Beérik Orbán Viktor külpolitikai álma?

A miniszterelnök időt, energiát és az adóforintjainkat nem sajnálva, hosszú évek kitartó és következetes munkájával elérte, hogy gyakran emlegetett tényező lett a világpolitika színterén. Mindeközben viszont egyre jobban elszakad a magyar valóságtól, a magyar lakosság és a választók valós érdekeitől.

Néhány nappal ezelőtt, Mike Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója a CBS-nek adott interjújában így fogalmazott:

"Orbán rendszeres kapcsolatban áll az oroszokkal, és egyértelműen jó viszonyt ápol Trump elnökkel."

Minderre azután került sor, hogy Orbán találkozott Trumppal a mar-a-lagoi birtokán, utána pedig az X-en közölt bejegyzése alapján egy órát beszélt Putyinnal.

A 2022-es választások után úgy látszott, a NER hosszú időre belföldi kihívó nélkül marad, az ellenzék lényegében megsemmisült, a Fidesz uralmát akár több cikluson átívelően sem veszélyeztetni belföldön semmi. Ebben a környezetben a miniszterelnök úgy érezhette, végre igazán eljött az ő ideje és kiteljesedhetnek a világpolitikai ambíciói. Ez a törekvés lényegében egy erős alapon nyugszik, az pedig Magyarország teljeskörű EU tagsága és az ezzel járó vétójog az uniós döntéshozatalban. 

Orbán az elmúlt évtizedben azt az eszközt a csúcsra járatta, az uniós intézmények pedig csak korlátozottan voltak képesek ez ellen tenni. A teljesen eltévelyedett (?) Angela Merkel alkukkal igyekezett kordában tartani őt, az unió intézményi fejlődése pedig nem volt képes érdemben reagálni arra a fenyegetésre, amit az jelent, ha valaki belülről feszíti szét az elfogadott kereteket.

Miután a módszer működött, Orbán ott bocsátotta áruba ezt a fegyverét, ahol tudta, de leginkább az orosz érdekek kiszolgálására. Mindeközben elköteleződött Kína felé, az amerikai politikában pedig Trumpra tette minden tétjét, akinek győzelmével hosszú évek munkája teljesedett be. 

Előállt az a körülmény rendszer, amelyben Orbán egy EU tagállam vezetőjeként, a vétójoggal való visszaélés gyakorlatával a háta mögött sok kérdésben megkerülhetetlen tényező Európán belül, bejárása van az unió vezetőihez és annak legfontosabb intézményeibe. Az oroszokkal való évtizedes üzletelés és alárendelt viszony révén megfelelő kapcsolati hálóval rendelkezik a Kreml döntéshozóinak eléréséhez. Az EU-n belülre hozta a kínai gazdasági érdekeket (vasútépítés, akkumulátor és autógyárak), amivel Pekingben is elfogadott szereplővé vált. Trump hangos és lelkes támogatójaként elérte, hogy a megválasztott amerikai elnök is felfigyeljen rá.

Ezeket a törekvéseket a NER egy ideológiai mázba burkolja, amely az Orbán Balázshoz, a miniszterelnök politikai igazgatójához köthető konnektivitás gondolata. Az elv itt az lenne, hogy Magyarország a geopolitika minden nagyobb szereplőjével minimum beszélő, de inkább jó viszonyt ápol, mely révén aztán maximalizálhatja az ebből származó előnyöket. Orbánék ezeknek a szereplőknek két dolgot tudnak felajánlani: 

• a korábban már említett uniós vétójog, illetve 
   
• az a helyzet, miszerint a magyar miniszterelnököt minden fél fogadja, így összekötőként tud fellépni az egyes aktorok között.

Az sem elhanyagolható, hogy ez a kapcsolatrendszer már áruba bocsátható a geopolitika kisebb szereplőinek is. Orbánék nem csak a nagyok között közvetíthetnek, de a kisebbekért is lobbizhatnak a nagyoknál.

Orbán számára ez az több hozadékkal is jár. Egyrészt teljesíti az ő személyes küldetését, miszerint egy jelentéktelen közép-európai állam, még jelentéktelenebb falujából indulva, a globális politika nagyjai közé verekedte fel magát. Ez az eredmény pedig belpolitikai programmá formálható, amikor a választók számára megadja azt az érzést, hogy a Fideszre való szavazással egy világszinten is jegyzett közösség részei lehetnek, amely a magyarságot végre a megfelelő és méltó helyére teszi. A Fidesz retorikája ezt minden lehetséges módon igyekszik is felerősíteni az állandó sikerek és a mindennapi győzelmek sulykolásával.

Az orbáni álom persze részben illúzió. Az uniós vétójogát egyelőre nem fenyegeti semmi, az európai politika jelenleg olyan vezetési válságban van, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi azokat az intézményi reformokat, amelyek ennek a megszüntetéséhez szükségesek lennének. A felépített kapcsolati háló azonban meglehetősen illékony és több súlyos ellentmondás is feszíti. A "mindenkivel beszélő viszonyban vagyunk és ezzel kupeckedünk" dolog kevésbé hiteles akkor, amikor az Orbán kormány teljesen egyértelműen és nyilvánvalóan moszkvai érdekeket szolgál ki már hosszú évek óta.

A kínai vállalatok beengedése a hátsó kapun a nyugati piacokra teljesen ellentétes az Egyesült Államok (és benne például a lényegében alelnökké avanzsáló Elon Musk) érdekeivel. A békés diplomata stílust kikezdi a belpolitikában alkalmazott Európa és Nyugat ellenes gyűlölet kampány, amely néha már a Rákosi korszakot idéző szintekre lép. Orbán persze eljátszhat bizonyos szerepeket, amit szépen csomagolva aztán előad az MTVA, de azért az nehezen elképzelhető, hogy amikor Pekingben valaki Trumppal akar beszélni, akkor hirtelen zavarában a fejéhez kap, hogy hívjuk már fel a Viktort, ő majd biztosan elintézi.

A miniszterelnök legnagyobb problémája mégsem ez lesz ebben a színjátékban, hanem az, hogy továbbra sem világos, milyen haszonnal jár ez a geopolitikai törtetés a magyar választók számára. 

Természetesen mindig lesz egy réteg, aki megelégszik majd a tudattal, hogy dehát az Orbán Viktor az nagy ember, fogadja a Trump elnök úr, a Putyin elnök úr és ez így van rendjén, hiszen a magyarok a világmindenségre hivatottak. A többség számára viszont talán már elérkezett az a pont, amikor elgondolkodnak: jó-jó, de azért hogy van, hogy a Viktor a legnagyobb magyar, de mi lettünk Európa szegényháza, a gyerekeinknek a perspektívája a szalagmunka valami akkumulátor gyárban, a gyermekotthonok vizesblokkjait megeszi a penész, a miniszterelnök pedig a vasútállomások bérbeadása kapcsán a minap úgy általában is elismerte, hogy az állam képtelen ellátni az alapvető feladatait, miközben például világrekorder áfával támogatjuk a kormány működését.

Eltagadhatatlan tény, hogy a magyar miniszterelnök időt, energiát és az adóforintjainkat nem sajnálva, hosszú évek kitartó és következetes munkájával elérte, emlegetett tényező lett a világpolitika színterén. Mindeközben viszont egyre jobban elszakad a magyar valóságtól, a magyar lakosság és a választók valós érdekeitől. Szép dolog egy közös fotó Putyinnal és Hszi Csin Pinggel, de a kasszánál nem tudunk vele fizetni.