A centrális erőtér nem vész el, csak átalakul?

A Tisza megjelenésével egy olyan politikai helyzet alakult ki, melyben a kormánypártok konstruálta központi erőtér logikája épp az ellenzék vezető erejének kedvezhet. Véleménycikk.

2017 óta követem aktívan a közéletet. Azért tartom ezt fontosnak megemlíteni, mert én még teljes fénykorában láthattam az úgynevezett „centrális erőtér” működését a magyar politikában. Akinek ez a fogalom esetleg ismeretlen: a centrális erőtér a kormánypártok ellenzékkel szemben kialakított taktikája volt. A Fidesz–KDNP ezáltal mindig két irányból rendelkezett ellenfelekkel: a patkó baloldalán ott voltak az akkor még virágzó MSZP–Párbeszéd koalíció tagjai, illetve a DK és az LMP politikusai, Orbán jobboldalán pedig az épp nemzeti radikálisból népi-nemzetivé vedlő Jobbik képviselői.

A koncepció logikája egyszerű volt: a Fidesz mindig a középen álló, nyugodt erőnek mutathatta magát a háborgó bal- és jobboldal tengerén, miközben kizárta annak lehetőségét, hogy ezek az erők összefogjanak, és az ellenzéki érzelmű választópolgárok segítségével parlamenti többséget képezzenek. Úgy tűnt, ez 2022-ben megváltozhat, amikor az egykor az erőteret alkotó pártok összefogtak a Fidesz ellen. Előválasztást rendeztek, felállt a százhat jelölt Márki-Zay Péterrel az élen, ám a centrális erőtér végül mégis újratermelődött. Köszönhető volt ez annak, hogy a Jakab Péter vezette Jobbik inkább volt tekinthető egy populista baloldali pártnak, a Fidesz jobbjára pedig bekéredzkedett a Toroczkai László fémjelezte Mi Hazánk, amely ekkor jutott be az Országgyűlésbe.

A rendszer logikája először igazán akkor bomlott meg, amikor 2024 februárjában Magyar Péter lépésről lépésre felépítette politikai karrierjét. A Tisza Párt ugyanis láthatóan ugyanazt a teret igyekezett betölteni, amelyet a kormánypártok az elmúlt 14 évben uraltak: a nyugodt, kompetens jobboldali erő szerepét. Eddigre a Fidesz retorikában és közpolitikában is elkezdett közelíteni a Mi Hazánk attitűdjéhez, ami a Tisza megjelenésével csak tovább erősödött. A 2000-es évekből ismert „két tábor logikája” itt tért vissza először igazán a mindennapjainkba. Bár mindig is voltak fideszesek és ellenzékiek, az ellenzéken belül korábban a „virágozzék minden virág” mentalitás uralkodott. Most azonban éles törésvonal alakult ki: a tiszások az ellenzékiek, a fideszesek a kormánypártiak, a DK és a Mi Hazánk pedig marginális erőkké váltak, amelyek immár egyedül küzdenek a parlamenti bejutásért.

Épp ezért most egy nagyon érdekes helyzet állt elő. Mivel mind a DK, mind a Mi Hazánk a jelenlegi állás szerint rendelkezik parlamenti apparátussal és állami támogatással, még mindig képesek hatékony politikai támadásokat intézni, és kísérletet tenni a napirend uralására. Amíg egy szebb napokat látott MSZP erre már kísérletet sem tesz, a fenti két párt mögött még épp van annyi támogatottság, hogy a parlamenti visszatérés valós opció legyen. Így a két fő tömb közül választaniuk kellett egyet, akit támadnak: ez pedig nem a Fidesz, hanem a Magyar Péter vezette Tisza lett. Lényegét tekintve tehát visszatért a centrális erőtér, csak a kormánypártok helyét a legfőbb ellenzéki erő vette át.

Bár ez önmagában leegyszerűsítőnek hathat, van mögötte politikai ráció. Annyiban egyetértek a kormánypárti kutatókkal, hogy a Tisza megjelenésekor egyértelműen az ellenzéki szavazókat szólította meg először. Így amennyiben a Demokratikus Koalíció valóban „találni” szeretne 800 ezer szavazót, akkor az elveszett bázisát a Tiszánál kell keresnie. A Mi Hazánk esetében meglátásom szerint más gondolkodásmód fedezhető fel: ugyan a kormánypártok (Lázár János vezetésével) láthatóan szemet vetettek a szavazótáborukra, Toroczkainak gondolnia kell arra is, mi történik, ha a választási matematika úgy alakul, hogy a Fidesszel kell koalícióra lépni. Ez egy alultárgyalt opció, a valóságalapja nem is olyan nagy, ugyanakkor létezik az a forgatókönyv, amelyben a jelenlegi kormánypártoknak úgy lesz parlamenti többségük, hogy a Mi Hazánkkal kötnek koalíciót. Így tehát a Mi Hazánk számára is célszerűbb a Tisza felé fordítani politikai fegyvereit, persze azért a kormánypártokról sem megfeledkezve.

Ez a bonyolult stratégiai helyzet meglátásom szerint csak kedvez a Tiszának. Magyar Péter következetesen csak Orbán Viktorral foglalkozik, míg a többi párt a parlamenti patkó különböző oldalairól igyekszik koordinálatlanul támadni őt – pontosan úgy, ahogy az a centrális erőtér eredeti napjaiban is történt.

Kép forrása: parlament.hu