Ma 10:08

Súlyos állítások a fóti gyermekotthonról egy volt dolgozó beszámolója alapján

Súlyos állítások a fóti gyermekotthonról egy volt dolgozó beszámolója alapján

Rendszerszintű problémákról beszélt a Partizán interjújában Oláh Zsuzsanna Viktória, aki 2024 februárja és novembere között dolgozott a fóti gyermekotthon speciális részlegén. Elmondása szerint már az első hónapban szinte mindennap mentőt kellett hívni önsértő gyerekekhez, és az erőszak mind a gyerekek, mind a dolgozók részéről mindennapos volt.

A Partizánnak adott interjú apropóját egy nemrég nyilvánosságra került videó adta, amelyen egy nevelő fojtogat egy gyereket. Fülöp Attila államtitkár szerint a dolgozó csak lefogta a fiatalt egy verekedés után, Oláh viszont azt állítja: a férfi provokálta a gyereket, és viselkedése elfogadhatatlan volt.

Oláh szerint a speciális otthonokban élő, súlyos traumákat hordozó gyerekeknél „normalizálódott” az erőszak, miközben a személyzet túlterhelt és eszköztelen. Azt mondta, mindhárom intézményben, ahol dolgozott, tapasztalt bántalmazást, de hiába jelentették az eseteket, nem történt érdemi változás.

A volt dolgozó beszélt az igazgatóval, Páger Pál Attilával szembeni korábbi bántalmazási gyanúról is. Állítása szerint kameramentes szobában vitték be a gyerekeket, többen testi sérülésekről számoltak be, de a rendőrségi vizsgálat nem igazolta a vádakat, az igazgató visszakerült a posztjára. Oláh állítása szerint ezután kollektív büntetések, megfélemlítés és a bejelentő gyerek elleni megtorlás is történt.

Az ügy újabb fejezete annak a gyermekvédelmi válságnak, amely a Szőlő utcai ügy kapcsán került ismét a nyilvánosság fókuszába.

A teljes interjú a Partizán felületén érhető el.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak