Önkormányzati rendezvény lesz az idei Pride-felvoulás Budapesti Büszkeség néven
A kormány egyelőre csak egy indulatos beszólással reagált arra, hogy Karácsony Gergely egy jogi kiskaput kihasználva önkormányzati rendezvénnyé nyilvánította az idei Budapest Pride-ot, amit így nem a szokásos civil szervezetek, hanem a főváros rendez majd meg június 28-án.


A kormány egyelőre csak egy indulatos beszólással reagált arra, hogy Karácsony Gergely egy jogi kiskaput kihasználva önkormányzati rendezvénnyé nyilvánította az idei Budapest Pride-ot, amit így nem a szokásos civil szervezetek, hanem a főváros rendez majd meg június 28-án.
A Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen rendezi meg június 28-án a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfő délután.
A főpolgármester szerint Budapest ezzel a rendezvénnyel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amivel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Az idei budapesti szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta. Karácsony hozzátette, hogy számos külföldi vendég - európai fővárosok főpolgármesterei, EU-s tagállamok kormányainak tagjai, EP-képviselők - jelezték már a részvételüket.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy a Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény lesz, ami a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki.
Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője azt mondta: „Alkotmányos jogunk békésen összegyűlni, együtt lenni, és felvonulni az emberi méltóságunkért, az alapvető jogainkért, és ezt is fogjuk tenni június 28-án, bátran, önazonosan, megszervezve a közösségünket. Ez a küzdelem nemcsak az LMBTQ-közösségé, hanem mindenkié. Budapesttel együtt megvédjük magunkat, és azokat is, akik most félnek, akik most hallgatnak, akik most veszélyben vannak: a civil társadalmat, a magyar állampolgárokat.”
A június 28-i esemény pontos részleteit a következő napokban közlik a szervezők.
A kormány egyelőre csak két mondattal reagált
Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyermekvédelemre hivatkozva betiltaná a Pride-felvonulást. Az új szabályozás szerint tilos olyan rendezvényt tartani, ami „népszerűsíti a homoszexualitást”, és a szervezők, illetve a résztvevők akár 200 ezer forintos bírságra is számíthatnak.
Az elmúlt hetekben vezető fideszes politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a Pride-ról. Tuzson Bence igazságügyi miniszter először azt javasolta, hogy az idei felvonulást a budapesti belváros helyett a Kincsem Parkban tartsák. Lázár János közlekedési miniszter szerint viszont ez is túl megengedő lenne. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón azt mondta, nem szexuális kisebbségek ellen szól a törvény, hanem a gyerekek védelméről. Orbán Viktor miniszterelnök egy múlt heti zárt körű előadáson pedig azt fejtegette, hogy azért van betiltva a Pride, mert az nem egy véleménynyilvánító demonstráció, hanem parádé.
„A kormány megdöbbentőnek tartja, hogy a Fővárosnak van pénze a Pride-ra, bezzeg nincs pénze a BKV-ra! Jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna”
- mindössze ennyit reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a főpolgármester hétfői bejelentésére.
Fotó: Facebook / Karácsony Gergely