A német vállalati szövetség szerint Magyarország meg fogja sínyleni Orbán Viktor ámokfutását
A Német Gazdasági Keleti Bizottság szerint a Fidesz multiellenes gazdaságpolitikája komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak.
A több száz német vállalatot egyesítő Német Gazdasági Keleti Bizottság egyértelműen elítéli a Magyarországon üzemelő külföldi vállalatok zaklatását, és szerintük a magyar gazdaság egyértelműen meg fogja érezni a bőrén, ha nem változik ez a tendencia.
A Kelet-Európában érdekelt Német Gazdasági Keleti Bizottság szerint Magyarország rendkívül komoly károkat okoz a saját gazdaságának. A KPMG Németország készítette jelentésből többek között az derült ki, hogy idén 16 százalékkal kevesebb német cég tervez befektetni Magyarországon, mint 2025-ben.
A szervezet szerint ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szóban forgó cégeknek már teljesen elegük van a kormánypárt folyamatos szívózásából, nagyon sok a problémájuk és már nem akarnak küzdeni, ennek viszont a magyar gazdaság fogja meginni a levét - írja a Hvg.
Ennek a nacionalista gazdaságpolitikának mindössze annyi lett az eredménye, hogy tavaly kiemelkedően alacsony volt a gazdasági növekedés. A 0,3 százalék a régióban is egyértelműen tragikusan alacsony, a német kivitel öt százalékot esett vissza egy év alatt, miközben minden más ország felé egyértelműen növekedett.
De a német beruházásoknak a száma is jelentősen csökkent. A következő egy évben a német cégek mindössze 19 százaléka szándékozik befektetni Magyarországon, ez a szám azonban mindössze a fele azoknak a vállalatoknak, akik tavaly befektettek. A szövetség alelnöke, Philipp Haußmann szerint ebből egyértelműen az látszik, hogy nem lehet következmények nélkül megúszni azt, ahogy a magyar kormány bánik a német cégekkel.
Nem lehet büntetlenül megúszni, ha egy kormány folyamatosan fittyet hány az egységes piac szabályaira, és megállás nélkül a konfliktust keresi Brüsszellel. Olyan ágazat is van, ahol már gyakorlatilag semmiféle befektetési biztonság nincsen. A miniszterelnök a bankszektorból, a telekommunikációból és az építőanyag-iparból is igyekszik kiszorítani a külföldi konkurenciát.
Philipp Haußmann szerint a hatalom kifejezetten botrányos módon avatkozik bele az üzleti szféra életébe, sőt, ami talán még nagyobb baj, hogy ha ezt mások is átültetik a gyakorlatba, az komoly károkat okozhat az egységes piacnak. A Német Gazdaság Keleti Bizottsága szerint ha Magyar Péter lesz a befutó, akkor a német vállalkozások azt várják, hogy visszaáll a jogbiztonság és az európai irányvonal.