Ma 18:01

Átalakítja a végrehajtást a Tisza-kormány

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Átalakítja a végrehajtást a Tisza-kormány

„Egész temetők esnek ki a szekrényből” – mondta Magyar Péter, aki szerint súlyos pénzügyi örökséget hagyott hátra az előző kormány.

Komoly állami pénzügyi kötelezettségvállalásokról és eltitkolt kiadásokról beszélt Magyar Péter az RTL-nek adott első nagyinterjújában. A miniszterelnök szerint az új kabinet az átadás-átvétel során olyan szerződésekkel és vállalásokkal szembesült, amelyek száz- és ezermilliárdos terhet jelentenek a magyar költségvetés számára.

„Nem is csontvázak, hanem egész temetők esnek ki a szekrényből” – fogalmazott Magyar Péter, aki szerint az elmúlt években számos jelentős állami kötelezettséget úgy vállaltak be, hogy azok valós pénzügyi hatásai nem jelentek meg megfelelően a költségvetésben. A kormányfő példaként említette a Krausz Ferenc alapítványának ígért 267 milliárd forintos támogatást, a 4iG-vel kötött ezermilliárdos keretszerződést, valamint a közlekedési tárcánál feltárt több százmilliárd forintos vállalásokat.

Az interjúban szóba került a Budapest–Belgrád vasút, az autópálya-koncesszió és az iváncsai akkumulátorgyár vasúti infrastruktúrájának finanszírozása is. Magyar Péter szerint ezek közül több tétel úgy terhelte volna meg az idei büdzsét, hogy azok fedezete nem szerepelt megfelelően a költségvetési tervekben. A miniszterelnök hangsúlyozta: teljes körű pénzügyi átvilágítás zajlik, hogy pontos képet kapjanak az állam valós helyzetéről.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az új kabinet több területen megszorításokat és átalakításokat tervez. Elmondása szerint csökkenteni fogják a politikai vezetők juttatásait, felülvizsgálják az állami szerződéseket, és visszafognák a presztízsberuházásokra fordított kiadásokat. Magyar Péter szerint a cél egy átláthatóbb és fenntarthatóbb állami gazdálkodás kialakítása.

Az RTL-interjúban az Európai Unióval zajló tárgyalások is szóba kerültek. A miniszterelnök azt mondta: a kormány jövő héten politikai megállapodást írhat alá Brüsszellel a felfüggesztett uniós források ügyében. Magyar szerint ez kulcsfontosságú lenne a gazdasági növekedés újraindításához, amelyre idén 2 százalékos bővülést vár a kabinet.

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak