Trumpból vétóelnök lehet, de ahhoz egy piros sapka még kevés
Donald Trump már a választás estéjén „Mr. Vetónak” nevezte magát. Januártól tényleg lesz alkalma vétózni, mert a demokraták mindkét házban átvették a többséget. Csakhogy ők döntenek majd Trump bírójelöltjeiről is, és velük kell megállapodnia, ha pénzt akar a kormány működésére.

Donald Trump már a választás estéjén „Mr. Vétónak” nevezte magát. Januártól tényleg lesz alkalma vétózni, mert a demokraták mindkét házban átvették a többséget. Csakhogy ők döntenek majd Trump bírójelöltjeiről is, és velük kell megállapodnia, ha pénzt akar a kormány működésére.
Még több államban javában szavaztak, amikor telefonon megkérdezték Trumptól, mit csinál majd, ha a demokraták megszerzik a Kongresszust. Az elnök válasza elfért egy baseballsapkán. Később meg is osztotta a képet a megszokott piros sapkáról, amin a kampányszlogen helyén ezúttal csak annyi állt nagy betűkkel, hogy VETO. Akkor még a republikánusok is abban bíztak, hogy ha a képviselőházat el is veszítik, a szenátust megtartják, Trump első elnöksége idején ugyanis így alakult a helyzet a félidős választások után. Most viszont egyik ház sem maradt meg.
A vereség után Trump a Fox Newst és saját pártja politikusait is elővette, az alelnöke, J. D. Vance viszont az iráni háborút nevezte meg a vereség fő okaként. Januárban, amikor az új Kongresszus hivatalba lép, Trump még két évig marad elnök, csak éppen a költségvetéstől a bírói kinevezésekig egy sor ügyben olyan emberek szavazataira lesz szüksége, akik azzal kampányoltak, hogy megfékezik.
Mekkora többséggel kezdenek a demokraták?
A képviselőházban mind a 435 helyről szavaztak, és bár szerda délután még 64 körzetben nem hirdettek győztest, a demokraták addigra már 233 helyet szereztek, tizenöttel többet, mint amennyi a többséghez kell. A házelnöki posztra így a demokrata frakcióvezető, Hakeem Jeffries a legesélyesebb, és a bizottságok élére is a pártja emberei kerülhetnek. Ez a Fehér Háznak nagyon is számít, mert januártól Jeffriesék szabhatják meg, mely törvényjavaslatokról szavazzanak, a bizottságokban pedig azt is, kit hívjanak be és miről kérdezzék.
A szenátusnak csak nagyjából a harmada újul meg, így ott a kedden megválasztott szenátorok azok mellé ülnek be, akiknek még tart a mandátumuk. Eddig 53–47 volt az állás a republikánusok javára, péntekre viszont már legalább 54 helye volt biztos a demokrata oldalnak, és az alaszkai, illetve a mississippi eredménytől függően akár 56 is lehet belőle.
Ehhez ráadáasul olyan államokban is nyerniük kellett, mint Texas vagy Kansas, utóbbi 1932 óta először választott demokrata szenátort.
Mire elég a vétó?
Jeffries már a választás másnapján a megélhetési költségek csökkentéséről beszélt, és egy ilyen javaslat jól mutatja, mennyi mindennek kell megtörténnie, mielőtt Trump egyáltalán vétózhatna. A képviselőházban a demokraták a saját többségükkel is elfogadhatnak egy törvényjavaslatot a drágulás enyhítésére, a szenátusban viszont a republikánusok elnyújthatják a vitát, aminek lezárásához a legtöbb esetben hatvan szavazat kell. Ha a demokratáknak végül 56 helyük lesz, még akkor is szükségük lesz legalább négy republikánus szavazatára ahhoz, hogy eljussanak a végszavazásig.
Trump csak ezután kerül sorra: ha a javaslat mindkét házon átmegy, megvétózhatja, a Kongresszus pedig akkor írhatja felül a döntését, ha újra szavaznak róla, és mindkét házban összejön a kétharmad. Az elnöknek elég, ha az egyik kamarában kitart mellette annyi republikánus, hogy ez ne sikerüljön.
Ha viszont Trumpnak új bírót kell jelölnie a legfelsőbb bíróságra, a demokraták a szenátusban akár azt is megtehetik, hogy szavazásra sem tűzik a jelölést, és ugyanígy megakaszthatják más szövetségi bírák vagy magas rangú kormányzati tisztviselők kinevezését.
A képviselőházban közben a demokraták vezette bizottságok iratokat kérhetnek be, tisztviselőket idézhetnek meghallgatásra, és már a Trump család üzleteinek vizsgálata is szóba került. A Fehér Ház vitathatja, milyen iratokat kell kiadnia, de egy vizsgálat megindításához a bizottságnak nincs szüksége az elnök aláírására.
A szövetségi hivatalok működését decemberen túl is finanszírozni kell, így az első alku még a távozó republikánus többségre vár. Ha egy következő kiadási csomagot már a demokraták küldenek Trump elé, azt is visszadobhatja, csakhogy a vétóval a finanszírozási határidő nem tolódik ki. Ha addig nincs egyezség, a szövetségi hivatalok egy része leállhat, és Trumpnak ugyanúgy számolnia kell azzal, hogy a választók őt hibáztatják, mint a demokratáknak.
Az Ovális Iroda maradjon ovális
Trump a választás utáni első nyilvános szereplésén az épülő fehér házi báltermet mutatta meg az újságíróknak. Másnap már egy másik építészeti kérdés foglalkoztatta. Történetesen mii van akkor, ha valamelyik utódja úgy dönt, hogy az Ovális Iroda legyen inkább négyszögletű?
Bár ilyen tervről egyelőre nem tudni, Trump aláírt egy proklamációt, amellyel az elnöki dolgozószobát, a hozzá kapcsolódó előirodát és a kabinet üléstermét külön nemzeti emlékhellyé nyilvánította. A Fehér Ház már eddig is történelmi védelem alatt állt, az új rendelkezés alapján viszont külön megőrzési tervet kell készíteni az irodához, és egy jelentős átépítés vagy bontás előtt meg kell vizsgálni, van-e más megoldás. Trump ennél tovább menne. Úgy képzeli, hogy a védelmet a Kongresszus is jóváhagyná, aztán annak is oda kellene fordulnia, aki egyszer változtatni akar a szoba formáján.
Az utódja ettől még leszedetheti persze az aranyszínű díszeket, amelyekkel Trump telepakolta az irodát, és magát a proklamációt is visszavonhatja. A Fehér Ház keleti szárnyával több dolga lenne. Azt Trump már lebontatta a bálterem kedvéért.
Fotó: HuffPost / Facebook





