Pogány Induló már nemcsak Szegeden érezheti otthon magát, könnyedén bevette a Budapest Parkot is
Pogózó tömeg, együtt üvöltő sorok, meglepetésvendégek és egy születésnapi köszöntés is belefért Pogány Induló szeptember 3-i koncertjébe a Budapest Parkban. Az előadó ezúttal először lépett önállóan a Park színpadára, a közönség pedig már az első percekben megmutatta, hogy nem csendes estére érkezett.

Pogózó tömeg, együtt üvöltő sorok, meglepetésvendégek és egy születésnapi köszöntés is belefért Pogány Induló szeptember 3-i koncertjébe a Budapest Parkban. Az előadó ezúttal először lépett önállóan a Park színpadára, a közönség pedig már az első percekben megmutatta, hogy nem csendes estére érkezett.
Szeptember 3-án Pogány Indulóé volt a főszerep a Budapest Parkban. Bár az előadó 2024-ben már fellépett a helyszínen Ekhoe társaságában, ez volt az első alkalom, hogy saját, önálló koncerttel töltötte meg a Parkot. A közönség pedig alaposan kitett magáért: már a koncert elején beindult az ugrálás, az együtt éneklés és természetesen a pogózás is.
A szegedi fenegyerek korábbi koncertjein megszokottá vált, hogy a közönség nem egyszerűen végighallgatja a dalokat, hanem szinte együtt mozog az előadóval. Ezúttal sem volt másképp. A tömeg több pontján alakultak ki pogózó körök, a színpad előtt pedig folyamatosan ment a tombolás.
„Húzd ki a kört!”
A koncert egyik visszatérő mondata ezúttal is elhangzott: „Húzd ki a kört!” A színpadról többször is arra biztatták a rajongókat, hogy tágítsák a pogózó kört, így pillanatok alatt megmozdult a közönség.
A rapper folyamatosan kommunikált a rajongókkal, többször meg is köszönte nekik, hogy ilyen energiával vannak jelen. Láthatóan nem kellett sokat biztatni a közönséget: a dalok nagy részét szinte teljes egészében a rajongók énekelték vissza. A koncert különlegessége volt, hogy Pogány Induló több olyan, a karrierje korábbi szakaszából származó dalt is elővett, amelyek közül néhány még a YouTube-on sem érhető el. Elhangzott többek között a 12+1 és a Jómodor is, utóbbi Ekhoe-val közösen.

Pogi hasán az a felirat virít, hogy Son of God. Emiatt Fankadeli sem vádolhatná rontással a kölyköt.
Születésnapi köszöntés Ekhoe-nak
Ekhoe számára különösen emlékezetes lehetett az este, hiszen éppen a koncert napján ünnepelte a születésnapját. Pogány Induló a színpadon felköszöntötte, és arról is beszélt, hogy Ekhoe évek óta a „testvére”.
A születésnapi torta sem maradt el. Pogány Induló ugyan azt mondta, hogy ő inkább nem énekli el a Boldog születésnapot, ezt inkább a közönségre bízza, a Park közönsége pedig nem is okozott csalódást: több ezer ember énekelte együtt az ünnepeltnek a dalt.
Grasa, VZS, Beton.Hofi és a Parno Graszt is színpadra lépett
A koncert vendégekből sem volt hiány. A színpadon feltűnt többek között Grasa, VZS és Beton.Hofi, a közönség pedig a Parno Graszttal közös, már slágerré vált Székelykapu című dalt is hallhatta. Az este hangulatának felpörgetésében Ótvar Pestisnek is fontos szerepe volt, aki többször visszatért a színpadra.
Különleges pillanat volt az is, amikor először hangzott el élőben a koncert előtt mindössze néhány nappal megjelent pogányinduló című szám. A közönség láthatóan már ismerte az új dalt, így itt sem maradt el az együtt éneklés.
A buli közben a biztonságra is figyeltek
A hatalmas tömeg és a szeptemberi meleg miatt a koncert alatt a színpadról vizet is osztottak a rajongóknak. Az este egyik fontos pillanata pedig éppen akkor következett, amikor egy fiatal rosszul lett az első sorokban.
Az Afro Beat közben Pogány Induló észrevette, hogy valaki segítségre szorul, ezért leállíttatta a zenét, majd az első sor elé ugrott és azonnal jelezte az egészségügyi személyzetnek, hogy segítsenek. A koncert csak akkor folytatódott, amikor a rosszul lett fiatalt biztonságosan kihozták a tömegből. Ezután újraindult az Afro Beat, a közönség pedig folytatta a bulit.

Ezúttal a zene vitte a prímet
Pogány Induló korábbi koncertjei kapcsán időnként a káros szenvedélyekkel kapcsolatos jelenetek és beszólások is a figyelem középpontjába kerültek. A szeptember 3-i koncerten azonban ilyen pillanat nem árnyékolta be az estét.
Most sokkal inkább a zene, a közönség energiája és az önfeledt szórakozás került középpontba. A Park megtelt olyan fiatalokkal, akik kívülről tudták a dalokat, és akik egy-egy refrénnél szinte átvették az irányítást az előadótól.
A koncert végére sem fogyott el az energia. A közönség továbbra is ugrált, énekelt és tombolt, Pogány Induló pedig első önálló Budapest Park-koncertjén megmutatta, hogy nemcsak egy újabb állomásként tekint a helyszínre: képes volt valódi tömegélményt teremteni.
Fotók: Facebook/Budapest Park





