Fiala János: Lehet a Fidesz ellenzékben?
Azzal, ahogy kiválasztották a bukott kormánypárt jövendőbeli frakciójának vezetőjét és képviselőit a választási listáról, a Fidesz azt is bebizonyította, hogy nem egy demokratikus párt - írja véleménycikkében Fiala János.
Tudják, mit jelent, amikor a drukkerek azt skandálják, hogy:
- Vegyétek le a mezt!?
Nos, a fenti felszólítás akkor hangzik el a szurkolók szájából, ha a véleményük szerint a klub játékosai olyan megalázó vereséget szenvedtek el, ami után nem érdemlik meg, hogy a csapatmezük a meccs után, amikor kifutnak a szurkolókhoz, rajtuk maradhasson.
Miért?
Mert szégyent hoztak imádott egyesületükre.
A felszólítás hatására a sportolóknak kutya kötelességük engedelmeskedni, az ellenkezője ugyanis egy áll-felpeckeléssel érne fel, ami után már ütni kellene.
A Fidesz-KDNP súlyos - már-már kínosnak mondható - vereséget szenvedett el a 2026. áprilisi országgyűlési választáson, amit formálisan ugyan elismertek, de a a politikusok az eredményváróban a drukkerek közé nem mertek kimenni. A kudarcot beismerő szavak Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök szájából csak a Bálna belsejében hangozhattak el, amit a rájuk szavazók csupán hangszórókból hallhattak, és kivetítőn nézhettek, mert a felszólításnak:
- Gyertek ki! -,
a vezérkar nem engedelmeskedett.
És utána?
Amíg a fejesek a mélygarázson keresztül, elsötétített üvegű buszokban, arctalanul menekültek, addig a Fidesz-KDNP politikus-pórnépe nem tudta kikerülni a sajtót, ami azonnal le is csapott rájuk, kérdésekkel abuzálták őket, előlük nem volt hova menekülni.
A csalódott szimpatizánsok közül valaki szomorú arccal kérdezte:
- Tűzijáték nem lesz? - , én azonban nem akartam a gyufát kihúzni nála azzal, hogy
- De igen, lesz, csak nem itt, hanem a Duna másik partján, és inkább csendben maradtam.
Az ellenfél győzelmét követő napokban a vesztesek alig mukkantak meg.
Szimbolikusan, köntösbe csomagolva: az öltözőbe vonulók közül senki sem vállalta - vagy senkinek sem engedték meg? -, hogy a közszolgálatnak, vagy a pártsajtónak nyilatkozhassanak.
Akármiről, akár a vereség okairól is.
Akadt néhány renitens, akik - ki tudja minek a reményében? - megszólaltak, köztük:
- Ferencz Orsolya, és
- Király Nóra, de nem volt bennük sok köszönet.
Később meg is kapták a magukét!
A csapatkapitány. a kampányfőnök hallgatott.
Orbán Viktor április 16-án törte meg a csöndet, és a pártközelinek mondható Patriótával közölt néhány semmitmondó mondatot, majd azzal keltett feltűnést, amikor bejelentette:
- Mezcsere lesz.
Erre azonban nem azért kerül sor, mert a csalódott Fidesz-KDNP szavazók ezt követelték, hanem azért, mert
"... az Országgyűlésbe jutottak egy Fidesz-győzelem után tudtak volna jól dolgozni, ezért el kell végezni az egész frakció újratervezését a pártlista alapján", és ezt mindjárt magára is vonatkoztatva közölte:
én nem leszek képviselő!
Hogy ezeket a döntéseket az elnökség szombaton milyen logikai alapján hozta meg, nem tudható, aminek következtében megindult a nagy magyar találgatás.
Fehér füst nem szállt fel múlt szombaton, de valami távozott a kéményből a Fidesz elnökségi ülése után, mert döntöttek arról, hogy:
- gyökeresen átalakítják a parlamenti frakció összetételét, ami
- hétfőn alakul, és aminek
- a vezetője Gulyás Gergely lesz.
És lőn.
Sőt!
Két frakció is alakult:
- egy Fideszes, és
- egy KDNP-s.
A szombat és hétfő közötti idő néhány képviselőjelöltnek elég volt nyúlcipőt húzni, és mondvacsinált magyarázattal vagy anélkül léptek le a színről, maguk után hagyva néhány órára magányra ítélt mezüket.
Ők valójában a "szégyen a futás, de hasznos" elvét vallották, és nem várták be, amíg más fideszesek fosztják meg őket a dresszüktől.
Tehát itt kérem szépen, kivételesen akadt látnivaló!
A korábban megjósoltak hétfőre bekövetkeztek.
A megalakuló frakció csak nyomelemekben mutatta az eredeti sort.
Ezen a napon tehát nem a klasszikus foci-eset történt meg, hiszen a frissen levetett Fidesz-KDNP-s mezek más Fidesz-KDNP-seken kötöttek ki.
Tudtommal a frissen alakuló frakciók maguk közül szokták megválasztani saját vezetőjüket. A Fidesz azonban nem tűnik demokratikus pártnak, egyébként a hétfőn megalakulók hogyan fogadhatták volna el az elnökség szombati döntését, hogy Gulyás Gergely lesz a főnökük?!
Eszik, nem eszik, nem kaptak mást, mint a volt Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki Kocsis Máté "helyére" ült, aki a frakcióvezető-helyettesi poszttal vigasztalódhatott.
Lázár János, aki annyiban hasonlít rám, hogy ő sem szereti a fegyelmet, riporteri kérdésre elmondta:
egy évet vállaltam...
Ez az egy év azonban az egész közösség feje fölé emelt kardot - tehát Orbán Viktor kobakja fölé is -, mert ennek a 365 napnak rendelt feladata lett:
egy új, sikeres jobboldali mozgalmat kell szervezni.
A frakcióból kimaradók közül voltak, akik bejelentették: önként hagynak fel a politizálással, mások saját maguktól arra az elhatározásra jutottak, hogy a már említett megújuláson fognak dolgozni.
Mondjam vagy mutassam, hogy mi lett Ferencz Orsolya és Király Nóra sorsa?
A gyengébbek kedvéért elárulom: nem osztottak nekik lapot.
Hogy az ország sorsáról való döntéshozatalból ebben az egy évben is kivehetné a részét a Fidesz-KDNP, egy árva kukk nem esett, aminek kimondott kimondatlan oka csak az lehetett, hogy a:
a Fidesz nem lehet ellenzékben.
Tényleg nem?
