Ma 08:53

Eljárást indítottak a férfi ellen, aki késeléssel fenyegette a Tisza Párt aktivistáit Budapesten

Eljárást indítottak a férfi ellen, aki késeléssel fenyegette a Tisza Párt aktivistáit Budapesten

Késeléssel fenyegette meg a Tisza Párt aktivistáit egy férfi Budapesten február 6-án este. Az esetről egy másnap nyilvánosságra került Facebook-videó alapján értesült a rendőrség, amely ezt követően eljárást indított a férfi ellen. A hatóságokhoz korábban nem érkezett sem feljelentés, sem hivatalos bejelentés az ügyben.

A rendőrség közlése szerint – amely a police.hu oldalon jelent meg – a nyomozók a videó alapján rövid idő alatt beazonosították a feltételezett helyszínt és időpontot. A felvételen látható, szitkozódva fenyegetőző férfit a közzétételt követő négy órán belül azonosították, majd elfogták. Az intézkedés során kést nem találtak nála. A videó megjelenése után hat órával a rendőrség az egyik érintettet is elérte és tanúként kihallgatta. A nő azt mondta: a férfi valóban szóban fenyegette őket, de kést egyikük sem látott nála.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 31 éves T. Márk Dávid budapesti lakost személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságán. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A gyanúsított a kihallgatás során beismerte a történteket, amelyet saját elmondása szerint egy „rossz nappal” magyarázott. A nyomozóhatóság vizsgálja a férfi beszámíthatóságát, illetve azt is, hogy az eset idején állhatott-e kábítószer vagy más tudatmódosító szer hatása alatt. 

A Tisza Párt aktvistáit számos alkalommal inzultálták már, nemrég Debrecenben baltával támadtak rájuk, tavaly zsidóztak, akasztással fenyegetőztek és rovaritrót is használtak az elkövetők.

a

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak