Ma 18:30

Alakul a Tisza-kormány, parlament Orbán és Gyurcsány nélkül - Ezek voltak a Kontroll legjobb témái

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Alakul a Tisza-kormány, parlament Orbán és Gyurcsány nélkül - Ezek voltak a Kontroll legjobb témái

Lassan április végéhez érünk, közel két héttel vagyunk túl azon a sorsdöntő országgyűlési választáson, amelyen a Tisza Párt elsöprő, kétharmados győzelmet alkotott a Fidesz felett. A közélet azonban továbbra sem igazán csillapodott le, sőt, mostmár olyan abszurd dolgoknak lehetünk a szemtanúi, mint Szijjártó Péter a Telex stúdiójában, vagy épp a Fidesz stratégiáját kritizáló Bencsik András. Magyar Péter sorra jelentette be a minisztereit, aki között Ruff Bálint is felbukkant, Zsolti bácsi ügye pedig újra napirendre került. A hét legizgalmasabb témáiból válogattunk. 

Magyar Péter maratoni sajtótájékoztatót tartott a Tisza Párt első frakcióülését követően, ahol a hét miniszter nevét is bejelentette, illetve tisztázta, milyen tárcák várhatók még. 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda belső levelei szerint Rogán Antal minisztériuma megmondta a tárcáknak, mit kell posztolni, és nem lehetett semmiféle ellenvetés.

A 444 információi szerint a Fidesz vezetése a választási vereség után április 14-én reggel összeült egy válságtanácsra, amelynek célja a lap forrásai szerint a felelősség eltérítése volt, a céltábla pedig Orbán Balázs lett. 

Nem szabad kihagyni Kövér Lászlót sem, aki szokásosan csak Kövér László volt, és azt találta mondani, szerinte „sátáni folyamat” rombolja szét a családokat és a fiatalok gondolkodását, és ez okozta a választás végeredményét is. 

Szabadlábra helyezték a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofíliáért elítélt korábbi igazgatóját, Vásárhelyi Jánost, letöltötte jogerős szabadságvesztését. 

Közösségi adománygyűjtést indított Juhász Péter, Juhi, expolitikus és digitális tartalomgyártó annak érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön, ki állhat a „Zsolt bácsi” néven emlegetett személy mögött, akit a budapesti Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélésekhez kötnek. 

Hivatalosan is elbukott a kormány: kiderült, hogy uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény. 

A Bethlen Gábor Alapkezelő idén a megszokottnál korábban, már márciusig – még a választások előtt – döntött az erdélyi támogatásokról, és mintegy 16,1 milliárd forintot osztott szét.

Újabb két minisztert jelentett be Magyar Péter: Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz a Tisza-kormányban, a területfejlesztési tárca új vezetője pedig a Somogy 1-ben egyéni mandátumot szerző Lőrincz Viktória lesz.

A MOK szerint a hálapénz után az „orvosbárói” rendszer lebontása lehet a következő nagy reform. 

Újraindult a Barátság kőolajvezeték

Leszerelt a honvédségtől Orbán Gáspár, a csádi katonai misszió előkészítője. 

Előzetes fegyelmi vizsgálatot indított a Budapesti Ügyvédi Kamara Völner Pál ellen, miután felmerült, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére továbbra is praktizálhat ügyvédként.

A 444 értesülései szerint a választást követően átszervezés indult a TV2-ben, az indulatok is elszabadultak a munkatársak között. A lap szerint felmerült az is, hogy a Tények gyártása az Index közreműködésével valósuljon meg a jövőben.

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes is lesz a Tisza-kormányban. 

Véget ér a parlamentben a Gyurcsány-Orbán korszak. A leköszönő miniszterelnök Facebookon jelentette be, hogy nem veszi fel listás mantátumát, helyette a közösségére koncentrál.

Semjén Zsolt és másik kettő KDNP-s sem ül be a parlamentbe

Robert Kaliňák, Szlovákia védelmi minisztere és Robert Fico helyettese a parlamentben védte meg a kormány álláspontját a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos vitában.

Fegyveres férfi tört be szombat este a washingtoni Hiltonban tartott Fehér Ház tudósítóinak vacsorájára. 

Videós tartalmak a Kontrollon: 

Milyen gazdasági örökséggel kell szembenéznie a Tisza-kormánynak? Hogyan szüntethető meg a korrupció a közbeszerzéseknél és mi lesz a NER-oligarchák cégeivel, ha megszűnik az állami pénzcsap? Ezekről a témákról is kérdeztük Oszkó Péter üzletembert, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminiszterét. 

Orbán Viktor „elgyurcsányosodásáról”, a Fidesz jövőjéről és a kormánypárt választási kampányának hibáiról beszélt Stefano Bottoni a Kontroll stúdiójában.

Történelmi döntést hozott az Európai Unió Bírósága április 21-én: jogsértő a magyar gyermekvédelminek nevezett propagandatörvény, amit a fideszes többségű parlament fogadott el még 2021-ben. A propagandatörvényről és az ítéletről beszélgetett a Kontroll szerkesztő-műsorvezetője, Sipos Betti az Amnesty International Magyarország jogászával, Mihály Eszterrel és a Helsinki Bizottság ügyvédjével, Szekeres Zsolttal.

Vajon mi volt a célja a Csádba tervezett magyar katonai missziónak? Egyebek mellett erről beszélgettünk a Kontroll stúdiójában Suha György egykori utazó nagykövettel

Megdöbbentő interjút adott a Kontrollnak Bangó Sándor, a Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja, aki a volt igazgató, az azóta letartóztatott Juhász Péter Pál által elkövetett szexuális kényszerítés és erőszak mellett beszélt a hírhedt „Zsolti bácsiról” is.

Az eheti Szabadsajtó Klub sem maradhatott el. 

Komlóról vonatozva készített interjút a Kontroll riportere Vitézy Dávid leendő közlekedési miniszterrel, aki előzőleg a Dombóvár-Komló vasútvonal újranyitása miatt találkozott helyi érdekvédőkkel.

Fiala János ismét az utcákat járta, és arról kérdezte az embereket, hogy mit vett el tőlük a Fidesz az elmúlt 16 évben, és van-e bennük bosszúvágy. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak