Beismerte a börtön elől menekülő volt lengyel miniszter, hogy ő kapott Orbánéktól menedékjogot
Beigazolódott, hogy újabb konzervatív lengyel politikus menekült Magyarországra az igazságszolgáltatás elől. A korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és a felesége is menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól, ami miatt a magyar nagykövetet már be is kérették a varsói külügyminisztériumba.
Beigazolódott, hogy újabb konzervatív lengyel politikus menekült Magyarországra az igazságszolgáltatás elől. A korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és a felesége is menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól, ami miatt a magyar nagykövetet már be is kérették a varsói külügyminisztériumba.
Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere hétfőn a közösségi médiában jelentette be, hogy ő és a felesége menedékjogot kapott a magyar kormánytól.
„Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt” – írta, hozzátéve, hogy Donald Tusk kormányának lépései a „sztálinista kézikönyvből” valók, és hazájában „fokozatosan kiépül” a diktatúra.
„Őszinte köszönetemet és hálámat fejezem ki Orbán Viktor miniszterelnök felé”
– fogalmaz Ziobro, aki Donald Trumpot idézve Magyarországot példaként állítja a világ elé, mint a „hit, család és szuverenitás országát”. „Sajnos, ugyanez nem mondható el Lengyelországról Donald Tusk irányítása alatt” – írja a volt miniszter.
Mint arról korábban a Kontroll is beszámolt, Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró már a múlt héten arról írt a Facebookon, hogy újabb lengyel állampolgároknak adtak 2025 decemberében menedékjogot Magyarországon. Ám a neveket akkor a lengyel külügyminisztérium kérésére sem adta ki a magyar külügy – ezután behívatták a varsói magyar nagykövetet.
Az ügyben korábban a Telex megkereste a Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot. Szijjártó Péter minisztériuma a következő választ adta:
„Lengyelországban válságban van a jogállam, számos ember politikai alapú üldöztetésnek van kitéve. Magyarországon a politikai üldöztetést elszenvedő emberek az európai uniós jogszabályokkal összhangban kapnak menekültstátuszt.”
Ziobrót hazájában azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (jelenlegi árfolyamon 13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott.
A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélhetnék a hazájában, akár 25 év börtönt is kaphat.
Ezzel háromra nőtt azoknak a lengyeleknek száma, akiknek a magyar kormány az Európai Unióban szokatlan módon menedékjogot nyújtott. Az első egy évvel korábban Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes volt, akit hazájában szintén pénzügyi bűncselekmények miatt köröznek. A bukott lengyel politikus azóta a fideszes kifizetőhelyként működő Alapjogokért Központnál kapott állást Budapesten.
Fotó: Facebook / Orbán Viktor