Isten Önnel, Miniszterelnök Úr!

Tisza Párt 55, Fidesz 35. Húsz százalékpont. 43 nap van hátra a választásokig, és bár biztosra még semmit nem vehetünk, a Medián felmérése nyomán mégis játszunk el azzal a gondolattal, hogy április 12-én valóban bukik a Fidesz, és jön a kétharmados Tisza-kormány.

Hunyjuk le a szemünket egy pillanatra és képzeljünk el országot, ahol nem kátyúsak az utak, időben érkeznek a vonatok, rendes ellátás van a kórházakban és eltűntek az utcákról a hatalmas, ordenáré plakátok. Azok a plakátok. Miért vagyok mégis szomorú?

Képzeljük el, hogy lesz rendes gyermekvédelem, eltűnik a kulturális szférát kizsigerelő, fojtogató nyomás, kiegyenlítődik a médiapiac, felszabadul az oktatás és megszűnik az uszítás. Az az uszítás. Miért vagyok mégis szomorú?

Látok magam előtt egy országot, ahol lassacskán visszacsorog az élet a vidéki falvakba, ahol felvirágozhatnak a kis- és középvállalkozások, ahol ismét működik a fékek és ellensúlyok rendszere és ahol telente nem fagy halálra egyetlen ember sem. Miért vagyok mégis szomorú?

Nem Orbán Viktort siratom. Talán a 16 hosszú évet? Talán.

2010-ben 15 éves voltam, az életem fele Orbán Viktor kétharmadában telt el. Az értelmezhető fele legalábbis, a felnőtté válásom. Mégis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem milyen nagyon fájt. Áh, dehogy. Ugyan még engem is érintett a közoktatás központosítása, az egyetemek felett bevezetett kontroll és az ellenzéki médiumok kivéreztetésére tett kísérlet, valamint – és ez talán a legjelentősebb – hiába fizetem az adót, évek óta nem nagyon tettem be a lábam semmilyen állami egészségügyi intézménybe se, de ezek azért apróságok. (Azok lennének?) A környezetemben sokakat egészen biztosan sokkal jobban megviselt a miniszterelnök 16 hosszú évig tartó uralma. Miért vagyok mégis szomorú?

Orbán Viktor a felnövekvésem minden fontos mérföldkövénél ott settenkedett a háttérben, mint valami sötét, nyomasztó szellem – kikerülhetetlen, letehetetlen teherként kísérte az életemet. Milyen szakmát válasszak? Hiszen nem mindegy, csak nem akarok éhen halni! Pedagógus? Szó sem lehet róla! Szociális munkás? Eszedbe se jusson! Mi van az írással? Magyarul? Jó vicc! Mi lesz akkor, ha végül csak el kell hagynom ezt a gyönyörű országot? Milyen tudásnak venném hasznát? Hogy készüljek fel?

A miniszterelnök ébenfekete, csendes árnyéka a párkeresés útvesztőiben is rendíthetetlenül velem tartott az évek során. Elköltöznél? Mikor? Jó, de meddig? Mi van akkor, ha a szívem választottja valóban külhoni magyarként képzeli el az életét? Én soha nem akartam külföldre költözni; lángoló, ellentmondásos, bénító szeretetet táplálok ez iránt az aprócska ország iránt. De mi van, ha Ő igen? Testvérek, rokonok, barátok külföldön, az egy dolog. De mi van, ha Ő is? Megyek? Maradok? Megyek, maradok, megyek, maradok…

Orbán Viktor 16 hosszú éven keresztül mint lerázhatatlan, kéretlen potyautas kísért az életben: ott volt az utcai plakátokon, az egyetemi professzorom lehalkított hangjában, a külföldre költöző ismerősök utolsó, keserédes intésében, a Honvéd Kórház folyósóján ingerülten vibráló káoszban, a magánrendelésen kiállított elektronikus számlában, a Nagymamám lekezelő mosolyában, a vasárnapi rántott hús felett felharsanó üvöltésben, az Édesapámmal folytatott telefonhívásokban és a nyaranta 45 fokosra hevülő kilences buszon is. A fél életem után itt az ideje búcsút venni, ezért vagyok szomorú?

16 hosszú éven keresztül mindennek megvolt a rendje, a vérlázító, bicskanyitogató, destruktív, de rendje. Hogy ezután mi lesz, fogalmunk sincsen. Valószínűleg jobb. (Jobb?) Igen, hiszen már az aprócska jobb is jobb. Miért vagyok mégis szomorú? Vajon én vagyok az egyetlen, aki a remény ellenére azt érzi, fél is egy kicsit? Nem a Tisza Párttól, nem Magyar Pétertől, hanem magától a változástól. 16 év… A változás égetően szükséges, a változás remélt, a változás vágyott, kívánt, óhajtott, a változás…ijesztő. 16 év. A változás nehéz. 16 év! De talán épp itt az ideje búcsúzni. Isten Önnel, Miniszterelnök Úr!

Az írás eredetileg a szerző Substack-oldalán jelent meg.

Fotó: Orbán Viktor/Facebook