Ma 14:14

„Aki nem velünk van, az nincs” - Beleállt a kormányba a Nemzeti Filmintézet fesztiválján az egyik díjazott

„Aki nem velünk van, az nincs” - Beleállt a kormányba a Nemzeti Filmintézet fesztiválján az egyik díjazott

A KIX kapta a Nemzeti Filmintézet által szervezett Magyar Mozgókép Fesztivál szombat délutáni díjátadóján a legjobb egész estés dokumentumfilmért járó díjat, a rendező ezután beszédében durván beleállt a kormányba. Révész Bálint szavait először csend, majd pedig elszórt tapsolás és ujjongás követte, míg többen értetlenkedve néztek körbe.

A rendező többek között azt mondta a beszédében: „Úgy gondolom, hogy a jólétben élő társadalom – mi – nagy része nem látja, hogy széles rétegeknek nincs esélye a boldogulásra. Hogy mennyien élnek lakhatási szegénységben, vagy hogy mennyire lehetetlen szintet lépni a ranglétrán.” Révész Bálit reméli, a frissen elismert filmje többeket felbátorított arra, hogy személyesen tegyenek a többi emberért. 

Ezek után úgy folytatta: politikai, vallási és egyéb beállítottságtól függetlenül mindannyian egy közösséget alkotunk, és ezért leginkább szolidaritásra és párbeszédre lenne szükség. A kultúrának pedig az lenne a dolga, hogy ehhez biztosítja a teret és az intellektuális funkciót – folytatta. Ehelyett azonban a rendező szerint

„szisztematikusan lerohasztják a gondolkodás közös tereit, iskolákat, színházakat, múzeumokat, művelődési házakat, könyvtárakat és a szívemhez legközelebb álló filmgyártást, forgalmazást, televíziót és mozit is”. 

Révész a politikusok feladatát is megnevezte, szerinte az lenne a dolguk, hogy 

„minél szélesebb világlátást és gazdagabb ismeretanyagokat bemutató alkotásokat, perspektívákat nyújtsanak az évente kitermelt több száz művészeti egyetemet végzett szakembereknek. Illetve, hogy a kölcsönösség jegyében segítsenek a magyar kultúra nemzetközi véráramba való beáramlását”

ám, ha ezeket mégsem teszik meg, legalább beszélni kellene róla. 

A gondolatmenetet végül azzal zárta, hogy

a hatalom sajnos nemhogy nem kezdeményez párbeszédet, hanem ignorál. Aki nem velünk van, az nincs – hirdeti. Ennek a fesztiválnak a rendezésében érzek egy kezdeményezést ezügyben, hogy olyan alkotókat is meginvitál, akiket nyíltan elutasít a rendszer. Azonban az, hogy ingyenmunkából és szeretetből létrejövő alkotások együtt versenyeznek sokszázmilliós állami költségvetésű filmekkel, inkább arról szól szerintem, hogy cinikusan legitimizálja magát a döntéshozó elit. Azt szeretném, hogy a magyar filmművészet és annak állami finanszírozása nem lojalitásban és a kritikai gondolkodás teljes elutasításán alapulna, hanem teljesítményalapú rendszeren, amit nézőszámokban, nemzetközi elismerésekben és edukatív sikerekben mérnek”. 

Aki szeretné megnézni a teljes beszédet, az ezen a linken megteheti. A beszéd 30 perctől indul.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak