Majdnem 230 millió eurós bukta lett a Gondosóra projektből
A Tisza-kormány lecserélte a Gondosóra programot az uniós helyreállítási tervben és más projektet tett a helyére, hogy ezzel elkerülje a biztos forrásvesztést, erősítette meg Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A Tisza-kormány lecserélte a Gondosóra programot az uniós helyreállítási tervben és más projektet tett a helyére, hogy ezzel elkerülje a biztos forrásvesztést, erősítette meg Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök szerint a program céljával nincs gond, de a megvalósítása súlyos problémákat vet fel. Azt mondta, hogy a Gondosóra-projektet „totálisan túlárazták”, a technológia pedig már most elavultnak számít. „Full lopás” – idézte a kormányfő szavait a Telex a programmal kapcsolatban.
Magyar Péter állítása szerint a hazai átvilágító szervek és az Európai Bizottság is szabálytalanságokra figyelmeztette a kormányt, ezért várhatóan további feljelentések is lesznek.
A döntés hátterében alapvetően az uniós helyreállítási alap szigorú teljesítései szabályai állnak.
Az Orbán-kormány által vállalt fejlesztéseket (a gondosóra esetében két úgynevezett mérföldkövet: másfél millió résztvevő 2025 végére, és egy diszpécserszolgálat üzembe helyezése 2022 harmadik negyedévére.) legkésőbb augusztus végéig kellett volna teljesíteni, és a módosításra is csak addig az időpontig lett volna lehetőség.
Maga az Orbán-kormány is annyira rosszul állt a mérföldkövek teljesítésével, hogy a helyreállítási terv módosítását tervezte, de azt végül nem adta be.
Ha pedig a Gondosóra-program a tervben marad, és az Európai Bizottság a folyamatban lévő vizsgálatok miatt elutasítja az elszámolását a teljesítések elmaradása miatt, akkor a kapcsolódó, mintegy 230 millió eurós támogatás végleg elveszhetett volna.
Mivel újabb módosításra vagy új kérelem benyújtására már nem maradt volna idő, a kormány inkább kivette a projektet a tervből, és más beruházásokkal váltotta ki.
A Gondosóra-programot ugyanakkor nem állították le. A készülékeket korábban már a magyar költségvetés előfinanszírozta, így annak költségét végül a magyar adófizetők állják majd.
Egyébként valami hasonlóra már volt példa, amikor az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel a Tiborcz István korábbi érdekeltségébe tartozó Elios közvilágítási projektjeinél, és azt javasolta, hogy az EU ne fizesse ki a támogatást. A magyar kormány ezért kivette az érintett projekteket az uniós elszámolásból, így nem az EU, hanem a magyar költségvetés, vagyis az adófizetők állták a több milliárd forintos számlát.
A Gondosóra programot amúgy 2025 óta vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint az Integritás Hatóság. A vizsgálatok előzménye, hogy Hadházy Ákos korábban túlárazás gyanúja miatt tett feljelentést.
Kép: gondosora.hu




