Tíz évvel a bezárása után újraindul a Népszabadság
Október 8-án újraindul a Népszabadság, pontosan tíz évvel azután, hogy a kiadója leállította. Az újság ezúttal az interneten és nyomtatott hetilapként jelenik meg, a kiadóhoz pedig a Népszava is csatlakozik.

Október 8-án újraindul a Népszabadság, pontosan tíz évvel azután, hogy a kiadója leállította. Az újság ezúttal az interneten és nyomtatott hetilapként jelenik meg, a kiadóhoz pedig a Népszava is csatlakozik.
A sajtóhoz eljuttatott közlemény szerint az új Népszabadság az nszo.hu címen közöl majd híreket, riportokat, interjúkat és elemzéseket. A hetente megjelenő nyomtatott lapban a Népszava írásai is helyet kapnak. A név használatához a korábbi munkatársakat tömörítő Népszabadság Egyesület egyhangúlag hozzájárult, az új lap főszerkesztője pedig Tóth Ákos lesz.
A kiadó a Liberty Press Kft., amely a Jelen és a Népszava kiadói jogaival is rendelkezik, emellett Tóth Ákos a cég tíz százalékát tulajdonolja majd, a fennmaradó kilencven százalék a bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt.-hez kerül. A közlemény szerint ez a társaság az induláskor két év működéséhez elegendő pénzt biztosít. Négy magyar magánszemély alapította céges érdekeltségein keresztül, a nevüket azonban nem hozták nyilvánosságra, így egyelőre nem tudni, kik finanszírozzák az új Népszabadságot. A befektetők a közlemény szerint arra számítanak, hogy az állami befolyás csökkenésével új lehetőségek nyílhatnak a magyar médiapiacon.
A Népszabadság a bezárása előtti hetekben Rogán Antal helikopteres útjáról és más, a kormánynak kínos ügyekről írt, ezért sokan kétkedve fogadták a Mediaworks pénzügyi magyarázatát. A Fidesz viszont átvette azt, Németh Szilárd pártszóvivő pedig a leállítás napján egyenesen úgy reagált, hogy már éppen ideje volt bezárni a lapot. A szerkesztőség vezetői a kiadóval folytatott tárgyalások után szintén azt mondták, szerintük nem pusztán üzleti döntés született.
A Népszabadságért és a sajtószabadságért tüntettek, az újságírók pedig azt próbálták elérni, hogy egy másik tulajdonossal folytathassák a munkát. Nem sikerült: alig két és fél héttel a leállítás után a Mészáros Lőrinchez közeli Opimus Press megvette a Mediaworksöt, a Népszabadság pedig nem jelent meg többé. A Direkt36 későbbi feltárása szerint a szerkesztőségben már hónapokkal korábban keringtek hírek arról, hogy a kiadó Fidesz-közeli vevőhöz kerülhet, miközben a tulajdonos ezt tagadta a munkatársaknak. A lap újságírói arról is beszéltek a Direkt36-nak, hogy a kiadón belül nyomást érzékeltek egyes, kormányzati szereplőket érintő cikkek miatt.
Az 1956. november 2-án, a Szabad Nép utódjaként indult újság a rendszerváltásig az MSZMP központi napilapja volt, majd utána még néhány évig „szocialista napilapként” határozta meg magát, 1994-től viszont már az „országos napilap” megjelölés állt a fejlécén. A kilencvenes évektől a magyar közéleti sajtó egyik meghatározó szerkesztőségeként működött, 1996-ban pedig az interneten is megjelent.
Fotó: Népszabadság Egyesület / Facebook





