Tegnap 16:32

Tovább lökhet az ingatlanárakon az 1 milliós állami támogatás

Tovább lökhet az ingatlanárakon az 1 milliós állami támogatás

Új lakástámogatási program indul 2026-tól a közszolgálatban dolgozók számára – jelentette be szerdán Orbán Viktor miniszterelnök. A terv szerint évente egymillió forinttal támogatják azokat a pedagógusokat, rendőröket, ápolókat és más közalkalmazottakat, akik saját lakásuk megvásárlásán vagy építésén dolgoznak. A probléma, hogy a korábbi lakástámogatások is árfelhajtó hatásúak voltak, és most az újabb beavatkozás, az évi egymilliós juttatás, csak „púpként” nehezedik a lakáspiacra.

A támogatás akár tíz éven át is igényelhető lesz, vagyis összesen tízmillió forintot jelenthet egy érintett állami dolgozó számára. A cél egyrészt vonzóbbá tenni a közszolgálati hivatásokat a fiatalok számára, másrészt segíteni az otthonhoz jutást, különösen azokban a térségekben, ahol a lakásárak elszabadultak – mármint a kormány szerint. A program részleteivel még adós a kormány, de már jelezték, hogy a támogatás összevonható lehet más állami lakáscélú kedvezményekkel is, például a CSOK Pluszszal vagy a Babaváróval.

A miniszterelnök bejelentése egy olyan időszakban érkezett, amikor a lakáspiac egyébként is látványos élénkülést mutat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az ingatlanárak 2024 végére újabb növekedést mutattak, 2025 első hónapjaiban pedig felgyorsult.

Az OTP Ingatlanpont elemzése alapján idén 15–20 százalékos drágulás is elképzelhető

A 2020-2023-as évekhez képest alacsonyabb alapkamat élénkíti a hitelezést, és az új 3 százalékos kamatozású állami hitelt is elkezdte beárazni a piac, amivel az első lakás megvásárlását segítené az állam. Ahogy a CSOK és a babaváró hitel esetében is megtörtént, mind állami támogatás beépül az árakba, tovább nehezítve, hogy hitel vagy támogatás nélkül jusson valaki ingatlanhoz.

Az Otthon Start program már korábban beindult, kedvező 3 % kamattal, elsősorban fiataloknak és családoknak. A kínálat szűkössége — különösen a vidéki kisebb árú ingatlanoknál — árnyomást generál, ugyanis a támogatások 1,5 millió forint négyzetméterenkénti árplafonja az Otthon Start esetében is arra ösztönzik a vidéki (jellemzően 1 millió forint alatti négyzetméterárú) eladókat, hogy növeljék az áraikat, hiszen a vásárló. Ingatlanközvetítői adatok szerint a lakásbemutatók száma 16,6 százalékkal nőtt az Otthon Start hatására.

„Hazavágja a nyarat, a potenciális vevők az olcsó hitelre, az eladók pedig a keresleti boom miatti áremelkedésre várnak majd” – kommentálta a program bejelentését a Népszavának Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlaniroda tulajdonosa.

Nagy Márton 2024 év során jelezte, igyekeznek majd olyan állami eszközöket találni, ami inkább a kínálati oldalt erősítené, vagyis verseny fékezhetné a lakásárak emelkedését, de ez azóta is várat magára. A kínálat egyelőre nem tud lépést tartani az élénkülő kereslettel.

A kormány abban bízik, hogy az egymilliós közszolgálati támogatás tovább ösztönzi a lakásvásárlásokat, miközben segíthet stabilizálni a munkaerőhelyzetet az alulfinanszírozott szektorokban – hiszen így a közszférához kötné őket a hiteltámogatás. Ugyanakkor több elemző figyelmeztet: ha az árak ilyen ütemben nőnek tovább, akkor hosszú távon az új támogatások is csak részben fogják kompenzálni az elszálló költségeket.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre