót beszélgetek egy helyi „óellenzékivel”, aki még az SZDSZ egyik lelkes és befolyásos aktivistája volt, ma meg nagyon ostorozza magát. Szerinte nagyon elrontottuk a rendszerváltás utáni esélyeket, és ebben nagy hibát követtek el az SZDSZ-es kormányok is. Nagyon szégyelli magát ezért. Amikor felemlegetem, hogy én fideszestől ilyen önkritikát még nem hallottam felnevet. Vannak értékrendbeli differenciák.
Viszont most lelkes, mert egy új rendszerváltást lát és remél egy a korábbi hibákból tanulni képes új kezdetet a Tiszával.
Nincs hiba nélküli kormányzás, de talán nekik segít az, hogy több tapasztalatuk lesz és nagyobb társadalmi nyomás és kontroll a tisztességes működésre. Nagyon nehéz időszakban vehetik át a kormányzást, mert a Fidesz a temérdek kölcsön felvételével és elosztogatásával pont ugyanazt a kilátástalan gazdasági állapotot teremtette meg, mint Kádárék a rendszerváltáskor 1989-ben. Nagyon szorítok ezeknek a fiataloknak, hogy nyerjenek és kezdjenek egy becsületesebb, önfegyelmezőbb, az önkontrollt a mindennapok részének és természetesnek tekintő kormányzást.
A kutyája rajongó lihegéssel bólogat. A rendezvényre összegyűlt tömegről még megjegyzi, hogy ő elég régóta aktív politikai szereplő a városban, de ekkora tömeg itt még nem volt. Még fele ennyi sem. Nekem kicsit hihetetlennek tűnik mindez, hiszen akkor hogy lehetett 16 éven át itt Fidesz uralom, ha nincs látványosan nagy tömegbázisa, ami megmozgatható és látható?
Egy másik helyi polgárnak elege van Balláékból, mert túl sokat loptak és túl kevés haszna volt a városnak a működésükből. A középületek állapotából nehéz lenne erre következtetni, de ez megint csak egy olyan 1felderítésre váró balassagyarmati titok, amiért - a krémes mellett - érdemes ide költözni.
Vélhetően így volt ezzel a Tisza jelöltje, Molnár Zoltán is, aki budapestiként lett elkötelezett nógrádi. Talán neki sikerül feloldani ezeket a rejtélyeket és rendet tenni Balassagyarmaton.
Salgótarjánban egy velem ritkán előforduló élménnyel lettem gazdagabb, ugyanis ismét kicsinek érezhettem magam. A helyi vendéglátós előszöris eltakarta előlem a napot, majd miután felnéztem rá szeretetteljes kedvességgel mutatta meg, merre érdemes mennem, ha jó ételt szeretnék kapni a környéken. Mindezt azt követően tette, hogy a kávézó pultoslánykája édesen kacarászva nézett naivnak, mondván „ilyen későn este (19 óra volt!) ne is álmodjon arról, hogy levest fogok enni Salgótarjánban. Itt este nyolc után nincs élet.”
Az igen hamar jó cimborámmá vált vendéglősöm a nagy darab emberek nyugodt békességével magyarázta, hogy aggódik, hogy nem leszünk elegen a rendezvényen, pedig nagyon sokat vár ettől a mai estétől és ezzel együtt a Tiszától. Vállalkozóként számtalanszor tapasztalja, hogy az embereket megfélemlítik, hogy nem lesz meló, ha kiderül, hogy ide jöttek. Őt ilyesmivel nem lehet megijeszteni, egyedül a családja miatt aggódik, nehogy nekik bajuk legyen azért, mert itt van. Amikor ezt mondja kissé ökölbe szorul a keze. Észreveszi, hogy észrevettem.
„Nyugi, én nem bántok senkit, bár nem tagadom, nagyon kihoznak a sodromból ezek a közpénzrablók” – mondja, és nem szeretnék a közelében lenni, amikor „kihozzák a sodrából”…
Salgótarján nem maradt szégyenben, bármennyire is aggódott a vendéglős cimborám, tele lett a tér. És hiába aggódott a kávézó pultoslánykája, kaptam levest Salgótarjánban este nyolckor. Salgótarján jó hely.
Szerző: Nemes György