Ma 11:02

A Fidesz szavazói többet költöttek a karácsonyi ajándékokra, mint az ellenzékiek

A Fidesz szavazói többet költöttek a karácsonyi ajándékokra, mint az ellenzékiek

A magyarok 54 százaléka úgy érzi, a korábbi évekhez képest jobban megterhelik a családi kasszát a karácsonyi kiadások – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából.

A választ a pártpreferencia is meghatározta, ugyanis a Fidesz–KDNP szavazóinak csak 31 százaléka vallott úgy, hogy nagyobb megterhelést jelent számára a karácsonyi készülődés. Ez az arány az ellenzékiek körében 65, a bizonytalanok között 56 százalék.

Az emberek 9 százaléka azt mondta, hogy a favásárlás, az ajándékok, az ünnepi ételek és italok, illetve a családlátogatások komoly anyagi terhet rónak rájuk, ezért nem is tudják annyira élvezni az ünneplést. Idén a 47 százalékos relatív többség azt mondta, bár a készülődés komoly kiadást jelent, de azért ki tudják gazdálkodni. További 40 százalék számára nem jelent anyagi gondot a karácsonyi költekezés, 3 százalék pedig azt mondta, egyáltalán nincsenek ilyen kiadásai – írja a Népszava.

A válaszadók 57 százaléka körülbelül ugyanannyit költ, mint az előző évben, bár ez a drágulások miatt kevesebb értéket jelent, miközben 19 százalék valamivel, 13 százalék pedig jelentősen több pénzt áldoz az ünnepekre. Százból nyolc ember kevesebbet költ idén, mint tavaly.

A magyarok átlagosan hat embert ajándékoznak meg ilyenkor: 33 százalék 6–10 embernek, 27 százalék 4–5 embernek, 17 százalék 1–3 embernek vesz ajándékot, minden tizedik ember pedig tíznél is több embert ajándékoz meg valamivel. A válaszadók 43 százaléka minden egyes szerettének vesz ajándékot, azt viszont érdemes megjegyezni, hogy minden harmadik ember (35 százalék) elsősorban a gyerekeknek vesz ajándékot, emellett legfeljebb néhány felnőttnek, további minden ötödik (21 százalék) viszont csak a gyerekeknek vásárol ajándékot.

Vagyis egyre többen a gyerekekre helyezik a fókuszt a vásárláskor. A férfiak viszont saját bevallásuk szerint lelkesebb ajándékozók, mint a nők: 49 százalékuk minden közeli családtagnak ad ajándékot, míg a nők körében ez az arány csak 37 százalék.

A kutatásban részt vevők háromnegyede csak vásárol ajándékot, 2 százalék viszont kizárólag kézzel készített ajándékot ad, 19 százalék pedig mindkét megoldáshoz folyamodik. A férfiak 84 százaléka kizárólag boltban vásárol, a nők körében 68 százalék ez az arány. A női válaszadók csaknem 30 százaléka kézzel is készít ajándékot, a férfiaknál viszont ez az arány mindössze 13 százalék.

A magyarok még mindig többet vásárolnak a boltokban, mint online: 54 százalék most is inkább az üzletekben vásárol, 8 százalék viszont már kizárólag az interneten. További 37 százalék pedig mind a boltokban, mind az interneten vásárol. A kormánypárti szavazók e tekintetben is régimódibbak: 67 százalékuk csak boltban vásárol, és csupán 1 százalékuk rendel az internetről.

Az ellenzékiek és a bizonytalanok fele ragaszkodik a személyes vásárláshoz, de közülük minden tizedik már áttért az internetre. Tízből hét nyugdíjas csak az üzletekben vásárol, de egy jelentős részük már szintén áttért az online vásárlásra.

Az akciókat továbbra is kedveli a többség: tízből hat ember kifejezetten kereste a leárazásokat az ajándékvásárlásnál. A nők 66 százaléka figyelt az akciókra, míg a férfiaknál ez az arány csak 54 százalék.

Azok, akik ajándékoznak, átlagosan 100 ezer forintból oldották ezt meg. A legtöbben (27 százalék) 50–100 ezer forint között költöttek, 20 százalék viszont ennél is többet adott ki. További 16 százalék 11–30 ezer, 17 százalék pedig 31–50 ezer forintért vásárolt, 6 százalék pedig 10 ezernél is kevesebbet tudott költeni.

A Fidesz szavazói költötték a legtöbbet, átlagosan 125 ezer forintot, az ellenzékiek 94 ezer, a bizonytalanok pedig 83 ezer forintot adtak ki ajándékokra. Ez azért is érdekes, mert a kormánypárt szavazói között többen vannak a kistelepülésen élők és a nyugdíjasok, akiket nem vet fel annyira a pénz.

Az iskolai végzettség szerinti bontásból az is kiderül, hogy a legtöbbet – átlagosan 149 ezer forintot – a diplomások költik, míg a legkevesebbet (78 ezer forintot) a legfeljebb nyolc általánost végzettek. Százból mindössze két ember mondta, hogy hitelből tervez ajándékot venni.

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak