Ma 12:49

Ellentmondó információk jelentek meg az új vonal vasútbiztonságáról

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Ellentmondó információk jelentek meg az új vonal vasútbiztonságáról

A kelebiai kínai „szupervasúton” biztosítóberendezés nélkül indul el a forgalom. A vonatok legfeljebb 100 km/h sebességgel közlekedhetnek, ködben pedig mindössze 40 km/h lesz a megengedett.

Hadházy Ákosnak egy mozdonyvezető küldött képernyőfotókat a MÁV belső oldaláról, miután megkezdték a felkészítést az új kelebiai vonallal kapcsolatban. A vasúttársaság kommunikációs felületén az olvasható, hogy „semmilyen vonatbefolyásolás nincs”. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy semmi nem állítja meg a vonatot, ha az például rosszullét, fáradtság vagy figyelmetlenség miatt meghalad egy vörös jelzést.

Az oktatóanyag úgy fogalmaz, hogy ez a helyzet „fővonalainkon jelenleg ritka”, ezért javasolják a kollégáknak az ilyen szituációkra vonatkozó szabályok felidézését.

„Sajnos ez a helyzet a MÁV-nál egyáltalán nem olyan ritka: számos helyen nem működik rendesen a jelfeladás. Több frissen felújított, nagy forgalmú pályán pedig egyszerűen kispórolta a rendszert a MÁV” – írja közösségi oldalán a független országgyűlési képviselő. Korábban már beszámolt a frissen átadott biharkeresztesi vonalról is, ahol a berendezés hiánya balesetet okozott.

Hadházy posztja szerint kérdéses, hogy a kínai biztosítóberendezés mikor kapja meg az engedélyt, valamint az is, mikor állnak majd rendelkezésre olyan mozdonyok, amelyek képesek venni annak jeleit, mivel a magyar rendszert (EVM) nem építették ki a vonalon.

A 350 kilométeres Budapest–Belgrád vasútvonal felújításáról a harmadik Orbán-kormány döntött 2014-ben. A beruházás 85 százalékban kínai hitelből valósul meg, a magyarországi szakasz hossza 159 kilométer, és a nyomvonal minden nagyobb várost elkerül. A költség kilométerenként 4,5 milliárd forint, ami az átlagos magyarországi vasútfelújítások költségének mintegy háromszorosa.

A beruházáshoz szükséges biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer kiépítése a kínai fél feladata lenne, azonban nem rendelkeznek az európai szabványoknak megfelelő technológiával. Kínában egységes berendezéseket alkalmaznak, míg Európában az egyes állomásokra a helyi viszonyokhoz igazított rendszerek készülnek.

„A Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán ködben is 160 km/órával közlekedhetnek majd a személyszállító vonatok, hiszen a vonal természetesen központi forgalomirányítással és megfelelő biztosítóberendezéssel fog üzemelni” – írta a MÁV a Telex megkeresésére, azaz a vasúttársaság cáfolta Hadházy Ákos állításait.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak