Ma 14:04

Beláthatatlan következményekkel járna egy önmerénylet Szabó Andrea szerint

Beláthatatlan következményekkel járna egy önmerénylet Szabó Andrea szerint

Nagyon súlyos, beláthatatlan következményei lennének a magyarországi demokráciára nézve, ha a kampányban bekövetkezne egy esetleges önmerénylet – többek között erről beszélt Szabó Andrea szociológus-politikatudós a kampánnyal kapcsolatban.

Az akadémikus szerint egy ilyen helyzetből nagyon nehéz lenne visszalépni, mert elindulna egy olyan tömeglélektani folyamat, amelynek a hatását nem ismerjük. – erről a Népszava podcastjében mesélt. Éppen ezért kétélű fegyvernek tartja az esetleges önmerényletet: előállhat olyan helyzet, hogy a tömeghangulat a Fidesz ellen fordul, és felteszik a kérdést, miért nem védték meg. Ugyanakkor kiválthat olyan hatást is, hogy 3-3,5 millió szavazó a kormánypártok mellé áll, és azt mondja: „akkor most védjen meg bennünket a Fidesz.”

Kifejtette: a szerdán bejelentett intézkedés - miszerint katonákat rendelnek a kiemelt infrastrukturális létesítményekhez - szintlépés, mert nem azt sugallja, hogy a háború valahol Ukrajnában zajlik, hanem azt, hogy konkrétan itt, Budapesten, Százhalombattán vagy Pakson is jelen lehet.

Ez a háborús pszichózis második szintje, amely már nagyon közel hozza a háborút. Az üzenet hat az emberekre - különösen minél idősebb valaki, annál inkább -, és elsősorban a nőkre, ezen belül is a családos nőkre célzott, azzal az üzenettel, hogy „vigyázz a gyerekedre, vigyázz az unokádra” - magyarázta Szabó Andrea. Utóbbi csoportokban még találhat tartalékot a Fidesz.

Az esetlegesen megjelenő szexvideóról Szabó Andrea azt mondta, szerinte a Tisza szavazók otthontartása a cél. A bizonytalanokat nem ez fogja meggyőzni, ugyanakkor azt elérheti, hogy csalódjanak Magyar Péterben. Ugyanakkor amiatt, mert a felvétel még nem jelent meg, a Tisza elnöke feltudta építeni önmaga történetét az ügyre, amelyet a kormánypártok jelenleg egy drogbotránnyá igyekeznek alakítani. Szabó Andrea szerint abban az esetben felmerülhet a szavazóban a kérdés, hogy milyen vezető az, aki droghoz nyúl?

A gödi Samsung SDI gyár ügyével kapcsolatban Szabó Andrea úgy látja, az tudja a leginkább tematizálni az esetet, aki átélhetővé tudja tenni: aki rá tud mutatni, hogy ezt az embert megmérgezték, ez az ember meg fog halni. A szociológus szerint ebben az esetben a morális felelősség nem a dél koreai gyárat, hanem a magyar államot fogja terhelni. Szerinte elég egyetlen ember is, akiről kiderül, hogy az üzemben valamiféle egészségkárosodást szenvedett. Mivel ezek a gyárak „osztódással szaporodnak”, óhatatlanul felmerül az emberekben a kérdés: „mi van, ha a nálunk épülő gyárban is ugyanez történik?!”
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre