Hiába az árrésstop, újra kilőttek az élelmiszerárak
Továbbra is az élelmiszerek drágulása fűti a hazai inflációt, bár a kormányzat az árrésstop bevezetésével épp ennek próbálta elejét venni. Nem sikerült - legalább is a KSH hétfőn publikált adatai szerint kudarcos volt a tavasz óta tartó, és legutóbb augusztusban meghosszabbított intézkedéssorozat.


Továbbra is az élelmiszerek drágulása fűti a hazai inflációt, bár a kormányzat az árrésstop bevezetésével épp ennek próbálta elejét venni. Nem sikerült - legalább is a KSH hétfőn publikált adatai szerint kudarcos volt a tavasz óta tartó, és legutóbb augusztusban meghosszabbított intézkedéssorozat.
Bár a termelői árak összességében csupán 1,6 százalékkal drágultak júliusban az egy évvel ezelőtti szinthez képest, egy kivétel azonban mégis akadt: és ezek az élelmiszerek voltak. Itt a növekedés 6,8 százalékos, márpedig azt könnyű belátni, ha az előállítás költségei növekednek, azok előbb, utóbb begyűrűznek a fogyasztói árakba is. És most éppen ezt történik, a beszerzési árak emelkedése hamarosan meg fog jelenni a bolti árakban is.
Talán valamelyest mérsékelheti az ismét meglóduló élelmiszerárakat, hogy havi szinten nem volt olyan kiugró mértékű a drágulás: az előző hónaphoz viszonyítva mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak az ágazatban.
Az éves infláció még mindig az élelmiszerek esetében a legmagasabb, itt 5,9 százalékot mértek, míg az átlagos fogyasztói áremelkedés szintje ennél másfél százalékkal alacsonyabb, 4,3 százalék volt.
A meglóduló élelmiszerár-emelkedést a tavasszal bevezetett árrésstop sem volt képes mérsékelni, sőt bizonyos esetekben még fűtötte is, hiszen a kiskereskedelmi hálózatok az árrésstoppos termékek esetében elmaradt hasznot más termékcsoportok árában próbálták érvényesíteni.
Ugyanakkor a világpiaci áremelkedést sem voltak képesek a meghozott intézkedések kiszűrni: a kakaó ára 20,4 a kávéé pedig 19,6 százalékkal volt magasabb júliusban, mint egy évvel korábban.
A feldolgozott termékek körében az édesipari lisztesáruk 13,8, a gyümölcs- és zöldséglé 13,2, az étolaj 10,8, a büféáruk 10,2 százalékkal drágultak 12 hónap alatt. A vaj, vajkrém ára 8,2, a péksüteményeké, valamint az alkoholmentes üdítőitaloké pedig 7,0-7,0 százalékkal emelkedett.
Orbán Viktor még március 11- én jelentette be, hogy 30 termék esetében árrésstopot vezetnek be, amit az élelmiszeripari termékeken túl később kiterjesztettek egyes háztartási és szépségápolási termékekre is, majd augusztus végén, annak szeptemberi lejárta előtt a kormányzat további hónapokra meghosszabbította az intézkedést.
Fotó: Pixabay