158 település, 1600 kérdés – véget ért Magyar Péter országjárása
Közel két héten keresztül beszélt folyamatosan a Tisza Párt elnöke a július 15-én rajtolt országjárásán.
A Tisza Párt elnöke július 15-én indult Tokajból, és azóta minden vidéki egyéni választókerületet felkeresett: összesen 158 településre látogatott el. Állítása szerint több százezer emberrel találkozott, és mintegy 1600 kérdést kapott a rendezvényeken.
Magyar Péter eddigi leghosszabb országjárásának végéhez ért, ezért összefoglaltuk a „80 nap alatt Magyarország körül” kampány főbb tapasztalatait.
A Tisza Párt elnöke 158 településen tartott fórumot, amelyekről a YouTube-csatornáján mintegy 260 órányi élő felvétel érhető el – ez alapján becslésünk szerint közel két hétnyi folyamatos beszédidőt tett ki a program. A legtöbb helyszínen pozitív fogadtatásban részesült, és a feltett kérdésekből úgy tűnik, hogy a résztvevők elsősorban a mindennapi problémák megoldásáról érdeklődtek. Több alkalommal más politikai szereplők és civilek is csatlakoztak hozzá – például Vácon Kincse Csongor, aki az egészségügy helyzetéről tartott beszédet diplomája átvételekor.
Természetesen nem minden fórum zajlott békés hangulatban. Megjelent például Vácon Ecsenyi Áron, aki korábban Magyar Péter gyermekeit videózta, valamint Szabó Bálint a trombitájával. Szintén hírhedtté vált Nyerges Csenge, aki hosszas kérdéssorozattal próbálta kellemetlen helyzetbe hozni Magyar Pétert – sikertelenül. Több fideszes politikus is felbukkant a rendezvényeken, köztük polgármesterek és képviselők. Kecskeméten például Laczkó-Zsámboki Angélát, fideszes önkormányzati képviselőt ki kellett vezetni, hogy „ne csináljon balhét, és ne zaklassa az embereket”.
Az országjárás a politika klasszikus eszköze, amelyet azonban kevesen használnak következetesen.
Legutóbb Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje tartott több mint 160 kampányeseményt – igaz, ez a kampányidőszak csúcspontján történt. Így Magyar Péternek még bőven van esélye arra, hogy több helyre jusson el, mint elődje. Érdemes felidézni az időközben visszavonult Gyurcsány Ferenc korábbi, lakókocsis országjárását is, amely iránt jóval kisebb volt az érdeklődés: ő több mint száz település meglátogatását ígérte, ami szintén kevesebb, mint amennyit a Tisza Párt elnöke végül felkeresett.