Bojár Gábor: Azért ezzel az alkotmánymódosítással nincs minden rendben

Bojár Gábor hozzászólása a társadalmi egyeztetésre bocsátott 9 pontból álló alkotmánymódosítási javaslathoz.

Kedves felszólítást kaptam a Tisza Párt nevében, hogy vegyek részt a tervezett alkotmánymódosítás társadalmi egyeztetésén. Barátaim körében végezett gyors körkérdés nyomán úgy láttam, hogy ezt a hozzászólási lehetőséget a „Rendszerváltó Kártya” kiváltói kapták meg, akik feltehetően a Tisza Párt legelkötelezettebb  támogatói. Jó lenne azonban, ha egy alkotmánymódosítás ügyében tartott „társadalmi egyeztetés” a legelkötelezettebb hívektől kevésbé várható ellenvéleményekre is kiterjedne. Egyelőre én is támogatónak érzem magam, de talán éppen ezért is szeretném alábbi hozzászólásommal ezt a várható hiányt valamennyire pótolni.

A felvetett alkotmánymódosítási javaslatok túlnyomó részével az indoklások alapján egyetértek, bár a részletesen kodifikált törvénytervezetek elolvasására és megértésére szakértelem hiányában természetesen nem vállalkoztam. De a képviselői mandátum 12 (esetleg 8) éves korlátozásával, (beleszámítana az 1990 óta ilyen pozícióban eltöltött időt is) nem értek egyet.

Egy ilyen korlátozás a legfőbb politikai hatalmat jelentő miniszterelnöki pozíció esetében akár indokolt is lehet, bár nem biztos, hogy ez a legjobb módja hatalom korlátozásának. De ez egy hangsúlyos választási ígéret volt és már meg is szavazta az Országgyűlés – ám legyen. Hasonló korlátozást azonban a sokkal kisebb hatalommal járó országgyűlési képviselői mandátumra már nem tartok indokoltnak, sőt aggódom, hogy ez hosszabb távon akár rombolhatja is a jelöltek minőségét. Forradalmi helyzetben, amiben vagyunk, sok kitűnő ember vállalja lelkesedésből ideiglenesen is ezt a munkát, de nem biztos, hogy ez hosszabb távon jó cél. 

Úgy gondolom jobb lenne, ha a politikusi hivatást is egy tisztességes szakmának tekintjük, ami sajátos szakértelmet kíván. 

Az időbeli korlátozás, és főleg az ehhez fűzött üzenet (“utána térjen vissza rendes polgári foglalkozásához”) ennek épp az ellenkezőjét sugallja. Gyakran halljuk pejoratív jelzőként a “megélhetési politikus” kifejezést. Egy normális társadalomban miért lenne baj, ha valaki ezt tekinti hivatásának és a hivatásából szeretne megélni? Ha valaki ezt a pályát választja és több cikluson át bizonyítva választóitól megkapja ehhez a bizalmat, miért ne szolgálhatná pártját (vagy függetlenként saját értékrendjét) képviselőként is akár nyugdíjáig, hasonlóan más tisztességes hivatáshoz? 

Ebben a formájában sajnos nagyon úgy néz ki, hogy ez a javaslat inkább a bukott kormánypárt és az un. “ó-ellenzék” képviselőitől vonná meg a lehetőséget a politikai pálya folytatására. Vannak, akiknél ez a szándék akár indokolt is, de például az “ó-ellenzék” korábbi képviselői között voltak néhányan, akik a Fidesz által szűkre szabott keretek között is tették a dolgukat és ezzel is, esetenként visszalépéssel is, segítették a Tisza történelmi győzelmét. Itt most nem a vélt vagy valós érdemeket szeretném hangsúlyozni, hanem azt, hogy jelenlegi kormánynak szüksége lenne hiteles ellenzékre is, nemcsak a most ellenzéki szerepet játszó hitelét vesztett korábbi kormánypártra, hanem olyanokra is mint például Hadházy Ákos. 

Végül pedig egyetértek azzal, hogy az Orbán-bábok eltávolítása jogos igény és ha lehetnek is itt-ott jogállamisági aggályok, egy rendszerváltáskor ezek talán tolerálhatók. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy kik kerülnek a helyükre. Képes lesz-e a miniszterelnök a fékek és ellensúlyok szerepét betölteni tudó valóban független személyiségek elfogadására, akik adott esetben neki is nemet tudnak mondani? Ez lesz Magyar Péter önkorlátozásra való hajlandóságának első igazi próbája.

Szerző: Bojár Gábor