Ma 11:57

Nem igaz, hogy a rendőrség igazoltatta volna a gyöngyösi Lázárinfón tüntető cigányokat

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Nem igaz, hogy a rendőrség igazoltatta volna a gyöngyösi Lázárinfón tüntető cigányokat

Mostanra a rendőrség is megcáfolta Lázár János állítását, ami arra vonatkozott, hogy a miniszter vécékefézős kijelentései ellen Gyöngyösön tiltakozó romákat igazoltták volna, és a terhelő adatok a rendőrségtől kerültek volna a kormányzathoz. A hazai jogvédő szervezetek is jogsértőnek tartják az ilyen típusú szenzitív adatok gyűjtését és nyilvánosságra hozatalát.

„A Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén rendőri intézkedés nem történt. A szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített.” – szól a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n megjelentetett közleménye. 

Ennek azért van jelentősége, mert ezzel a rendőrség gyakorlatilag megcáfolta mindazt, amit Lázár János az esettel kapcsolatban állított. 

A pusztaszabolcsi fórumot követően ugyanis a miniszter arról beszélt az újságíróknak, hogy onnan tudja, hogy a Gyöngyösön a vécékefézős mondatai ellen tiltakozók bűnözők voltak, hogy az eseményt követően a rendőrség igazoltatta a rendbontókat.

„Hát, nagyon egyszerű, a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak.” 

Lázár ominózus, tiltakozást kiváltó mondatai, melyek a cigányokat egyfajta belső tartaléknak állította be két hete hangzottak el a balatonalmádi Lázárinfón.

Ekkor mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti.” Ezután következett a gyöngyösi Lázárinfó, ahol a minisztert piros lapokat felmutató cigány tüntetők várták a helyszínen. 

Másnap már a kormánypárti Magyar Nemzetben jelent meg lejárató célzattal anyag, amely kitakart arcú tiltakozókról, és hozzájuk kapcsolt, állítólagos bűnügyi háttérről szólt.

Ezt a narratívát később vezető fideszes politikusok is átvették, így például Orbán Viktor az éppen aktuális háborúellenes gyülésen is így beszélt az esetről, de Menczer Tamás, és Lázár is ezt az értelmezést vitte tovább. Erre mondta azt Lázár a pusztaszabolcsi fórumon az újságíróknak, hogy ezek az információk a rendőrségtől származtak.

Szó szerint így fogalmazott:

„a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”. 

Mint mondta a rendőrség egy állami szervezet, ő kormánytag, és amit a kormány tudhat, azt ő is tudhatja. Úgy fogalmazott, hogy a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik, az rám is tartozik”.

Az újságírók kérdései azonban nem elégítették ki teljesen Lázárt, ezért később Krakkó Ákos, a politikus sajtófőnöke egy rövid videóban maga tette fel neki a kérdést: „honnan volt neked tudomásod arról, hogy a gyöngyösi fórumot kik zavarták meg?”.

Lázár válaszában azt hangsúlyozta, hogy az érintetteket a rendőrség igazoltatta, és az erről szóló információk a szokásos kormányzati csatornákon jutottak el hozzá. Mint mondta: „a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentette a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak”.

Krakkó videójában Lázár azt is állította, hogy ő maga nem hozott nyilvánosságra semmilyen adatot a tiltakozókról, és nem érti, miért kérik rajta számon ezt. Szerinte a sajtó közölte az információkat, ő pedig onnan vette át azokat, utalva ezzel a Magyar Nemzetben megjelent információkra. 

A jogvédők egyöntetű álláspontja az esettel kapcsolatban az, hogy ilyen adatokhoz jogszerűen nem lehet hozzáférni, és azok nyilvánosságra hozatala is jogsértő lehet.

Az Amnesty International jogi álláspontja az, hogy bűnügyi személyes adatokat sem a miniszterelnök, sem egy országgyűlési képviselő/a FIDESZ kommunikációs igazgató nem kezelhette, mivel nem olyan személyek, akiknek a bűnügyi nyilvántartó szerv adatot továbbíthat, ezért a szervezet  Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és a Legfőbb Ügyészséghez fordult. 

Az Amnesty mellett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is világossá tette, hogy jogszerűen ezekhez az adatokhoz nem lehet hozzáférni és nem lehet nyilvánosságra sem hozni azokat. 

A jogvédők úgy látják, a kormányzat tudatosan lépte át ezeket a határokat, hogy elterelje a figyelmet Lázár János korábbi, nagy felháborodást kiváltó kijelentéseiről.

Az ügyről a mai kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, hogy a rendőrség nem Lázár Jánost, hanem az RTL hírét cáfolta, amikor azt mondták, hogy nem igazoltatták a Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén fellépő „botránycsinálókat”. Ugyanis a miniszter szerint ezt az információt az RTL közölte először.

Ez annyiban igaz, hogy Lázár az RTL-nek nyilatkozott a rendőri igazoltatásokról. Gulyás amúgy azt természetesnek tartja, hogy ha a kormánytagok rendezvényein bűnözők jelennek meg tömegesen, akkor azokat beazonosítsák, hiszen ez a hatóság feladata, mivel a kormány tagjai nemzetbiztonsági védelem alatt állnak.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak