Megtalálták a mocskosfideszezés kormányzati felelősét a Patriótán, most fel is szólította lemondásra
A Kopasz Oszt műsorában szálltak bele a fideszes kultúrvezérbe. A magát jobboldalinak valló előadó arra kérte a stábot, hogy bármit is mond, ne álljon le a felvétel és ne legyen kivágva. Szerinte 24 milliárd forint ment el arra, hogy a magyar könnyűzene abba az állapotba kerüljön, amit most a kormánypártiak kifogásolnak.


Lemondásra szólította fel Demeter Szilárdot a FankaDeli néven alkotó Kőházy Ferenc, mert szerinte a fideszes kultúrpolitikus nagy szerepet vállalt abban, hogy mostanra zúg a mocskosfideszezés a koncerteken és az előadók pedig a drogról énekelhetnek tízezrek előtt.
Demeter Szilárd a Magyar Kultúráért Alapítvány nevű közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnöke, 2021 óta az alapítványhoz kerülő, közpénzmilliárdokkal megtámogatott Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója. 2020 nyarán „a magyar könnyűzene koordinálásáért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos” pozíciót is megkapta.
Kőházy szerint Demeter Szilárd hét év leforgása alatt 24 milliárd forintot költhetett el a könnyűzene felvirágoztatására, ennek az lett a következménye, amit most a kormánypártok kifogásolnak.
"Fel kell tennie saját magának a kérdést, hogy kit terhel még tőle is nagyobb felelősség azért, ahova a magyar könnyűzene jutott, és amit tett ez az úgynevezett könnyűzene a magyar fiatalsággal."
- fogalmaz Kőházy, aki szerint a Demeter rendelkezésére bocsátott pénzből sokkal többet ki lehetett volna hozni. A könnyűzene gondozásával megbízott kultúrpolitikusnak vállalnia kell a felelősséget, ezért FankaDeli arra kéri, hogy mondjon le a tisztségéről.
A Kopasznál már beleállt Demeterbe korábban is
A Fidesz-közeli Patriótán futó Véleményvezér műsorában szállt bele először Kőházy Ferenc Demeter Szilárd kultúrpolitikusba. Filep "Kopasz Oszt" Dávid műsorvezető Pogány Induló droggal kapcsolatos kijelentéseiről kérdezte volna, de a zenész arról beszélt, hogy a droggal kapcsolatos határvonalat a kormány húzta meg, ő pedig nagyon sokáig hallgatott azzal kapcsolatban, hogy nem történik semmi a kérdésben és "Kecskemét drogtanyává válik".
Filep ezután olyan bejátszókat mutatott Kőházynak, amelyből volt, amit az MVM Dome-ban tartottak. Kőházy megismételte, hogy szeretné, ha egy őszinte, vágás nélküli beszélgetés lenne, majd beleszállt a Fideszbe. Az MVM Dome-nak a Groupama Arénát korábban üzemeltető Sportfive Hungary Kft. végzi az üzemeltetését, a vagyonkezelője pedig a Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató által vezetett FTC. "Önkritika nélkül nem fog menni" a zenész szerint, aki ezután megnevezte a kultúrpolitikust, mint a helyzet fő felelősét:
"Demeter Szilárd, amit én tudok, körülbelül 40 milliárd forintot kapott arra az elmúlt években, hogy a magyar zenei kultúrával, a fiatalokkal valamit kezdjen."
Azt is kifogásolta FankaDeli, hogy a Demeter által diszponált Hajógyár-projektre is milliárdok mentek el, ahol az egyik kreatív producer az a 6363 nevű előadó, aki arról énekel, hogy a "NER-es fizetését főre költi és jól el is szívja."
"Demeter Szilárd ennek az egésznek az egyik legnagyobb felelőse."
- ismételte meg, majd arról beszél, hogy a Fidesznek 14 éve volt ennek a helyzetnek a kezelésére és már annyira nagy a baj, hogy nem látni, hogyan lehet ezzel valamit kezdeni.
"Most azért szorul a Fidesz-KDNP a sarokba (...), ezt ki kell mondani, mert egyszerűen, ha nem tesznek semmit, minden magyar ember látni fogja ebben az országban, hogy a saját Alaptörvényünk, drogtörvényünk nincsen érvényre juttatva."
Pedig tehetséges zenészekről van szó - mondja Kőházy, akik ha nem a szexről és a drogokról énekelnének, akkor semmi baj nem lenne velük.