Tuzson elismerte a találkozót Biróval, de tagadja, hogy az Integritás Hatóság leállításáról lett volna szó
Tuzson Bence elismerte, hogy valóban volt egy hármas találkozó közte, Bóka János akkori uniós ügyekért felelős miniszter és Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke között, de tagadta, hogy az egyeztetésen a hatóság helyszíni szemléinek leállításáról lett volna szó. A volt igazságügyi miniszter szerint a megbeszélés szakmai jellegű volt, és Biró jogkörbővítési javaslatairól, illetve az Integritás Hatóság hatásköreiről szólt.

A 444 azután kérdezte Tuzsont, hogy Biró Ferenc egy vasárnap esti interjúban azt mondta, 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba, nem sokkal azután, hogy a hatóság munkatársai helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában.
Biró szerint a találkozón Tuzson és Bóka is azt jelezte, hogy az Integritás Hatóságtól elsősorban azt várják, igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését, emellett pedig határozottan kérték, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket.
Tuzson ezzel szemben most azt állította, hogy ilyesmiről nem volt szó, szerinte a találkozón Biró több pontból álló javaslatcsomagot ismertetett, amelyben szerepelt az elnök mentelmi joga, az alelnökök megválasztásának szabályozása, valamint az is, hogy az Integritás Hatóság vizsgálati jellegű hatáskörei nyomozati jogkörré alakuljanak.
Tuzson szerint ezt nem támogatták, mert az szerinte összemosná a magyarországi hatósági szerepeket.
A volt igazságügyi miniszter azt mondta, az egyeztetés „jó hangulatú és szigorúan szakmai alapú” volt, és általánosságban a hatáskörökről, illetve Biró igényeiről szólt, de hozzátette azt is, hogy a találkozóról nem készült jegyzőkönyv vagy feljegyzés, mert az csak egy beszélgetés volt a résztvevők között.
Fotó: Tuzson Bence / Facebook