Márki-Zay Péter ismét lenyomta a kormánypropagandát
Nem igazán tiszta, hogy mi lehet a szándéka a propagandának azzal, hogy rendre berendeli valamelyik stúdióba Márki-Zay Pétert, és vele próbálja hitelesíteni saját bornírt ostobaságait. A kísérletek egyfolytában kudarcot vallanak, Hódmezővásárhely első embere pedig egyszerűen hülyét csinál vita- és beszélgetőpartnereiből, folyamatosan szembesítve őket a Fidesz propaganda-szólamaival. Mint, ahogy az most a HírTV-ben történt.
Nem igazán tiszta, hogy mi lehet a szándéka a propagandának azzal, hogy rendre berendeli valamelyik stúdióba Márki-Zay Pétert, és vele próbálja hitelesíteni saját bornírt ostobaságait. A kísérletek egyfolytában kudarcot vallanak, Hódmezővásárhely első embere pedig egyszerűen hülyét csinál vita- és beszélgetőpartnereiből, folyamatosan szembesítve őket a Fidesz propaganda-szólamaival. Mint, ahogy az most a HírTV-ben történt.
A köztévé után most a HírTV Komment című műsorában vitázott Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere olyan feketeöves kormány-propagandistákkal, mint amilyen Szabó László Zsolt kommunikációs szakember, Molnár Zsolt ex-MSZP-s politikus, illetve Szűcs Gábor az Alapjogokért Központ szakértője, Megafon-tag.
A téma az Indexen megjelentetett, senki által meg nem erősített hitelességű „dokumentum” volt, amit a fideszes propagandalap úgy próbált beállítani, hogy az minden kétséget kizáróan a Tisza Párt gazdasági- és adóterveit tartalmazza.
Ambrus-Jobbágyi Zsófia műsorvezető a 600 oldalas irományról szólva nyitásként mindjárt azt is ajánlotta, hogy „ne nyissunk vitát, hogy a dokumentum hiteles-e vagy nem”.
Vagyis ezzel valójában egy komoly, valódi vitát ajánlott egy olyan anyagról, amivel kapcsolatban igazán csupán egyetlen releváns kérdés fogalmazódhatna meg, és annak pont a hitelességet kellene érintenie.
Erre érzett rá Márky-Zay, amikor azt mondta, hogy
„Az egyetlen, ami fontos, hogy lehet-e egyáltalán hitelesnek tekinteni egy olyan dokumentumot, amit csak a Fidesz szellőztetett meg. Tehát ez nem a Tiszának az adóemelési terve, hanem a Fidesznek az adóemelési terve macskaadóval meg minden ostobasággal együtt.”
A hódmezővásárhelyi polgármester az Index egy korábbi Tisza Pártot hiteltelenítő kísérletét is visszaidézte, amikor is a lap, hasonlóan egy áldokumentummal próbálkozott, azt az ellenzéki párt adóterveinek állítva be.
Az ügy akkor megjárta a bíróságot is, és az Index pirruszi győzelmével végződött, mondván a lap által leközölt anyag csak vélemény volt, és abban semmi tény nem szerepelt.
A vitavezető is ebbe próbált belekapaszkodni, amire Szűcs Gábor is próbált ráerősíteni, mondván: „Az a helyzet, hogy Magyar Péter jogászként beperelte az egyik sajtóorgánumot, egy olyan cikk miatt, amelyben leírták, hogy egy dokumentumban mi szerepel és amennyiben ez lenne egy adóterv, amit bevezetnének, akkor annak ilyen és ilyen következményei vannak. Nem arról volt szó, hogy egy tényt állítottak, hogy ez a Tisza terve, pont.”
Ez az érvelés akár persze még visszájára is fordulhatott volna, hiszen ad absurdum a most közölt állítólagos Tisza dokumentummal kapcsolatban is fel lehetne vetni, hogy annak megszellőztetése inkább tartozik a vélemények, semmint a tények kategóriájába, de Márky-Zay Péter inkább azt a taktikát választotta, hogy egy-egy jól elhelyezett pedofilozással próbáltra megzavarni vitapartnereit.
Akik meg persze ettől nem jöttek zavarba, és váltig a dokumentum valódiságát hangoztatták, újra, és újra érvként felhasználva a „dokumentum” állítólagos tényeit, előidézve az „egy helyben járás” kínos állapotát.
Egy ponton azonban Marky-Zay kénytelen volt előhozakodni a végső érvel, vagyis, hogy tessék elolvasni a Tisza Párt valódi kormányprogramját, abban semmi nincs az Index-ben közöltekből, legkevésbé a macskákra kivetendő adókról.
„Ki az az aberrált idióta, aki macskaadót talált ki? És ha már kitalálta a Fidesz ezt az aberrált hülyeséget, hogy vezetné be? Hogy vezetné be a macskaadót? Hát annyira hülyék! Annyira hülyék, hogy még csak nem is lehet macskaadót. Bocsánat, a kutyákkal ellentétben - a Fidesz 2021-ben bevezette az ebadót - de a macskaadót? Nincs is nyilvántartva a macska. Hogyan? Ekkora hülyeséget! És a teljes Fidesz-média osztja ezt az idiotizmust.”
A műsor második felében Gajdos Lászlónak, a Nyíregyházi Állatpark vezetőjének Tisza jelöltsége került szóba. Őt emiatt a helyi Fidesz lemondásra szólította fel, de támadták őt egészen magas rangú Fidesz politikusok is. Szabó László szerint, aki ma Magyarországon elérte a 18. életévét, az szabadon beléphet a politikai térbe, ha viszont ezt megteszi, számítson arra, hogy támadások érhetik. A támadókhoz azonnal csatlakozott ő maga is, mert mint mondta, Gajdos jelöltségével elárulta mindazt, amivel az elmúlt évtizedekben a helyi közösség, Nyíregyháza és a kormány is támogatta az állatparkot.
Márky-Zay ezeket az állításokat hasonló érveléssel tette most helyre, mint egy hete a köztévében tette Magyar Péter leárulózásakor.
„Miért lenne áruló az, aki a tolvajokat és pedofilokat nem támogatja?”
- tette fel a kérdést a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, aki erre már nem kapott választ a HírTV propagandistáitól.
Fotó: YouTube / HírTV