Összeomolhat a vérellátás, ismét napirenden a kegyelmi botrány - A Kontroll legjobb cikkei
Ebben a cikkben összeszedtük az elmúlt hét legizgalmasabb témáit, amikkel a Kontrollon foglalkoztunk.

Az új kormány megtartotta a második kormányülését, és nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy iratait, bár sok új információ abból sem derült ki. Gaudi-Nagy Tamás később kisebbfajta nyomásgyakorlásra mégis beismerte, hogy köze volt a kegyelmi ügyhöz. Gulyás Gergely és Szijjártó Péter is nagyon bőkezű osztogatásba kezdett még a választások előtt, a Vérlovagok vezetője pedig a Kontroll kamerái előtt vallott arról, hogy bármikor összeomolhat a hazai vérellátás, annyira nincsen készlet. A Fidesz pedig egymillió szavazót vesztett a választások óta. Ezek voltak a hét legizgalmasabb témái a Kontrollon.
Az egykori Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az országgyűlési választás hetén egyedi kormánydöntések segítségével 42,8 milliárd forint értékű támogatást osztott el tizenkettő cég között.
„A tudományt támogatni kell, de nem így” - így magyarázta Tanács Zoltán Facebook-posztjában, miért vonják meg Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus Élvonal Alapítványától a neki ítélt negyedbilliós támogatást.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró arról számolt be Facebook-oldalán, hogy az új kormányhoz eljuthat egy lista, amin több, mint egy tucat diplomáciai fedésben lévő orosz kém neve szerepel.
Egymillió szavazót vesztett a Fidesz, Orbán népszerűsége összeomlott.
Nemcsak az NKA, az MVM is támogatta a Rétvári Bence kampányeseményeit szervező alapítványt.
Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa az Átlátszónak számolt be arról, hogyan működött belülről az a kormányközeli propagandagépezet, amelynek éveken át maga is része volt.
Egy hónappal a NER halála után végrehajtás indult Balásy Gyula cégei ellen.
Feljelentést tett Tóth Balázs ügyvéd a Központi Nyomozó Főügyészségen azok után, hogy a HVG birtokába került dokumentumok szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda éveken át központilag ellenőrizhette a közérdekű adatigénylésekre adott válaszokat.
Tarr Zoltán leállíttatta az összes NKA-támogatást, és felfüggesztette a pályázatokat felügyelő igazgatót is.
Megszólalt Varga Judit volt államtitkára a kegyelmi ügyről, szerinte az Igazságügyi Minisztériumban nem történt befolyásolás.
Benyújtotta első Alaptörvény-módosító javaslatait a Tisza Párt. A csomag legfontosabb része, hogy nyolc évben maximálná a miniszterelnöki megbízatást, ezzel Orbán Viktor többé nem lehetne kormányfő.
Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista több pontban is feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a Pest Vármegyei Gyermekvédelmi Központ ellen - a fiatal aktivista ezt a Kontroll stúdiójában jelentette be.
A Sándor-palota kiadta a kegyelmi-ügy dokumentumait.
Novák Katalin volt kabinetfőnöke szerint Balog Zoltán nyomatékosan kérte K.Endre kegyelmét.
Tagadja Balog Zoltán, hogy Orbán feleségének, Lévai Anikónak a kérésére lobbizott K. Endre kegyelmi ügyében.
A visegrádi együttműködés fontosságáról beszélt Magyar Péter Lengyelországban.
Magyarország új irányra voksolt, Magyar Péter és a Tisza Párt kormányzásából pedig új külpolitikai logika is következik. A Tisza új külpolitikája egy klasszikus elvre épít: először a szomszédokkal kell jó viszonyt ápolni. Szerencséjére a „három muskétás” már régóta várja vissza a negyediket. Véleménycikk.
A Fidesz híres publicistája még mindig nem érti, hogy miért kaptak ki az egykori kormánypártok a választáson. A Kontroll vendégszerzője, Nemes György szerint már csak az a kérdés, hogy Bayer Zsolt szenilis lett, esetleg meghülyült, vagy netán egy képmutató hazudozó, aki tényleg akkora erkölcsi hulla, amekkorának a bevezetőben idézett mondata mutatja?
Videós tartalmak a Kontrollon:
Hozzá kell nyúlni a kiadásokhoz – mondta Bod Péter Ákos a Kontrollnak az őszre tervezett pótköltségvetéssel kapcsolatban. A közgazdász szerint rövid időn belül elindulhat egy markáns beruházási hullám, és attól sem kell tartani, hogy leminősítik a magyar gazdaságot.
Samók Dávid Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közössége, a Vérlovagok vezetője, korábban Kásler Miklós alatt dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A Kontrollnak adott interjújában azt állította, hogy a Nemzeti Vérbank kozmetikázik az adatokkal, az Országos Vérellátó Szervezet honlapján található tájékoztatók hamisak és valójában összeomlott a magyar vérellátás.
Kétszer annyian kedvelik Magyar Péter miniszterelnököt, mint Orbán Viktor távozó kormányfőt – ismertette Virág Andrea politológus, a Republikon Intézet igazgatója a friss kutatásukat.
Megtartotta második ülését a Tisza-kormány, ami után Magyar Péter miniszterelnök a kormánydöntések ismertetése mellett elmondta a véleményét arról is, hogy milyen köztársasági elnököt szeretne Sulyok Tamás székében látni. Beszélt arról is, hogy mi lesz a sorsuk az állami cégek vezetőinek, és hogy a volt miniszterek, államtitkárok és helyetteseik végkielégítését mire fordítanák.
A Kontroll stúdiójában Sipos Betti szerkesztő-műsorvezető beszélget Molnár György közgazdásszal a szegénység mögött meghúzódó folyamatokról, az Orbán-kormány családpolitikájáról.
Hogyan lesz valakiből énekes – és mit vállal ezért valójában? Szekeres Adrien őszintén mesélt a pályájáról a Sorsok Mögött című műsorban: a gyerekkori színpadi élményektől a kemény munkán át a tudatos döntésekig – és arról is, miért nem hajlandó kompromisszumokat kötni sem a szakmában, sem a közéletben.
A biztosítási alkusz piacon az állami és önkormányzati szegmenst az elmúlt években leuralta a Mészáros-féle Hungarikum Zrt. Túlárazások mellett is kétséges azonban, hogy az állami vagyon elégségesen biztosított. A szakma piaci szereplői, köztük Németh Péter, a CLB igazgatója felszabadulásként élte meg az új időket, és szerinte a verseny visszatérésével az állampolgárok is jól járnak.
Farkas Attila Márton is beszélt az április 12-i eseményekről a Kontroll stúdiójában.
Feljelentette a Pest megyei gyermekvédelmi központot Lakatos Ádám, aki ezt a Kontroll stúdiójában jelentette be.
Magyar Péter lengyelországi és ausztriai kormányfői látogatásáról, a magyar külpolitika kihívásairól és a térség legfontosabb kérdéseiről beszélt a Kontroll stúdiójában Jeszenszky Géza.
Összeomlott-e a hazai vérellátás? A Kontroll stúdiójában erről vitatkozott Nagy Sándor, az OVSz szakmai főigazgató-helyettese és Samók Dávid, a Vérlovagok vezetője.
Szabadsajtó Klub is volt természetesen a héten.
Az idén 10 éves Budapest Fotó Fesztivál és a 2025-ben indult 'Szipál 101 – Fény • Élet • Örökség' emlékév a Kiscelli Múzeumban találkozik, ahol a világhírű magyar fényképész, Szipál Márton (1924–2016) tizenegy fotója nyitja a múzeum legújabb kiállítását, amit június 28-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Fotó. kormanyhivatalok.hu




