Parlamenti összetétel
Mandátumeloszlás félköríves parlamenti nézetben.
Provokációtól tartanak a Nagykoncerten
Óvatosságra intő posztok jelentek meg a közösségi médiás felületeken, többen ugyanis provokációtól tartanak a Hősök terén megrendezendő Rendszerbontó Nagykoncerten. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy senki ne üljön fel semmilyen provokációnak.
Óvatosságra intő posztok jelentek meg a közösségi médiás felületeken, többen ugyanis provokációtól tartanak a Hősök terén ma megrendezendő Rendszerbontó Nagykoncerten. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy senki ne üljön fel semmilyen provokációnak.
„Békés kulturális demonstrációt tervezünk, ezért fontos, hogy semmiképp ne üljetek fel egy esetleges provokációnak, minden helyzetben maradjatok nyugodtak és keressétek a szervezőket vagy a rendezvényt biztosító rendőröket, ha segítségre van szükségetek! A rendőrség mindannyiunk biztonsága érdekében emelt szinten biztosítja a rendezvényt.” – olvasható a mai Rendszerbontó Nagykoncert szervezőinek óvatosságra intő bejegyzése a Facebookon.
A Polgári Ellenállás a posztjában arra kéri a résztvevőket, hogy a Hősök terei koncert ideje alatt mindvégig tanúsítsanak jogkövető magatartást és mindenki biztonsága érdekében mindig kövessék a szervezők és a rendőrség utasításait.
A szervezet az azonnali jogsegély lehetőségére is felhívja a figyelmet, amit a TASZ biztosít a rendezvény egész ideje alatt.
Aggódó posztok is megjelentek a közösségi médiában.
Majka, aki egyébként nem lesz a fellépők között, azt írja, hogy:
„Lehet csak a paranoiás énem akarja megírni ezt a posztot, de akkor is ki kell adjam magamból. Mindenkit arra kérek, aki ellátogat erre az eseményre, hogy sokkal, de sokkal jobban figyeljen az este folyamán arra, hogy ne üljön fel semmilyen provokációnak!!! A választás előtt ez az utolsó lehetősége arra egy-két fizetett bajkeverőnek, hogy valami olyan dolgot tegyen, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet. Vigyázzatok egymásra és magatokra!!!”
Kovács Gellért, filmkritikus szintén óvatosságra intett bejegyzésében.
„Szóval, szerintem is legyetek ma óvatosak, ha jöttök. Én azt gondolom, nem lesz semmi baj, de hátha mégis próbálkoznak valami szemétséggel. Semmi sem jött be eddig a Fidesznek a kampányban, ne ma legyen az úgynevezett szerencsenapjuk.”
Az aggodalom az elmúlt hetekben kitört botrányok alapján nem ok nélküli. Március elején előbb Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró állította azt, hogy az oroszok Orbán Viktorék oldalán beavatkoznának a magyarországi választásokba, majd Szabó Bence volt NNI-nyomozó beszélt arról a Direkt36-nak, hogy a titkosszolgálatok a Fideszt segítve dolgoztak rá a Tisza Pártra. Az is kiderült, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodával kapcsolatban álló magán-titkosszolgálatok évek óta dolgoznak ellenzéki szereplőkre.