Ma 11:42

Abúzusvádak után kirúgták a Zeneakadémiáról az Operaház művészeti igazgatóját

Abúzusvádak után kirúgták a Zeneakadémiáról az Operaház művészeti igazgatóját

Azonnali hatállyal megszűnt Almási-Tóth András vezetői megbízatása a Zeneakadémián – erről Varga-Tóth Attila operaénekes számolt be nyilvános Facebook-bejegyzésében. Almási-Tóth a Zeneakadémia Opera Tanszakának vezetője volt, miközben a Magyar Állami Operaházban művészeti igazgatóként dolgozik.

Az ügyre a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete is reagált. Közös közleményükben azt írták, hogy elutasítanak minden olyan vezetői magatartást és annak eltussolását, amely egzisztenciális félelmeket kihasználva fenyeget, megfélemlít, kihasznál vagy kényszerít függelmi helyzetben lévő munkavállalókat. A szakszervezetek egyben azt is közölték, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatójától haladéktalan intézkedéseket várnak az operaházi dolgozók védelme és az intézmény jó hírnevének megóvása érdekében.

Varga-Tóth Attila a bejegyzésében súlyos állításokat fogalmazott meg az Operában szerzett korábbi tapasztalatairól. Azt írta, fiatal énekesként olyan közegbe került, amelyet a szex, a drogok és a hatalmi játszmák határoztak meg, és olyan helyzeteket kellett látnia, illetve megtapasztalnia, amelyeket egy professzionális intézményben elképzelhetetlennek tartott.

Az operaénekes szerint a Poppea megkoronázása próbafolyamata alatt rendszeresen megalázó helyzetek érték. Beszámolója alapján a próbákon a rendezői instrukciók és a színpadi helyzetek sokszor számára kiszolgáltatott, nyomasztó helyzeteket teremtettek. Azt is állította, hogy egy jelenethez utána kellett járniuk annak, hogyan használ valaki heroint, a premieren pedig kokainhasználatot kellett imitálnia a színpadon, miközben családtagjai is a nézőtéren ültek.

Varga-Tóth azt írta, egy nála jóval idősebb kolléganővel kellett csókolóznia, és amikor a próbafolyamat során ez Almási-Tóthnak nem tetszett, durva, fenyegető megjegyzést tett rá. A bejegyzés szerint Almási-Tóth később azt is felajánlotta neki, hogy egy következő rendezésében meztelenül fürödhetne a MÜPA színpadán, amiért „majd fizetnek többet”.

Az énekes arról is írt, hogy egy pozitív Covid-tesztes kolléga kiesése miatt végül dupla szerepben kellett beugrania, majd másnap kirúgták. Szerinte a történet legnehezebb része mégsem ez volt, hanem az az érzés, hogy fiatal művészként nincs hová fordulnia, és ha megszólal, ő maga válik problémává. Bejegyzésében Varga-Tóth egy olyan mondatot is felidézett, amelyet saját értelmezése szerint úgy élt meg, hogy szakmai lehetőségei nem kizárólag a teljesítményétől függtek. Azt írta, azt mondták neki: „nem kellene így lennie, ha kedves vagyok”. A poszt végén Varga-Tóth Marton Éva operaénekesnőt is megszólította, azt írva: „meg se próbálja eltusolni ezt az ügyet”, majd hozzátette: „ön következik”.

Kerestük telefonon a Magyar Állami Operaházat is. A kommunikációs osztályon azt kérték, hogy kérdéseinket írásban küldjük el. Az alábbi kérdéseket juttattuk el az intézményhez:

Tud-e az Operaház arról, hogy Almási-Tóth Andrást a Zeneakadémia azonnali hatállyal elbocsátotta, és kaptak-e erről hivatalos tájékoztatást?

Almási-Tóth András jelenleg továbbra is betölti-e a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatói pozícióját?
Indít-e az Operaház belső vizsgálatot a nyilvánosságra került állítások, illetve Varga-Tóth Attila beszámolója miatt?

Érkezett-e korábban az Operaházhoz bármilyen panasz, jelzés vagy bejelentés Almási-Tóth András vezetői, rendezői vagy munkahelyi magatartásával kapcsolatban?

A vizsgálat vagy az ügy tisztázásáig felmerült-e Almási-Tóth András felfüggesztése, szabadságolása vagy bármilyen más munkajogi intézkedés?

A szakszervezetek közleményben sürgettek intézkedést az Operaház részéről. Mikor és milyen formában reagál az intézmény a felvetésekre?

Amint az Operaház válaszol kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Magyar Állami Operaház közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyet szó szerint közlünk:

„A Magyar Állami Operaház is értesült azokról a közösségi médiában megjelent – többek között 2020-as próbafolyamatot érintő – állításokról, amelyek az intézmény egyik vezető munkatársával kapcsolatosak. A vádak súlyosságára tekintettel az OPERA az ügyet kiemelt figyelemmel kezeli. Más intézmény személyügyi döntéseiről a Magyar Állami Operaház nem jogosult nyilatkozni. Az OPERA ugyanakkor minden olyan jelzést komolyan vesz, amely a munkavégzés méltóságát, a biztonságos alkotói környezetet vagy a hatalmi helyzettel való visszaélés lehetőségét érinti. A Magyar Állami Operaházhoz korábban semmilyen bejelentés nem érkezett az említett vezető munkatárssal kapcsolatban.

A Magyar Állami Operaház mindezzel együtt kiemelten fontosnak tartja, hogy minden művész, munkavállaló és közreműködő biztonságos, méltó és professzionális környezetben dolgozhasson. Az OPERA elutasít minden olyan magatartást, amely megalázásra, fenyegetésre, zaklatásra vagy kiszolgáltatott helyzettel való visszaélésre irányul. Az OPERA a megjelent állítások tekintetében tájékozódik, és a későbbiekben dönt a további intézkedésekről, amennyiben azok szükségesek.”

Fotó: Metropolitan Egyetem

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak