Magyar Posta: megismétlődik a 2016-os nagy karácsonyi csomag-káosz?
Súlyos fennakadások bénítják a Magyar Posta csomagkézbesítését: az augusztusban megnyílt ecseri Csomagfeldolgozó Központban százezres nagyságrendben akadhattak el küldemények, miközben a dolgozók szerint a két nap helyett akár heteket is várhatnak az ügyfelek a csomagjaikra. A Posta most technológiai és informatikai átállási problémákról beszél, miközben vidékről is munkatársakat vezényelnek az ecseri központba a torlódás felszámolására.

Súlyos fennakadások bénítják a Magyar Posta csomagkézbesítését: az augusztusban megnyílt ecseri Csomagfeldolgozó Központban százezres nagyságrendben akadhattak el küldemények, miközben a dolgozók szerint a két nap helyett akár heteket is várhatnak az ügyfelek a csomagjaikra. A Posta most technológiai és informatikai átállási problémákról beszél, miközben vidékről is munkatársakat vezényelnek az ecseri központba a torlódás felszámolására.
Összeomlás közeli állapot van a Magyar Postánál a csomagküldemények kézbesítésében – értesült a kontroll.hu. A feladott csomagok több mint két hete a szokásos egy, maximum két nap helyett jó esetben 3-6 nap alatt érkeznek meg a címzetthez, de már 2 hetes kézbesítésekről is számolnak be a postai dolgozók.
A 23 ezer tagot számláló Postások Facebook-csoportjában a cég munkatársai az elmúlt napokban sorozatosan posztoltak és kommenteltek a fennakadásokról.
„Jelenleg még mindig nagyobb az esély a csomag megkapására, mint a lottó ötösre” – szól az egyik ironikus hangvételű poszt.
A bejegyzések az ecseri központban százezres számban beragadt csomagokról szólnak, több napos késésekről számolnak be az ország szinte minden sarkából, de a reklamációk száma is a korábbiak többszörösére emelkedett, amit a megnövekedett munka mellett kellene a dolgozóknak valahogy kezelniük.
Sem az üzleti ügyfelek, sem az alkalmi feladók nem kaptak semmilyen információt – állítják.
„Mi van az elosztóval, mindenki panaszkodik, hogy nem kapják meg a csomagjaikat. Valami jelzést, vagy opciót mondhatnának nekünk is, hogy tudjunk válaszolni az ügyfeleknek.”
„Napi öt-hat reklamációm van, már nekem ég a képem, hogy mit mondjak az ügyfeleknek.”
A probléma legalább két hete fennáll, a Posta egy mai közleményben csupán annyit ismert el, hogy "átmeneti" problémák előfordulhatnak, amit a cég a technológiai átállással magyaráz.
A Magyar Posta Zrt. új, automatizált központi logisztikai HUB-ja Ecserre, Ecser Nyugati Ipari Parkjába még 2026 elején költözött át. Az új csomaglogisztikai központot a meglévő országos csomaglogisztikai hálózat központi feldolgozó üzemének szánták.
A Waberer's Csoport által kivitelezett, 8,3 hektáros területen elterülő, megközelítőleg 25 ezer négyzetméteres modern csomaglogisztikai központ, azaz az új ecseri főbázist eredetileg úgy tervezték, hogy az óránként több mint 30 000 darab küldemény feldolgozására legyen képes.
Ehhez képest a cég munkatársai 100-120 ezer csomag beragadásáról posztolnak a postások zárt Facebook csoportjában.
A Posta közleményében a gondok forrását most abban jelölte meg, hogy a szortírozó rendszerek finomhangolásában és az informatikai rendszerek integrációjában, az új helyszín beüzemelése során problémák léptek fel, amelyek közvetlenül érinthetik a csomagok feldolgozási idejét. A Posta szerint dolgoznak a hibák elhárításán, és azt kérik, hogy az ügyfelek elsősorban az online nyomkövetést használják, mert a megnövekedett ügyfélszolgálati terhelés miatt ott gyorsabban ellenőrizhető a küldemény állapota. Azt is ígérik, hogy a technológiai átállás sikeres lezárását követően a Posta növelni fogja csomagszolgáltatásainak gyorsaságát és pontosságát.
Ehhez azonban most még arra is szükség van, hogy vidékről is felszállítsanak embereket munkára az ecseri csomagfeldolgozó központba – Sopronból, Miskolcról, Nagykanizsáról, Nyíregyházáról felrendelt postai alkalmazottakról osztanak meg értesüléseket a zárt csoportban a munkatársak.
„Dolgoznak 3-4 órát, és indulhatnak is haza.”
A probléma ugyanakkor egyáltalán nem újkeletű, 2016-ban szintén olvasói panaszok alapján volt kénytelen elismerni a Posta az országos káoszt, de még így is tagadták akkor a probléma nagyságát az utolsó pillanatig.
A sajtó akkor arról cikkezett, hogy már a vezérigazgatósági dolgozók is részt vesznek a Magyar Postánál a küldemények feldolgozásban és, hogy sokan jelentkeztek önkéntes munkára a megnövekedett forgalom miatt.
A különbség azonban az akkori és a mostani helyzet között igencsak szembeötlő: míg 2016-ban az év végi megnövekedett (karácsonyi) csomagforgalom volt az ok, most a nyár végén a kvázi uborkaszezonban fordul elő ugyanaz, igaz, hogy egy technikai átállás kellős közepén.




