Ma 10:36

Donald Trump elveszítette a Kongresszust – a demokraták taroltak az amerikai félidős választáson

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Donald Trump elveszítette a Kongresszust – a demokraták taroltak az amerikai félidős választáson

Kényelmes többsége lehet a Demokrata Pártnak a Képviselőházban és a Szenátusban is, miután szinte az összes billegő államot megnyerték, de olyan republikánus fellegvárakat is bevettek, mint Texas vagy Kansas. A republikánusok a feldolgozottság szerda délelőtti állása szerint is 7 államot és 27 képviselői helyet buktak el.

A republikánusok katasztrofális vereségét és a demokrata cunamit emlegeti a nemzetközi sajtó az amerikai félidős választások eredményei kapcsán. Trump – hasonlóan a 2016-20 közötti első elnöki ciklusához – ismét elbukta a félidős kongresszusi választásokat. Ezúttal ráadásul a Republikánus Párt Szenátus feletti ellenőrzést is elveszítette, így Trumpnak az elnöki ciklus hátralévő két évében egy teljes egészében a Demokrata Párt által ellenőrzött szövetségi törvényhozással kell szembenéznie.

Lehetetlennek hitt terepen is nyerni tudtak a demokraták

A 100 szenátori ülésből 54, a 435 tagú Képviselőházban pedig 220 szék már biztosan a Demokrata Párté lesz a 2027-29-es kongresszusi ciklusra a Reuters eredményjelzője alapján. Az előzetes közvélemény-kutatások többsége bejött, sőt, a Demokraták még túl is teljesítették a várakozásokat. Trump történelmi mélyponton álló népszerűsége minden bizonnyal hozzájárult a republikánusok bukásához, az elnök támogatottsága ugyanis a teljes népesség körében mindösszesen 35 százalék körül alakult a választásokat megelőzően. 

A Szenátus tekintetében a Demokrata Párt az összes billegő államot elvitte, köztük olyan klasszikus csatatér-államokat, mint Maine, New Hampshire vagy Dél-Karolina. Texast államot 38, míg Kansast 92 év után először képviseli majd demokrata szenátor. Floridát ugyan meg tudták tartani a republikánusok, ám a vártnál jóval szorosabb eredmény született. A New Hampshire-t megnyerő Chris Pappas az első nyíltan homoszexuális, míg a Michiganben győzelmet arató Abdul El-Sayed az első muszlim vallású szenátor lesz az Egyesül Államok történelmében – mindketten a Demokrata Párt jelöltjeiként indultak. A képviselőházi eredményekből – bár árnyaltabb képet mutatnak – pedig az is kitűnik, hogy a Demokrata Párt bár többséget szerezni nem tudott, jelentősen erősödött olyan, hagyományosan konzervatív államokban is, mint Indiana és Kentucky – teszik hozzá.

Trump szerint az volt a gond, hogy ő nem volt a szavazólapon

A Fox News eközben arról cikkezett, hogy Donald Trump máris belengette, adott esetben az elnöki vétó intézményéhez nyúlhat (az Egyesült Államokban az elnöknek lehetősége van megvétózni bármely, a Kongresszus által elfogadott törvényt). Eközben a Fehér Ház egyik tisztségviselője a Washington Postnak azt nyilatkozta: azért veszített ekkorát a elnök pártja, mert a Trump-szavazók nem mennek el szavazni, ha nem voksolhatnak személyesen az elnökre. Trump egyébként maga is hasonlóan nyilatkozott a választásokat követően, egyben pedig jelezte azt is, hogy adott esetben kész az együttműködésre a demokrata frakcióval.

Rahm Emanuel volt demokrata képviselő, aki korábban Barack Obama elnök kabinetfőnökeként is szolgált, még a választások előtt úgy fogalmazott: a demokraták számára az is győzelem, ha Trump aláírja majd a törvényeket, és az is, ha megvétózza. 

Kép: Newzroom Afrika / Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak