Ma 11:41

A TISZA Párt megvédené Budapestet, de nem akar asszisztálni a „zsarolási cirkuszhoz”

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A TISZA Párt megvédené Budapestet, de nem akar asszisztálni a „zsarolási cirkuszhoz”

„A TISZA Párt nem vesz részt a zsarolási cirkuszban, éppen ezért a rendkívüli közgyűlésen sem veszünk részt, hiszen az nem a megoldásról fog szólni„ – írta hétfő reggeli közleményében a legnagyobb ellenzéki párt a hétfői, kelenföldi buszgarázsba összehívott rendkívüli közgyűlés kapcsán.

A kormány hajlandó segíteni Budapesten, ha a város kimondja a fizetésképtelenséget – az erről szóló kormányrendelet a múlt héten jelent meg – mindez viszont tudatos politikai zsarolás a TISZA főváros frakciója szerint. Magyar Péterék arra is felhívják a figyelmet, hogy Karácsony Gergely olyan javaslatot tervez elfogadni hétfőn, amit két hónappal ezelőtt már elfogadtak.

„A kormány ebben a cinikus politikai cirkuszban Budapestet és a dolgozókat díszletként használja, a budapestieket pedig puszta eszköznek tekinti. A legsúlyosabb bűn mégis az, hogy ebben a játszmában több tízezer fővárosi dolgozó és családjuk megélhetését teszik fel a politikai rulettasztalra”

– írják a TISZA Budapest közösségi oldalán. A párt nem akar asszisztálni ahhoz, hogy a kormány zsarolási kísérletét a főváros saját maga pecsételje meg egy „csődnyilatkozattal”. Nem mondanak le Budapest pénzügyi önállóságáról, és visszakövetelik a jogellenesen elvont forrásokat.

„A TISZA nem vesz részt a zsarolási cirkuszban, éppen ezért a rendkívüli közgyűlésen sem veszünk részt, hiszen az nem a megoldásról fog szólni. Ezt határozottan és egyértelműen jeleztük már a rendkívüli közgyűlés meghirdetése előtt a főpolgármesternek. Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy vonja vissza az előterjesztését és ne engedjen teret ennek a színjátéknak, még kevésbé annak, hogy az állampárti frakció csődbe vigye Budapestet!” 

– olvasható a bejegyzésben, amelyben arra is ígéretet tettek, hogy „a Tisza Budapest erős védőbástyája lesz. Nem engedjük, hogy a „török császár” bevehesse a várost.”
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak