Ma 19:27

Orbán Viktor is országot jár – innováció vagy silány utánzat?

Orbán Viktor is országot jár – innováció vagy silány utánzat?

Orbán Viktor országjárásának első állomása furcsa egyvelege a január 24-én ugyanitt rendezett DPK gyűlésnek, a miniszterelnök évértékelő beszédének és Magyar Péter országjárásának. Hogyan fogadták a miniszterelnököt, miről beszélt és ki az a rejtélyes Tisza Péter, aki itt indul országgyűlési képviselőjelöltként? A cikkünkből kiderül.

Különbségek és hasonlóságok

A kaposvári Kossuth Lajos téren körülbelül 2000-2500 ember gyűlt össze. Azért nem szimpatizánst írtam, mert a híradásokból tudhatjuk, hogy ellenzékiek is érkeztek elmondásuk szerint „meghallgatni a leköszönő miniszterelnököt”.

Orbán Viktor színpadra lépése előtt Eperjes Károly sajátos értelmezésével egybeolvasztva szavalta el Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa című művét, kiemelte annak aktualitását és figyelmeztetett, hogy a költő a második világháború előtt vetette papírra a sorokat.

A tömeghez szólt még a település Fideszes polgármestere, a 3/3-as múlttal rendelkező Szita Károly és a térség kormánypárti képviselője, Gelencsér Attila.

Rákay Philip kommunistázása

Orbán Viktor január 24-én már járt Kaposváron a DPK háborúellenesnek nevezett gyűlésén. Akkor is a miniszterelnök előtt lépett színpadra Szita. A sors fintora, hogy a műsort vezető Rákay Philip nem őt, hanem a Tisza gazdasági szakemberét, Kapitány Istvánt kommunistázta le. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Orbán Viktor színpadra lépésekor már égtek a kiosztott fáklyák, akár a Tisza országjárásán. Magyar Péter sokszor fárasztó, órát felölelő beszédeivel ellentétben a miniszterelnök harminc perc alatt lezavarta a Kaposvári beruházások felsorolását, az ukránozást, migránsozást és Tisza ellenes szólamait.

A beszéd

A DPK gyűlések és a Tisza országjárásának sajátja, hogy a helyi ügyekkel kezdődő beszédek egyéni vonulatot hoznak a szónoklatokba, ezt követik a mindenhol elhangzó országos narratívák. Most a helyi ügyek felemlegetése sem hozott újdonságot: a beruházások, a Kaposvárra allokált milliárdok és a következő 4 évre vonatkozó fejlesztések ígérete mind elhangoztak a január 24-ei háborúellenesnek nevezett gyűlésen. Még a Kaposvár fideszes bástya jellegét alátámasztani hivatott poénkodást is átmentette a miniszterelnök. Mos így szólt:

 „Álltam itt már ezen a színpadon, 2010 márciusában - akkor kétharmad lett a vége” 

– szava nevetést és ujjongást keltettek a tömegben.

Orbán Viktor beszéde egy nappal a Békemenet után hangzott el, így a miniszterelnök arra is reagált. A Rogán Antalhoz és Orbán Ráhelhez köthető Nemzeti Turisztikai Ügynökség által lehozott számadatokba nem ment bele, csak megjegyezte, hogy „a tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése”.

Ezt követte a háborús riogatás és a Tisza összeukránozása. A miniszterelnök szerint nem véletlen, hogy az „háborút támogató” multicégektől igazolta a Tisza gazdasági szakembereit – nem említette meg, csak célzott Kapitány Istvánra és Kármán Andrásra. Míg tegnap Zelenszkij-nek üzent, most csak általánosságban az Ukrán néphez szólt.

„Mi nem akarunk rosszat az ukránoknak, de ők se akarjanak rosszat nekünk.”

Ukránozós plakátok

A Kontroll is beszámolt arról, hogy a kormányzati propagandaplakátokat – amik jó részén Zelenszkij nevető arca látható – a sokszoros rongálás miatt őriztetik. Két plakátőrzővel mi is beszélgettünk. Ha még nem láttad a videót, a következő linken megnézheted.

Kicsoda Tisza Péter?

A Somogy 1-es körzetben egy elméletileg független, Tisza Péter nevű jelölt is indul a választásokon. Bár nem bizonyítható direkt módon, sokan arra gyanakodnak, hogy ez is egy olyan eszköz a Fidesz kezében, amivel megtévesztheti a politikát kevéssé követő állampolgárokat.

Azt már korábban megtudhattuk, hogy Péter eredetileg a Koros és nem a Tisza vezetéknevet viselte, de abba csak ma kaptunk betekintést, hogy mi állhat az indulása és a furcsa névváltás hátterében.

A Partizán stábja találkozott az említett édesapjával, akitől megtudták, hogy a névváltás nagyon friss történet, valamint, hogy Koros Péter szerencsejáték függősége miatt hatalmas adósságba verte magát.

A csatorna élő közvetítéséből azt is megtudhattuk, hogy Orbán Viktor nem tartott sajtótájékoztatót, tehát a Tisza országjárását idéző fáklyás flashmobon túl nem mutatott más innovációt a rendezvény.

Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre